Két félidő...

2000. március 1. - Zeneakadémia
Nemzeti Filharmonikusok
Közreműködik: Perényi Miklós (gordonka)
Vezényel: Jurij Szimonov
DVORÁK: Gordonkaverseny, op. 104;
7., d-moll szimfónia, op. 70.

Perényi Miklós fellépése mindig esemény. Sajnos a Nemzeti Filharmonikusok koncertje manapság kevésbé az. Így szegény zenebarát nem nagyon tudhatja előre, hogy mire vált jegyet.
Lehet, hogy egy kiváló szólista inspirálja az együttest és jót fognak muzsikálni? Vagy fájdalmas lesz a kontraszt, és a hallgató bosszankodhat műélvezet helyett?
Az is pikáns kérdés, vajon mire megy Szimonov a Nemzeti Filharmonikusokkal. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy kettőjük közül Kocsis, a zenekar gazdája a nagyobb kaliberű muzsikus, de Szimonov az erőszakosabb és határozottabb, és hát ki tudja - lehet, hogy most ilyesmire van inkább szükségük?

Aztán amikor elkezdődik az előadás - szerencsés esetben - nincs mód további okoskodásra. Két elképzelésből rendszerint úgyis egy harmadik válik valóra. Jelen esetben valahogy úgy, hogy egy azonnali kürt-gikszer után kezdtem lemondani az estémről, mégis, amikor belépett a szólista, egyszerűen elfeledkeztem az előzetes kételyekről. Nem hiszem, hogy arról lett volna szó, hogy Perényi magához emelte volna a zenekart. Uralkodott felette, ahogy az én szkepticizmusomat és emlékeimet is félresöpörte - pedig annakidején például André Navarrát is volt szerencsém élőben hallani. Aztán már az sem volt kérdés, hogy milyen a zenekar, vagy milyen a szólista. A zene volt szárnyaló és lenyűgöző.

Sajnos a koncertnek volt második félideje is. Úgy rémlik, hogy a zenekar - különösen a vonós szólamok - koncentráltabb volt, mint mikor utoljára hallottam őket. Sajnos éppen emiatt tűnt szorongónak, óvatosnak, bizonytalannak a Dvorák szimfónia. Pillanatokra felcsillant valami, amit a Nemzeti Filharmonikusok hangjának szeretnénk ismerni, de a "gauss-görbe" másik végén a pontatlanságok és az egészségtelen hangú szólók is megmaradtak. Az átlag pedig nem volt elég ahhoz, hogy akár csak percekre is megfeledkezhessek a mű egyik - általam jól ismert - felvételéről. Ha a hetedik, avagy bármelyik Dvorák szimfóniát szeretném meghallgatni, inkább maradok a Kertész István vezényelte Decca összkiadásnál.

Amit a közönség kitartó vastapsa nem tudott elérni Perényinél az első félidő végén, azt sokkal visszafogottabb lelkesedésért megkapta a zenekartól, illetve Szimonovtól a koncert után. Amikor láttam, hogy újra kezébe veszi a pálcát, tehát ráadás következik, nem örültem. Inkább haza kívánkoztam. Aztán mégiscsak a karmesternek lett igaza. Eljátszottak két rövid szláv táncot, némileg felszabadultabban és talán rutinosabban is, mindenesetre elég jól ahhoz, hogy hasson e darabok természetessége és bája. Így végül hazafelé mentemben elfogott a "minden meg van bocsájtva" kellemes érzése. Ez nagyon kellett ahhoz, hogy legközelebb is legyen kedven meghallgatni őket. Nagy szükségünk lenne egy jó Nemzeti Filharmonikusokra. Kitartunk és szurkolunk - rajtunk ne múljon!