Kettőskoncert időre és közönségre (A Mezítlábas Zenészek a Fugában)

2012. április 15.
Fuga

Mezítlábas Zenészek
(Bodrogi Éva – ének, Koltai Katalin – gitár, Bartek Zsolt – klarinét)
Km.: Rohmann Ditta – cselló, Bolcsó Bálint – élő elektronika, Sztojanov Georgi – ének, Varga Ferenc – hegedű

Kor-társasjáték

SZTOJANOV GEORGI: Szobrok a sírkertben – szvit
ZOMBOLA PÉTER: Éjjelek (Vajda János versére)
CSER ÁDÁM: Heine-dalok: Árnyékélet
SZTOJANOV GEORGI: Haikuk
TORNYAI PÉTER: …about time
KEDVES CSANÁD: Radioaktív gondolatok (Az átkozottak élvezetei ciklusból)
KONDOR ÁDÁM: Magic
BOLCSÓ BÁLINT: Gitter

*

Idő.
Úgy tűnt, ez volt az egyik kulcsszó, legalábbis mintha ebből a kifejezésből alakult volna ki az este során látottak-hallottak alapkoncepciója.
Múlása, természete, érzékelése, hiánya, kihasználása, fogyása, elfecsérlése.
Hangok és szünetek viszonya, időtartama, hatása.

Volt, hogy csupán a dramaturgiai, előadói, vagy épp a zenei elemekben lehetett tetten érni ezt, ugyanakkor akadt darab, melyről már csak a címe miatt sem lehetett nagyon mást gondolni (Tornyai Péter: …about time), de valahol az Árnyékélet (Cser Ádám kompozíciója Heine versére), és Sztojanov Georgi sírkert-szvitje is ezt a vonulatot erősítette.
Nem is beszélve David Mahler Idő-darabjáról, mely ezen az estén – instrukciók alapján – a közönség interpretációjában hangzott el.

A nézők egyébként nem csak ebben a performanszban lettek tettestársak, Rohmann Ditta vezénylete mellett egy improvizált zenemű előadóiként is remekeltek (virtuóz hangszertudásukat a műsorfüzet és két evőpálcika briliáns kezelésével csillogtathatták meg, tartalmilag az „ütögetés” és a „zizegtetés” szavakkal definiálható, és egyúttal ebben ki is merülő eszköztárat felvonultatva).
Merthogy ez volt a másik hívószó, vagy inkább szlogen, ami már a koncert címében is megjelent: Kor-társasjáték. Ezek a közös játékok egyúttal az elhangzó művekhez is kapcsolódtak, részét képezték a produkciónak, s ha az interaktivitás, valamint a különféle előadói és zeneszerzői ötletek felsorakoztatása mellé odatesszük, hogy a muzsikusok olykor a terem különböző pontjain zenélve a teret is bejátszották, abba a paradoxonba ütközünk, hogy a Mezítlábas Zenészek tulajdonképpen élővé tették a kortárs zenét.

De ez nem feltétlenül elég ahhoz, hogy mindenki számára pozitív élményt jelentsen egy ilyen produkció.
Mert ne legyen kérdés, bárki bármit mond: első hallásra nehezen befogadható művek hangzottak el, melyeket szerintem az amúgy lelkes közönség sem hallgatna ronggyá lemezről. S ha ezekből ilyen mennyiséget, kétórányi felfejtendő hangszövetet zúdítanak egyszerre ránk, az megterhelő. Akkor is, ha a megszólaltatás minősége és a belefeccölt munka előtt kalapot emelhetünk.
Mert rá lehet csodálkozni érdeklődőn a hangfoszlányokból építkezésre, a kollázstechnikára, a hangfestésre, az elektronikus-akusztikus párbeszédre, a preparált hangszerekre, az improvizációkra, a megannyi ötletre, de a kísérletezés izgalma, a korlátok kitolásának vonzása, a lendület – miképp a figyelem – nem feltétlenül tart ki ilyen sokáig (s malignusabb látogatóknak időnként eszébe juthat egy Bujtor-sztori poénja is: „Mondd, Pistám, meddig hangolnak még ezek?”).
Időérzék – arányérzék!?

S ha már idő-ről van-volt szó, akkor amellett se menjünk el, hogy az elhangzott művekben feltűnő effektek, szerkesztési, komponálási módszerek, s az előadáson kijátszott helyzetek, poénok már semmiképp nem nevezhetők újaknak, kísérletieknek. Bár konkrét neveket, műcímeket, párhuzamokat nem tudnék hosszan sorolni, de jó pár elemet, metódust, hangzást, ötletet régi ismerősként üdvözöltem.
Ez két dolgot is jelenthet: vagy nem mozdult semmi ezen a téren, vagy olyan eszközökről van szó, melyek már beváltak, kiállták az idő próbáját.

Hogy aztán ezek a kompozíciók az egyszeri, ötletes, élménydús előadáson túl is megállják-e a helyüket? Alkalmasak-e arra, hogy megalapozzanak vagy továbbvigyenek valamit, katarzis irányába tereljék, vagy akár csak kérdésfeltevésekre sarkallják a hallgatót? Jó úton járnak-e a Mezítlábas Zenészek ezzel a projekttel?
Mit lehet mondani erre?
Legfeljebb egy közhelyes zárómondatot: majd az idő eldönti.