Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Mocsári Károly zongoraestje

1998-10-01 19:30:00 Lónyay Botond

Nincs könnyű dolga az embernek, ha itt a nyakán a zene világnapja. Koncert koncert hátán. A Zeneakadémiától az Óbudai Társaskörig, az ELTE-től a Mátyás-templomig mindenütt hangversenyek. Ráadásul mind valami csemegét kínál. Vagy a műsor, vagy az előadó okán.

Nádor terem
Mocsári Károly zongoraestje
LISZT: Tell Vilmos kápolnája
  A wallenstadti tónál
  Obermann völgye
  Funérailles
LISZT-MOCSÁRI: Magyar Fantázia
SCHUMANN: Szimfonikus Etüdök, Op.13

A több, mint tíz éve Párizsban élő Mocsári Károly itthoni fellépései ritkaságszámba mennek még akkor is, ha pont az elmúlt időkben némi változás látszik is e téren. Budapest egyik legjobb akusztikájúnak nevezett hangversenytermében, a Vakok Általános Iskolája Nádor termében október elsején tartott szólóestje műsora többnyire a hősies-melankolikus múltat idézte. Három darab a Vándorévekből: Tell Vilmos kápolnája, A wallenstadti tónál, Obermann völgye, és a szabadságharc emlékére komponált Funérailles mind az elrévedő, magába forduló, sokszor patetikus, olykor erőtől duzzadó Lisztet mutatták. A Mocsáritól cseppet sem szokatlan kemény hangzást most tovább növelte az enyhén szólva sem kifogástalan zongora. Az időnként beragadó billentyűk, vagy a leglágyabb pillanatokban reccsenő-nyikorgó zongoraszék igen sokat levont a zenei élményből.

A tizenkilencedik század zenei termésére nagyban rányomta bélyegét az előadóművészek sztárkultusza. A hegedű- és zongorairodalom egy tekintélyes hányada csupán a szólista hangszertudását, káprázatos és kápráztató technikáját van hivatva kiszolgálni. A Magyar fantáziát, Liszt bokázós-magyaros darabját Mocsári a saját átiratában adta elő, s így némi bepillantást nyerhettünk a múlt századbéli szalonok világába, ahol a körülrajongott ifjú Liszt valami hasonló attrakcióval kápráztatathatta el a zongorát körülálló fiatal, s kevésbé fiatal hölgykoszorút. Az ilyenfajta előadói átiratok egyetlen célja, hogy az amúgy is bravúrszámnak komponált darabokat még nehezebbé, még csillogóbbá, még virtuózabbá tegyék. A konkurenciát egye a penész, a nagyérdemű ájuljon el. Ezt a feladatot Mocsári kitűnően oldotta meg. Még több árvalányhaj került a gulasch-partyk Piroschkáinak fejére. S, hogy etikailag megengedhetőek-e az ilyen „beledolgozások", arról azt gondolom, hogy a mézeskalács huszár sem lesz rosszabb, ha még egy zsinórt festünk a dolmányára. Talán még jót is tesz neki: kevésbé érezni a fűrészpor ízét.

Ha a koncertlátogató azt látja valahol, hogy Liszt és Mocsári, persze még nem kell feltétlenül a Szentháromságra asszociálnia, de majdnem biztosra mehet, hogy szerző és előadó tökéletesen adekvátak. Ezen a hangversenyen azonban számomra a legnagyobb, s legkellemesebb meglepetést mégis Schumann Szimfonikus etűdjei okozták. Kiegyensúlyozott előadásmódjával, lehengerlő technikájával, és mélyen megélt lírájával a hangverseny kimagasló eseménye volt.

Örömmel láttam, hogy a gyönyörűen felújított, parányi ékszerdobozhoz hasonlító Nádor terembe nem erőltettek be egy nagy hangversenyzongorát, hiszen egy kis hangszer kinyitva mindíg szebben szól mint egy nagy, résnyire tárva, \"istenneadja\" teljesen lecsukva. A terem egyetlen hibája, hogy az Ajtósi Dürer sor és a Hungária krt. forgalma mindig a legrosszabbkor hallatszik be. Sajnos nem igaz, hogy az igazi műélvezetet semmi sem zavarhatja. Higgyék el, egy mentőautó szirénája bármikor képes tönkretenni a legihletettebb cantilenát is.

A ráadásként adott Rachmaninoff: cisz-moll prelűd méltó viszonzása volt a megérdemelt vastapsnak.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.