Mozart a bábszínházban
2003. augusztus 30.
Kolibri Színház - XII. Nemzetközi Kolibri Fesztivál
Mozart: Szöktetés a szerájból
Libretto: Gottlieb Stephanie
Fordítás: Závodszky Zoltán (Hevesi Sándor fordításának felhasználásával)
Játsszák: Török Ágnes, Szívós Károly
Zenei közreműködö-dramaturg: Kecskeméti Gábor
Zenei rendező: Bornai Szilveszter
Báb-díszlettervező: Orosz Klaudia
Rendező: Szívós Károly
Életem egyik nagy csalódása volt, amikor néhány évvel ezelőtt - minden sajtóigazolvány-lebegtetés, könyörgés, ígéret, siránkozás ellenére - nem sikerült bejutnunk Prága híres bábszínházába. A Don Giovanni volt műsoron. A teljes (!) Don Giovanni, azokkal híres cseh marionettekkel. Azóta vágytam arra, hogy báboperát nézzek, és - ha lehet - Mozartot. A vágyam teljesült.
A Kolibri Színház idén tavasszal műsorára tűzte a Szöktetés a szerájból bábszínházi adaptációját. Külön öröm, hogy a teátrum az elmúlt hét végén, a XII. Nemzetközi Kolibri Fesztivál programjai közé is beválogatta az előadást, így valóban a legszélesebb közönség láthatta - méghozzá \"ingyért\".
A Kolibri családi színház. Így az ember igazán nem lepődhet meg azon, hogy a nézőtéren a legkülönbözőbb korosztályok képviselőit látja feltűnni. Vagy mégis? Talán abban az esetben, ha operaelőadásról van szó. Aztán a függöny felgördültével, az első felvonás vége felé alábbhagyhat döbbenete, és elégedetten állapíthatja meg: Mozart zenéje - a megfelelő interpretáció esetén - valóban képes minden korosztályt megszólítani.
A Szöktetés a szerájból bizonyos tekintetben \"minimalista\" előadás. A rendező (Szívós Károly) először is meghúzta a darabot: a mintegy másfél-kétórás produkció a keresztmetszete az eredetinek, de tökéletes keresztmetszete. A nézőnek nincs hiányérzete. A történet kerek, a jellemek kidolgozottak, az ismert áriák, kettősök, kórusok a helyükön maradtak.
Minimalistának lehet nevezni a rendezést a hangszerelés szempontjából is. A playbackes megoldást a rendező bölcsen elkerülte, a komplett zenekari arzenál felvonultatása azonban technikailag is lehetetlen volna a Kolibri Színház színpadán. Maradt a zongora-, pontosabban szintetizátorkíséret. Mielőtt az olvasó elriadna, szögezzük le: a szintetizátor a leggyakrabb esetben zongoraként funkcionál, csupán kimondottan indokolt pontokon jelennek meg egyéb hangszerek hangszínét imitáló elektronikusan gerjesztett dallamsorok. Ez egy operaszínpadon nyilvánvalóan megengedhetetlen volna, itt azonban helyénvaló.
Takarékosan bánt a rendező az énekhangokkal is. Az egész előadást mindössze ketten játsszák (Török Ágnes, Szívós Károly), és ők maguk is éneklik végig az összes férfi, illetve női szerepet. Aki a bábos műfajban jártas, tudja: a bábszínésznek mindig \"több hangja van\". Számára nem okoz gondot hanggal karakterizálni, és a két játékos most azt is bizonyítja: ez éneklésben is lehetséges. Persze egy pillanatig se gondoljunk arra, hogy az énekesek valóban minden szólamot végigugrálnak. De hangterjedelmük teljes kihasználásával képesek felismerhetően elkülöníteni a karaktereket, egyben jelzésszerűen utalni a partitúrában jelzett hangmagasságra.
Az olvasó joggal kérdezheti: és a duettek, kórusok? Nos, a zenei rendező és a játékosok erre is találtak megoldást. A szükséges helyeken \"besegít\" a zongorán kísérő, és a színpadon végig \"karmesterként\" jelenlévő művész. A négy énekhang így - az adott körülményekhez képest - tökéletesen képes akár egy kórus illúzióját is kelteni.
Ez a játékmód rengeteg újításra ad lehetőséget. Szívós Károly rendezése Stephanie librettóját az eredetiben foglaltaknál is erősebben mozdítja a mese irányába, és nem ódzkodik attól, hogy itt-ott az inkább a bábszínház, mint az opera világából ismert népies vaskossággal súlyozza a szerelmi történet légiességét. Erre utal Blonde néha szándékosan rikácsolósra vett énekstílusa, Konstanza hamiskássága egy szerelmi jelent kellős közepén, és számos látványtechnikai megoldás: A marionett Belmonte egyik zsinórja beleakad a fügefába, az egymásnak háttal összekötözött Belmonte és Konstanza inkább akadályozza egymást a szabadulásban, mint segíti. A bábosok igyekeznek minden ziccert kihasználni.
Eredeti ötlet a keretjáték is. A függöny felgördültekor a néző egy színházat lát: a nézőteret és a páholyokat egyszerre. \"Hallom, ma ez a Mozart vezényel személyesen. Mit is játszanak, a Varázsfuvolát?\" - kérdi az egyik néző. \"Ugyan, kedvesem, hiszen azt még meg sem írta\" - hangzik a válasz. Majd a díszpáholyban megjelenik II. József, és kezdődhet az előadás.
A \"színház a színházban\" játék egyik főszereplője a nagynevű kritikus, akinek neve történetesen senkinek nem jut eszébe. Ő duzzogva figyeli, hogy az előadás túl jól megy, nem lesz botrány, amiről másnap írhatna. Így hát elindul egy fűrésszel a színfalak mögé botrányt csinálni. Az első felvonás végén Az operaház fantomja ismert motívumának felcsendülésével egyidőben egy váratlanul feltűnő fantom elriasztja, de ő nem adja fel. Ármánykodását a harmadik felvonás végéig folytatja. A színpadon ekkor épp a finálé zajlik. A színpadon alulról egyszercsak megjelenik a fűrész, és az éppen Szelim basa döntése ellen morgolódó Ozmin alatt vágja ki a világot jelentő deszkákat. A happy end tehát az, hogy a \"valóságban\" is az bűnhődik, akinek a történet szerint is bűnhődnie illik.
A Szöktetés a szerájból tényleg családi színház, nyugodtan el lehet cipelni rá a gyerekeket is. Jól fognak szórakozni - ezt a Kolibri Fesztivál gyermeknézői már bizonyították. Mind mondhatnánk a végén? Talán csak ennyit: akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés!
