José Cura a Margitszigeten
2003. augusztus 20.
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
José Cura hangversenye
Közreműködött Szilfai Márta (szoprán) és a Failoni-zenekar
Vezényelt: Tulio Cagliardo
Akik szabatos, az énekhang és a zenekari teljesítmény, nomeg a programválasztás részletes elemzésével foglalkozó koncertkritikát kívánnak olvasni José Cura augusztus 20-i margitszigeti fellépéséről, nos, azok számára sajnos nincsenek jó híreim. Ilyen ambiciózus vállalásokat ugyanis most nem teljesíthetek: ez a koncert már csak azért sem képezheti a szó szoros értelmében vett komolyzenei elemzés tárgyát, mivel nem elsősorban hangverseny, hanem sokkal inkább egyfajta gálaest jellegét öltötte.
Adva van egy végtelenül szimpatikus, persze igen jól éneklő fiatalember a messzi Argentínából, aki számos világhírű operaházban megfordult, népszerűsége már-már a három tenoréval vetekszik (mostanában a hazai lapok egyenesen a negyedik tenorként emlegetik, és nem is méltatlanul). Bejön a színpadra, egyszerű, közvetlen, mégis lefegyverző modorával egy pillanat alatt leveszi a lábáról még a legszigorúbb, a koncertet csak a feleség hosszas unszolására vállaló férfiembert is - biztos vagyok benne, szép számmal akadt ilyen a nézők között.
Tenorunk elénekel egy sor Puccini-áriát, vannak köztük jól (\"Tra voi belle...\" a Manon Lescaut-ból) és kevésbé jól sikerültek (\"Addio fiorito asil\" a Pillangó-ból) egyaránt, duettet énekel a Toscából a fáradt hangú, ám mindig szuggesztív Szilfai Mártával, akinek a lánya beugróként mellékesen a tolmács mindig hálátlan szerepét vállalta fel...
Ezután természetesen vezényel is, Bacchanáliát a Sámson és Delilából, Intermezzo-t a Manon Lescaut-ból, parolázik egy sort a külön kérésére mellette ülő gyerekekkel, ugratja a technikai személyzetet. Komoly dolgokról is szó esik: kedves gesztusként a Nemzetközi Pető Intézet tevékenységét méltatja. A szünetben a tűzijátékot a földön fekve bámulja, és talán még élvezi is a dolgot. Mint egy nagy gyerek.
Majd újra énekel: Gioconda-részletet, ráadásként pedig Nessun dorma-t (nem is akárhogyan, bődületes, popkoncerteket idéző hangosítás ide vagy oda, szárnyal a hangja), és egy részletet Panizza, argentin zeneszerző Aurora című, 1908-ban született operájából, a híres nevezetes tenoráriát, amely nem elhanyagolható módon egyben hazája nemzeti himnusza is. Partnerei (Szilfai mellett a Failoni-zenekar és a karmester Tulio Cagliardo) mind őt szolgálják, és ebben a minőségükben feladatukat magas színvonalon látják el.
Zárásként felcsendül a Libiamo (mi más?), hősünk pezsgőt bont, és boldog-boldogtalannal koccint. Jól érzi magát. Mi tagadás, a nézők is...
José Cura, a Covent Garden és a milánói Scala ünnepelt csillaga augusztus 20-án ünnepi koncertet adott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Azt, hogy ez az este nem elsősorban magáról a klasszikus zenéről (na persze, egy kicsit azért arról is), hanem sokkal inkább annak népszerűsítéséről szólt, azt szerintem senki se bánta. A komolyzene megmentésére szervezett kísérlet sikerült, a beteg - egyelőre - életben maradt.
