Marton Éva és a Danubia Zenekar hangversenye
2003. szeptember 20.
Zeneakadémia
Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
Marton Éva (ének)
Vez.: Héja Domonkos
Túlzás nélkül állítható, hogy két generáció szerencsés egymásra találásának lehettek szem- és fültanúi azok, akik szeptember 20-án esti elfoglaltságként a Danubia Ifjúsági Zenekar koncertjét választották, amelyen Héja Domonkos vezénylete mellett Marton Éva Mahler-dalokat énekelt. Ami a két művészt összeköti, az két közelmúltbéli kitüntetés, hiszen Marton Évának néhány nappal ezelőtt a Zeneakadémia tiszteletbeli professzora címét adományozták, míg Héja Domonkos a 2003-as év Liszt-díjasai közé tartozik.
Tudtommal a művésznő hazánkban még nem énekelte a Vándorlegény-dalciklust és a Rückert-dalokat, így ez a fellépés ebből a szempontból is örömtelinek mondható, annál is inkább, mivel a magyar közönség finoman szólva nincs elkényeztetve Mahlerral, a zeneszerző nyugati-európai kultuszának nyoma sincs kis hazánkban. Az idén tervezett hangversenyeken is csak elvétve fordul majd elő Mahler-mű, például a Matáv Zenekar és a Nemzeti Filharmonikusok egy-egy koncertjén.
Az este szinte teljes művészi sikerrel zárult. Marton ismét bizonyságot tett nagyszerű dalénekesi képességeiről, persze ez csak azok számára volt meglepetés, akik a múltban erről az oldaláról nem ismerték őt. A hang végig erőteljesen, és ami a daloknál igen fontos, árnyalatokban és színekben gazdagon szólt, talán csak egy-egy alkalommal volt érzékelhető némi fáradtság. Mindehhez igen kifejező arcjáték járult, az érzelmek teljes skáláját felvonultatva, az eufórikus örömtől a fájdalomig. Érdekesség, hogy az eredetileg férfihangra íródott Vándorlegény-dalok (amelyek közül a másodiknak és a negyediknek a tematikus anyaga a szerző I. szimfóniájában is megjelenik) milyen nagy népszerűségnek örvend a hölgyelőadók körében is; számos lemezfelvétele is megjelent neves énekesnők közreműködésével.
A zenekarról is csak jókat mondhatok: látható-hallható, hogy igen magas szintű munkát végeznek vezető karmesterük, Héja Domonkos irányítása alatt. A Mahler-dalok nagyszerű kísérete előtt és után a tisztán zenekari részekben - elsőként Berlioz Római karnevál nyitányában, majd Liszt ritkán játszott, ám annál élvezetesebb szimfonikus költeményében, a Tassoban - kiváló összjáték, fiatalos lendület és dinamizmus, valamint a zenekari színek gazdagsága jellemezte a zenészeket. Öröm volt hallgatni őket, bebizonyították, hogy nem csak a standard hangverseny-repertoár darabjaival lehet sikereket elérni, a kevésbé ismert művek is utat találhatnak a közönség felé, feltéve, ha olyan magas nívójú előadás keretében hangzanak el, mint ezen az estén.
Zárásként ismét Berlioz, a Rákóczi-induló csendült fel, szintén igen színvonalas előadásban, mintegy keretbe foglalva a hazai viszonylatban kiemelkedőnek mondható koncertet. Jól kezdődött tehát az idei hangversenyszezon, bízhatunk a hasonló folytatásban.
