Újra megszólaltak (elektronikus hangszerek seregszemléje)

2006. szeptember 9.
Fesztivál Színház

Carolina Eyck
Christine Ott
Csillag Katalin
Fogarasi János & trio
Szakcsi Lakatos Béla & trio
Markus Resch
Magyar Rádió Elektronikus Stúdiója
Kaltenecker Zsolt & trio

Az a vicces elképzelés, hogy a tudomány lehet az emberiség gondjainak megoldása, a XIX. század óta népszerű. Azóta tekintenek emberek tömegei már-már babonás imádattal azokra, akik laboratóriumokba zárva furcsa kémcsövekkel pepecselnek, vagy rejtélyes elektronikus szerkezetek babrálva kísérleteznek VALAMIn.

Ezzel függ össze, hogy egészen az ezredfordulóig, amikortól a köz érdeklődése mégis inkább az önmegváltó mágia és az ezotéria felé kezdett fordulni, a jövő is komputerek vezérelte, mesterséges anyagokból összeállított, totálisan szabályozott valóság képében jelent meg. A zenéről pedig azt gondoltunk, eltűnik, hogy a közönség helyette elektronikus szerkezetek keltette zajokban és zörejekben gyönyörködjék. Ezekről tanúskodik az Orion űrhajó fantasztikus kalandjaitól a Mézga Aladár különös utazásaiig számos meghökkentő, elképzelt esetet elbeszélő futurisztikus film.

Az elektronikus hangszerek a XX. század elején még csak a szűkebb érdeklődő közönséget mozgatták meg, az évszázad közepétől azonban tömegével jelentek meg az ilyen instrumentumok, és így egyre nagyobb számban születtek a rájuk komponált művek, vagyis az alkotók és a közönség is mind nagyobb figyelmet szenteltek a zenei elektronikának. Akkoriban egy Hammond orgonával még úgy lehetett aláfesteni egy sci-fi filmet, mintha az a jövő hangzása volna, egy Moog szintetizátorra úgy lehetett felépíteni egy zeneművet, mintha az a jövő muzsikája volna - pedig mindkettő a jelen volt már. És mostanra múltnak számítanak.

Bizony, az elektronikus hangszereknek is van már történetük. Jellemző, hogy a közönség, miközben egyre nagyobb számban fogyasztja a szintetizátorokkal, komputerekkel, samplerekkel előállított műveket, egyre kevesebbet tud a hangszerekről. Ezért volt érdekes az a koncert, amelyet Mandel Róbert szervezett a Fesztivál Színházban, és amely nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy az elektronikus zene történetének első szakaszát, az "analóg korszakot", tehát a digitális technika megjelenése előtti nagy találmányokat mutassa be, szólaltassa meg a legmegfelelőbb előadók segítségével.

Nem is koncertről érdemes beszélni, hanem bemutatóról. Minden egyes instrumentum - egymást születésük kronológiája szerint követő - megszólalását szóbeli ismertetés előzte meg: épp csak olyan hosszan, hogy a néző-hallgató annyira tudjon belefeledkezni az adott hangszerkülönlegesség születésének történetébe, mint a rajta előadott zenei darab hallgatásába. Az egész este inkább valamiféle műhelymunkára emlékeztetett, ami az érdeklődőknek a beavatás élményét adta. Az pedig kellemes élmény, az ember nagyon is hálás érte.

Hat hangszer szólalt meg a színpadon: a Theremin, az Ondes Martenot, a Hammond orgona, a Fender Rhodes elektromos zongora, a Mellotron és a Moog szintetizátor.

A szervező Mandel Róbert, aki egyébként amellett, hogy a régizenében és a kortárs zenében is ismert előadó-zeneszerző, hangszerkészítő is, a megfelelő művészeket találta meg az instrumentumok bemutatására. A Berlinből érkező Carolina Eyck szólóban és Csillag Katalin zongoraművésszel közösen több darabot is előadott a későbbi hangszereket megihlető Thereminen: egy improvizált darabbal mutatta be a közönségnek a hangszer kvalitásait, majd Ravel és Rahmanyinov egy-egy művével azt, hogy milyen tartalmas a Theremin saját zeneirodalma.

A strassburgi Christine Ott, aki konzervatóriumban tanítja is a hangszeren való játékot, egyedül, és ugyancsak Csillag Katalinnal együtt játszva mutatta be az Ondes Martenot-ban rejlő lehetőségeket, amelyet egyébként az arra komponáló Messiaen, Honegger és Varése, Boulez igyekezett kihasználni.

A koncert első felének befejezése meglepetésekben már nem bővelkedett, de kellemesen feloldotta az addigi másfél óra egyre szigorodó kísérletezős hangulatát: Fogarasi János triója kíséretében a Hammondon adott elő négy magyar népdalfeldolgozást, a Greensleeves jazz átiratát és két jazz sztenderdet.

Nem okozott különösebb katarzist Szakcsi Lakatos Béla sem, aki az est második felében Fogarasi kísérőzenészeivel lerutinozott egy Duke Ellington-szerzeményt a Fender Rhodes zongorán. De azonnal kivívta a közönség háláját, amikor néhány perccel később a Mellotronon (amelyet a stockholmi hangszerész-zenész Markus Resch mutatott be e hallgatóságnak) improvizációkat adott elő.

A Moog szintetizátoron, amely kétségkívül különleges hatást gyakorolt a modern zenére, a Magyar Rádió Elektronikus Stúdióját is képviselő Szigeti István egy darabja hangzott el.

A koncertet egy különös produkció zárta: Kaltenecker Zsolt triójával saját, a Moog hangzást is felhasználó szerzeményét adta elő. A közönségből méltán - nem újságírói túlzás! - tört ki az ováció.

Fontos elmondani, hogy a hangszerek - a Moog kivételével, amely a Magyar Rádió tulajdona - külföldi és hazai magángyűjteményekből kerültek hozzánk erre az estére, köztük olyan ritkaságokkal, mint az 1930-ban épített Ondes Martenot.

Az est az elektronikus hangszer történetének 1906-1965 közötti korszakát volt hivatott áttekinteni. A búcsú konferanszban Mandel Róbert említést tett arról, hogy a jövőben szeretné megszervezni az 1965 óta eltelt, legalább ennyire érdekes időszak bemutatását is. Őszinte kíváncsisággal várjuk.