Korunk Zenéje

1999. október. 07. - Zeneakadémia
MRT Szimfonikus Zenekara
Vez.: Krzysztof Penderecki
PENDERECKI: Metamorphosen (2. hegedűverseny)
SOSZTAKOVICS: 6. szimfónia, op.54.

Nagyon fontos koncertre mehettünk el tegnap.
Azért is jelentősnek kellett éreznem, mert a műsor és az előadók ismeretében jó előre kiszámítható volt, hogy amit ezen az estén a Korunk Zenéje Fesztivál kínál, az nem egy - inkább gegmen, mint zeneszerző - közönségbosszantó, kritikuspukkasztó kísérlete. Nem lesz útkereső bolyongás, nem lesz szomjhalál a sivatagi túrán, hanem ZENE lesz.
Olyan zene, amit magyarországi bemutató lévén még nem hallottam, és legalább fogalmat alkothatok arról, milyen érzés lehetett annakidején - az elmúlt korok zenéjét favorizáló zenei élet kialakulása előtt hangversenyre menni. Van esélyem arra, hogy véleményem legyen! Van esélyem arra, hogy a jövendő nemzedékek szemében lejárassam magam, és \"megbukott kritikus\" legyek. Ne féltsenek, nem bizonytalanít el a stressz. Remélem nem veszik nagyképűségnek, de szinte örülök, ha tévedhetek. Ez a jog jár nekem.

Penderecki zenéje volt már atonális, későbbi korszakában volt már Richard Strauss követőként posztromantikus. Úgy tűnik, hogy az utóbbi öt-tíz évben sikerült kiegyensúlyoznia magát.
A műsorban meghirdetett Metmorphosen zárójelbe tett alcíme szerint hegedűverseny. Zárójel ide, vagy oda, az opusz inkább tűnik szabályos hegedűversenynek, mint "átalakulásnak". Igaz, hogy hangolást és diszkrét köhécselést lehetővé tevő pauzák nincsenek, de a szokásos tételszerkezet felismerhető, sőt a harmadik részben még jellegzetes kadenciát is hallunk. Apropó szerkezet. Ha a legrövidebben kellene jellemeznem, akkor a darab legfeltűnőbb sajátossága éppen a szilárd, kristályosan tiszta és követhető szerkezete. Az egyes motívumok szoros - elsősorban ritmikai - rokonságban állnak egymással. A harmóniai és melodikus sűrítés, bonyolítás is következetes. A hangszerelés már inkább tűnt zavarosnak. A későromantikus nagyzenekarok egy-egy extra "hangszerét" lassan meg kell szoknunk, de egy hegedűverseny kíséretében számomra a basszusklarinét valahogy nem mindíg tűnik adekvát hangszínnek, sőt rövid pillanatokra a harang magnóról játszott visszhangját is hallani véltem, de ez sem tűnt olyan megnyugtatónak.

Az amerikaiként beharangozott Chee-Yun nagyon jó hegedűs, és a darabot is igazán megtanulta. A törékeny távolkeleti lányokra jellemző módon képes a megjelenését meghazudtoló fortékra. Egy gyorsabb-hangosabb részben egész gyantapor-felhő veszi körül, egy kicsit mégis túl "illedelmes". A műsorfüzet szerint a tavalyi évadban már többször előadta Penderecki hegedűversenyét, de a honlapján még nincs feltüntetve sem a repertoár, sem a diszkográfia rovatban. Majd azért odafigyelünk.

Mindent egybevetve egyértelműen jelentős, nagy mesterségbeli tudással megírt kompozíciót hallottam. Nekem azonban túl szigorúnak tűnik ahhoz, hogy kedvencem lehessen, de ezen a ponton még én is el kell, hogy bizonytalanodjam. Lelkiismeretesen többször is meg fogom hallgatni, ha tehetem. Nem kétlem, hogy a hangfelvétel hamarosan beszerezhető lesz.

Penderecki nem csupán jó szerző, és jó karmester, hanem okos menedzser is. Nem kétlem, hogy a koncert második félidejében műsorra tűzött szimfónia az ő választása volt. Így egy neves szerző elég halványra sikerült opuszával kellett csupán   "megmérkőznie".  Én magam nagyon becsülöm Sosztakovicsot - úgy általában is - de a hatodik szimfóniában valójában csak egy-két, az ötödikkel szinte hangról-hangra egyező részletet találtam érdekesnek, valamint azt a felismerést, hogy zenei nyelv szempontjából meglehetősen szoros rokonság mutatható ki Penderecki késői korszaka és Sosztakovics között.

A Rádiózenekar professzionális együttes, a szónak minden közvetett és közvetlen értelmében. Az ilyen alkalmi koncertekre jellemzően nyilvánvalóan kevés próbával, az állandó repertoárdarabnak igazán nem tekinthető műveket is meglehetős biztonsággal adták elő.