Műsor az Olasz Kultúrintézetben

A szórólap azt állítja, hogy a meghívó két személy belépésre jogosít. A koncertkalendárium csak a szokásos kódokat tartalmazza: Jegyek kaphatók itt és ott, valamint a rendező cégnél. Érdeklődésünkre a rendező azt mondja: hiszen a koncert ingyenes!

Ez az az információ, amit velünk ellentétben, valószínűleg már az egész város tudott. A Rádiózenekar Olasz Kultúrintézetben tartott hangversenyén, jó tíz perccel a kezdés előtt már zsúfolt a nagyterem. Ülőhely már régen nincs, de a karzatot nem nyitják meg. Szokatlan látvány a pódiumon üldögélő publikum, a zenekart velük szemben, a földön helyezték el. Az egész terem beosztása 180 foknyira elfordult, gondoltuk, talán az akusztika miatt. (A koncerten aztán kiderült, hogy vagy nem az volt a cél, vagy az volt - de nem használt.)

Az előadás igen hamar elkezdődött - egyelőre nem a zenével.

A még mindig szállingózó, és még mindig jól informált közönség egyre másra székkel a kezében érkezett, hogy azt a fejek fölé emelve beügyeskedje magát egy üresen marad zsebkendőnyi területre. Nem csak ez a mutatvány volt látványos, hanem a fel-feltűnő székek típusát is érdeklődve figyeltük. Először lehajtható karfájú konferenciaszékek érkeztek - nyilván a szomszéd teremből, majd jöttek a tonettszékek (iroda?), végül megérkeztek a narancssárga műanyag hokkedlik, csak tippelni tudok hogy honnan. (Sarki söröző?)

Amikor a nagyérdemű nagynehezen abbahagyta az integetést, telefonálást, helyezkedést, tehát a saját műsorát, a zenekar is elkezdhette a sajátját. Sajnos - nálam legalábbis - a közönség nyert.

Szimonov nem tudta hozni a publikum bevezetőjének izgalmát. Igaz, talajközelből (a néhai dobogó lépcsőjén ültem) az akusztika sem volt kifogástalan. Muszorgszkij, Egy éj a kopár hegyen szimfonikus költeménye elsősorban az auditív élményre játszik, de ez nem nagyon érvényesülhet, ha a zenekarból ilyen keveset hallani. Az élő koncertet általában a jó hangfelvétellel szemben is előnyben szoktam részesíteni. Sajnos, most ez most nem sikerülhetett. A sistergős temperamentum máskor sem jellemző Jurij Szimonovra, így azon vettem észre magam, hogy egyre-másra a Marisz-Janszonsz által dirigált Oslóiak CD-jére gondolok.

Az hogy a hangversenyről mégis kellemes emlékeim lesznek, Fokanov Anatolijnak köszönhető. Szép hangon énekelt, és ihletett előadása A halál dalai és táncai dalciklust több rangos hangfelvétel ismeretében is el tudta adni. Fokanov, a megérdemelt sikerre a népszerű Bolhadallal tette fel a koronát.

A második félidőre nem kellene sok szót vesztegetni. Rachmaninov Szimfonikus táncok című sorozata legjobb esetben balettzene, de inkább képek nélküli filmzene. A mestert nem ezért szeretjük.