Korngold és Sosztakovics a BFZ-től

Wagner Rienzi-nyitányával indult a szombat délután, s hamar kiderült, nagyon jó koncertnek lehetünk ma szerencsés hallgatói.
Pinchas Steinberg nagyszerű karmester. Már néhány taktus után egyértelmű volt, hogy a ritmus a helyén lesz, a zenekar érti a dirigenst, a határozott, világos mozdulatok magukért beszéltek.
A lassú bevezetés után harsányan, hatalmas lendülettel hömpölygött Wagner zenéje, felpezsdítve kissé a közönséget az esetleges szombat délutáni álmosságból.

Erich Wolfgang Korngold (1897-1957) Brnóban született, Julius Korngold, tekintélyes zenekritikus fiaként, majd négyéves korától Bécsben nevelkedett. A fiú afféle csodagyermekként indult el a zenei pályán. Már tízévesen komponálgatott, s Mahler tanácsára apja Alexander von Zemlinskyt kérte fel tanítására.

Korngold 1910-ben vált ismertté a publikum előtt, amikor bemutatták Hóember című pantomimjátékát.
Az elkövetkező néhány évben számos darabját adták elő Európában, legnagyobb sikerét A halott város című művével aratta.
1927-ben már a negyedik operáját mutatták be, és sok más zenedarabot is komponált, de addigi sikere lassan halványulni kezdett. Korngold nem tudott azonosulni az egyre előretörő modern zenei irányzatokkal, a \"dallamos zene\" elkötelezett híveként érdeklődése lassan a filmzeneírás felé fordult.
1934-ben Hollywoodba ment, ahol az elkövetkezendő években jó néhány sikeres film zenéjét komponálta, közülük kettőért Oscar-díjat kapott.

Élete utolsó évtizedében már nem írt többé filmzenéket, visszatért a koncerttermek világába. A közönség mérsékelt lelkesedéssel fogadta műveit. Ebből az időszakból a Hegedűverseny volt az egyetlen igazán sikeres alkotása, melyet egyébként Alma Mahlernek ajánlott, s a bemutatón Jasha Heifetz játszotta a hegedűszólót.

A háromtételes, izgalmas ritmus- és dallamvilágú, szövevényes kompozíciót lenyűgöző előadásban hallhattuk ezen a koncerten.
Nicolaj Znaider remekül érzett rá az érzelmes, kissé varázslatos, ugyanakkor nagyon is izgalmas, és méltánytalanul ritkán játszott zenére. Játéka magával ragadó, kifejező volt, megnyerő könnyedséggel oldotta meg a technikai problémákat. Znaider nem csupán csodálatos hangon, kiváló technikával hegedül, de fantasztikusan jó muzsikus is. Megtalálta az egyensúlyt érzelem és értelem között. Teljes szívvel, őszinte átéléssel játszott, jó érzékkel elkerülve ugyanakkor a modorosságot, az érzelgősséget.
A muzsikusok közötti kommunikáció ritkaságszámba menő pillanatainak lehettünk tanúi, melynek kedves lezárása volt, amikor Znaider és Steinberg a Hegedűverseny végén összeborulva, forró kézfogások közepette mondtak köszönetet egymásnak és a zenekar koncertmesterének.

A szünetben Farkas Zoltán elgondolkodtató ismertetését olvasgattam Sosztakovics V. szimfóniájáról.
Szerepel benne egy idézet a zeneszerzőtől, az Egy szemtanú vallomásai című, saját kérésére csak halála után megjelent könyvéből. Ebből megtudhatjuk: Sosztakovicsot meglepte a tény, hogy Mravinszkij, aki az ő legnagyobb interpretátorának vallotta magát, semmit sem értett meg a zenéjéből.
\"Azt mondja, ujjongó finálét akartam írni az V. és VII. szimfóniámhoz, de nem sikerült. Meg sem fordult ennek az embernek a fejében, hogy én sohasem akartam ujjongó finálét, ugyan miféle ujjongás lehetett volna az? Azt hiszem mindenki számára világos, hogy mi történik az Ötödikben. Az örvendezés erőltetett, mert fenyegető veszedelem alatt született, akárcsak a Borisz Godunovban. Mintha valaki bottal ütne, és azt mondaná: az a dolgod, hogy örvendezz, az a dolgod, hogy örvendezz. S Te mosolyogva, reszketve vonulsz el, s közben ezt mormolod: az a dolgunk, hogy örvendezzünk, az a dolgunk, hogy örvendezzünk.\"

S valóban, bármilyen \"örvendező\" is helyenként ez a muzsika, érezhető mögötte valamiféle groteszk túlzás, amitől egyre biztosabban tudható: ez nem őszinte öröm, ezek a taktusok a keserűséget, a dühöt, a tehetetlenség kétségbeesését közvetítik.
Úgy érzem, Steinberg és a Budapesti Fesztiválzenekar tolmácsolásában Sosztakovics V. szimfóniájának drámai ereje, tépelődése, fájdalma, ugyanakkor minden szépsége is eljutott hozzánk.