Mozart homokanimációval (Telekom Zenekar)

2007. december 20.
Zeneakadémia

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar
Cakó Ferenc – élő homokanimáció
Vez.: Keller András

MOZART: Figaro házassága – nyitány
g-moll szimfónia, K.550
CSAJKOVSZKIJ: V. szimfónia

A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertje után az volt érzésem, nem való Mozarthoz az élő homokanimáció. Nem azért, mintha Cakó Ferenc nem volna zseniális művész. Csak hát úgy vettem észre, nem nagyon megy a közönségnek a kétfelé figyelés. Előbb inkább azt kéne megtanulni, hogy legalább egy dologra igazán koncentrálni tudjunk. (Például arra, mikor is kell tapsolni.) Egyszóval a homokanimáció – amely, hangsúlyozom valóban nagyszerű volt – elterelte a figyelmet a zenéről. Okot adott a vélemény- és tetszésnyilvánításra, sustorgásra, kuncogásra. Mindezt különösen a szimfónia közben éreztem zavarónak.

A nyitány pezsdítő volt, jó tempóban, kellő lendülettel szólalt meg. A szimfóniával sem volt különösebb probléma, meglepően kevés hibával, fegyelmezetten szólt a zenekar. Keller András rendkívül agilisan vezényelt, nagy, ösztönző mozdulatokkal. És amit eközben hallottunk? Egy tisztességgel előadott, ám eléggé szokványos g-moll szimfónia. Ugyan nem tudtunk meg semmi újat a műről, de nyugodtan örülhettünk a szeretett dallamoknak, fordulatoknak, modulációknak, a megszokott „poénoknak”. Akár, ha feltennénk egy régi lemezt, amit gyermekkorunk óta megunhatatlanul hallgatunk. Azóta felnőttünk ugyan, s már nem feltétlenül értünk egyet a karmesterrel, meg aztán tudjuk kívülről még a bakikat is, de azért nagyon szeretjük, mert hát Mozart az mégiscsak Mozart.

A koncert igazán izgalmas részét Csajkovszkij szimfóniája jelentette. Keller András talán inkább a romantikára hangolódott rá ezen az estén. Csajkovszkij szélsőségeit, széles, áradó melódiáit, hatalmas, szenvedélyes fortissimóit hitelesebben, hatásosabban sikerült interpretálni, mint Mozart muzsikáját. Formája, íve, mondanivalója volt a zenének. Egyedül az apró részletek még izgalmasabb, még pontosabb kidolgozását hiányoltam kicsit. Hallottunk nagyon szép (főképpen kürt- és klarinét-) szólókat. A leginkább kiforrottnak a harmadik tételt éreztem, de a leghatásosabbra talán a negyedik sikerült, bár vitathatatlan, hogy ebben volt némi része a szerzőnek is.

Az a benyomásom, hogy az alatt a két hónap alatt, amióta utoljára hallottam a Telekom Zenekart, határozottan észrevehető a fejlődés. A hangzáskép sokkal megnyerőbbé vált. Igen ritkán érzékeltem csak tempóbeli megingásokat, és ezeket is gyorsan sikerült helyrebillenteni. A fúvósok jóval kevesebb hibával játszottak, a hegedűszólam hangzása egységesebb lett, és feltűnt a mélyhegedűsök szokatlanul nagy lelkesedése is. Bízom benne – s jelen hangverseny is ebben erősített meg –, hogy jó úton halad Keller András és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar.