Kurtág 80 - az első két este

2006. február 15. - Fesztivál Színház
Lux Nox Mix
Közép-Európa Táncszínház
Ladányi Andrea és Horváth Csaba
KURTÁG: Orfeusz

2006. február 16. - Fesztivál Színház
KURTÁG: Hipartita Op.43
Hiromi Kikuchi - hegedű
KARINTHY FRIGYES: Cirkusz
Kézdy György - próza
KURTÁG: 6 moments musicaux Op.44
Keller Vonósnégyes

A születésnapi fesztivál két egymástól gyökresen eltérő előadásáról fogok beszámolni Önöknek. Mindkét alkalommal meggyőződhettünk róla, hogy éveinek száma sem süllyeszti Kurtág Györgyöt a konvenciók mocsarába.

Az Orfeusz a történet igazi XXI. századi olvasata. Euridike itt is elveszik, eltűnik a múlandóság birodalmában, de valahogy mások az okok, mint az eredeti történetben. Itt a nő szerelme sokkal élesebb, sokkal követelőzőbb, magával ragadóbb, mint az ókori változatban.

A két táncos, Horváth Csaba és Ladányi Andrea ennek a mardosó szerelmnek az erejét nem az ember külső megnyilvánulásaival igyekeztek megjeleníteni, hanem az érzelmek hatása alatt őrlődő testet helyezték a produkció középpontjába. . A néző az idegek mozgásán keresztül érzékelhette a férfi és a nő kapcsolatának eleven izzását.
Nem hétköznapi a koreográfia! Eltelik egy kis idő, mire belehelyezkedtünk ebbe a világba. De miután sikerült, hátborzongató élményben részesültünk
Zseniális a két táncos. Egészen elképesztő, amit testükkel kifejezni képesek.

A zene is teljesen újszerű, ugyanúgy a láthatatlan dolgok felé törekszik, mint a koreográfia. A klassszikus hangzás mellett ott a modern, a szintetizátorok gépies, bár meglehetősen színes hanghatásai. E kettő elegyének egységét színesíti még az emberi hang.

Ifj. Kurtág György zenekara, a Lux Nox Mix tagjai szerves résztvevői az előadásnak. Õk maguk is a színpadon állnak, körülvéve a táncosokat, akik az általuk tagolt teret használják a koreográfiában. A zenészek maguk is változtatják térbeli elhelyezkedésüket.

Egy teljesen komplex produkcióról van szó. Azért is hangsúlyozom ezt, mert egyértelmű: ezt a kísérőzenét nem fogjuk otthon, kényelmes fotelunkban elnyúlva hallgatni, mint mondjuk a Hattyúk tavát. Mindegyik hangszín ismert, az együttes alkalmazás és a hangeszereken történő újszerű játékmód mégis tökéletesen illik a táncosok zsigerekből fakadó mozdulataihoz.

Szinte fájt, hogy a végén tapsolt a közönség. Nem arról van szó, az előadók messze megérdemelték a sikert. Csak olyan gyors visszarántás ez a hétköznapokba. Az ember szívesen időzne még ebben a \"más\" állapotban, szívesen keresné a saját vonatkozásait. De mit csináljunk: a színpadon már sokszor legyőzik a konvenciókat, a nézőtéren azonban még nem mindig sikerül.

Február 16-án 21.00-kor egész más hangulatban hagytuk el a termet, mint előző este. Az ekkor elhangzó zenék inkább a szellemként működő embert képviselték, mint az érzelmek fogságában tomboló testet. Mindkét darab rövid tételek sorozata, melyek egy-egy történés, emlék, gondolat tömören kifejtett megzenésítései. Mindkettő magyarországi bemutató volt.

Az Op.43-as Hipartita szólóhegedűre írt darab, melyet egy japán hölgy, Hiromi Kikuchi mutatott be.

Ennek a darabnak egyik legnagyobb nehézsége az egység megteremtése. Nemcsak a darab egészére vonatkozólag, hanem az egyes tételeknél, és az összetartozó hangoknál is. Sok a tágfekvésű hangköz, melyeknek technikai megvalósítását egyáltalán nem könnyű a zene szolgálatába állítani.

Ezen az estén ez sajnos nem sikerült az előadónak. Mozdulatai inkább tekinthetők fekvésváltások és vonásnemek gondosan begyakorolt sorozatának, mint a darab megszületését célzó, szükségszerű cselekvéssornak. Talán még friss a darab, talán kissé távoli számára ez a hangzásvilág, a darab szellemisége. Nem tudom, mi lehetett az ok, de kissé hidegnek értelmetlennek tűnt az előadás.

Érdekes megélni, ahogy egy este hangulata szép lassan kialakul, körvonalazódik. A sok, zenében felvillantott ember (Gonda György, Rimbaud, Hérakleitosz, Eötvös Péter, Sebők György) és mozgásforma a Cirkusz c. novella során még jobban megtelt az élet sűrűségével. S amikor Kézdy György lesétált a pódiumról, hangjával megrajzolt képek sorozatát hagyta maga mögött. Egyetlen tollvonással megszűntetett minden kibúvót, amit kereshettünk volna a tények hangokban megjelenő könyörtelensége ellen.

Az est koronája pedig az Op.44-es 6 Moments musicaux volt.
A Keller Vonósnégyes előadása mindannyiunkat lenyűgözött. Egy pillanatra sem hagyták lankadni a figyelmünket. Játékuk nyomán minden harmóniának, motívumnak, hangszínnek pontosan egyértelművé vált a helye. Azzal, hogy a négy játékos egy emberként, magabiztosan fogta át a darab egészét, szép lassan az elveszettnek hitt remény érzését hozták vissza a hallgatók számára. A reményét, hogy képesek vagyunk talpon maradni, az élet minden nehézsége ellnére emberként élni életünket.