Könnyed, könnyes búcsú (Óévi koncert a Fesztiválzenekarral)

2007. december 27.
Zeneakadémia

Budapesti Fesztiválzenekar
Pauk György – hegedű
Vez.: Fischer Iván

PIAZZOLLA: Tangó vonósnégyesre és szaxofonra (Könczei Árpád átirata)
WEINER: f-moll szerenád
BERNSTEIN: Times Square (az „On the Town” szvitből)
LEROY ANDERSON: Az írógép
MOZART: C-dúr német tánc, K.605, No. 3
ENESCU: Legenda
BARTÓK: Hegedűverseny
MOZART: Cosi fan tutte, K.588 – terzettino az 1. felvonásból

Nincs semmi irigylendő abban, ha egy Fesztiválzenekaros Titok-koncertről próbálok valamiféle recenziót ácsolni. Egyfelől lehetetlen felkészülni az estére, sejtésem sem lévén az est programjáról, másfelől pedig végig aggódhatok, vajon miféle műsorral lepi meg az együttes ünnepi bejglitől elnehezült közönségét, s az hogyan fogadja majd a titok-kínálatot.

Bízvást lehetne érvelni amellett, hogy így, a karácsonyi csillagszóró és a szilveszteri konfetti között valami könnyed, szórakoztató muzsikát kínáljunk az elcsigázott népeknek, avagy éppen ellenkezőleg, az év utolsó napjaira inkább tartalmasabb, mondhatni elmét-próbálóbb muzsikával szolgáljunk a hű publikumnak. Nos, a Fischer Iván dirigálta Budapesti Fesztiválzenekar legutóbbi, óévbúcsúztató koncertjén jutott ez is, az is: habkönnyű szalonzene és súlyos komolyság – mind a legjobb fajtából.

Nyitánynak Astor Piazzolla apró tangója (Tangó vonósnégyesre és szaxofonra – Könczei Árpád átiratában) még kevés. A produkció pedig lehetne mozgalmasabb, tempósabb, érzékibb. Ahogyan Weiner Leó f-moll szerenádjának előadását sem jegyezném fel a legmaradandóbb BFZ-s koncertélményeim közé. Hiányolom belőle a valódi könnyedséget, a humort, a felszabadultságot. Fischer vezénylete alatt ez a szerenád inkább nehézkes volt, talán kicsit túlsúlyos, magam inkább egy levegősebb, vékonyabban felrakott előadást várnék. A Fesztiválzenekar jól ismert erényei, a gazdag és testes hangzás, a széles dinamika, a lobbanékonyság nem érvényesülnek igazán ebben a darabban, ehhez másféle virtus szükségeltetik, melynek ez az együttes, meglehet, híján van.

Nem úgy a következő szám, ahol teljes pompájában harsogott az egész zenekar. Leonard Bernstein On the Town című musicaljének Times Square-részlete szólt, pompás iramban, vastagon, elevenen, buján, ahogy kell. Majd a méltán népszerű, Az írógép címet viselő zenei geg (Leroy Anderson munkája) szólalt meg, Kurcsák István igen „árnyalt” billentést felvonultató szólójával. Ezután az est első felének zárásaképpen a Parafónia Zenekar művészeivel (karmester: Fabényi Réka) muzsikáltak a Fesztiválzenekar tagjai: Mozart C-dúr német táncát (Utazás szánon) adva elő.

Ha az est teljes programja nem is, az már jó előre tudható volt, hogy jeles hegedűművészünk, Pauk György ezen a (három) hangversenyen búcsúzik el a közönségtől, befejezi a koncertezést. Így az ő személye, és persze Bartók Béla Hegedűversenye voltak a biztos pontok az estén. A „nagy művet” a második rész elején egy hangulatos, trombitára és zongorára írt Enescu-darab (Legenda) vezette fel, Póti Tamás szépen ívelt szólójával. Jó előszó a Bartókhoz, ezt készséggel elismerem.

Pauk előadásában hallva a hegedűkoncertet, tovább erősödött abbéli ítéletem, hogy a darab a legragyogóbb alkotás, melyet a huszadik században ebben a műfajban szereztek. S a Fesztiválzenekart is itt hallottam a leginkább árnyaltan muzsikálni ezen a napon: a kíséret pontos volt és fegyelmezett, odaadó szólókkal, érzékenyen mozgó alapot nyújtva a szólistának. Pauk játéka pedig valóban lenyűgöző. Nem a sokat látott kútfők kioktató stílusát hallani tőle, nem is az ősz nagypapák mindenre felelő elmésségét, vagy az emlékek borította bölcsek keresett higgadtságát.

Holott Pauk hegedülése csakugyan vitán felül letisztult és irigylésre méltóan kiérlelt. Csakhogy ez a mester nem oktatni indul a Bartók-játszás horizontján, hanem felfedezni. Még most is, ezredszer is. Úgy jár Pauk e hegedűverseny utcáin és terein, akárha egy ezerszer látott, kedvenc várost látogatna ismét, ahol még mindig találni valami felfedeznivalót. Találni valami újat a régiek mellé, valamit, ami eddig rejtve volt, ami korábban megbújt a sokat látott szemek elől. S mindezt ellenállhatatlanul, biztos kézzel, ahogyan csak a legnagyobb művészek tudják.

A Cosi fan tutte egy tercettjével (Soave sia il vento...; Kis Noémi, Meláth Andrea és Rezsnyák Róbert előadásában) búcsúzunk az óévtől és Pauktól. Nehéz elhinni, hogy utoljára lépett a pódiumra.