Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Jenufa és az Idő

2006-11-18 09:27:00 - zéta -

2006. november 15.
Magyar Állami Operaház

JANÁČEK: Jenůfa
Takács Tamara, Wendler Attila, Kiss B. Atilla, Marton Éva, Bátori Éva, Gurbán János, Kenesey Gábor, Bokor Jutta, Gémes Katalin, Várhelyi Éva, Markovics Erika, Váradi Zita
A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Török Géza

Eredetileg nem szándékoztam írni erről a novemberi Jenůfáról, Janáček alig évszázados remekének budapesti repertoár-előadásáról, de az este és a produkció fontosnak látszó kérdéseket vetett fel, melyeket megosztanék az Olvasóval. Milyen egy eredetileg viszonylag jó minőségű produkció ma Magyarország elsőszámú operaszínpadán két és fél évvel a premier után? Hát ilyen.

A darab \"megnemrendezéséről\" Heiner kolléga már egy ízben hosszasan értekezett (2004-03-16), így ezúttal nem térnék ki Vidnyánszky Attila eredendően elrontott (nem félreértelmezett, elrontott!) és tétova színpadi munkájára. Azt viszont fontos tudni, ha egy darab a bemutatón csak félig-meddig jelenik meg, azt követően a színházi üzem hétköznapjai során az a kevés is szétoszlik. Kínos nézni az első néhány jelenet színpadi feszengéseit, amikor egyébként remek színészi vénával rendelkező énekesek jóindulatúan, ámde egymással nem mindig összhangban, ötletszerűen próbálják kitölteni a két cselekvés közti időt. A kevésbé színpadra termettek földbegyökerezett merevségéről, üres ágálásairól pedig inkább ne is ejtsünk szót.

A darab a premieren a manapság is döbbenetes hatású és impulzív zenéjével hatott. Nos, ez most sem volt másképp, de az eltelt idő itt is megtette hatását. Szeretném hinni, hogy ha most is Kovács János állt volna a pulpituson, akkor énekeseink és zenészeink sokkal magabiztosabban és nyugodtabban vészelték volna át ezt az előadást. A pulpituson azonban Török Géza állt. Ahogy a büfében egy kedves szőke lány mondotta: \"két számmal nagyobb neki ez a mű\". A dirigens látható igyekezete a darab egyben tartására sajnos nem vált hallhatóvá is. Az első felvonás rém kínos zenekari borulását még tán hajlamosak lennénk elfeledni, de a kimért és óvatos(kodó) tempókkal, a kimért és óvatos(kodó) dinamikával az eredeti Janáček-dráma primer hatását herélte ki. Lehet, hogy sokkal több próbával úrrá tudott volna lenni gondokon? Nem tudom.

A szereposztás alig változott, ezen a novemberi négy előadáson majdnem az eredeti első szereposztás volt látható/hallható. (A főszereplők közül egyedül Wendler Attila lépett előre a második szereposztásból.) S ha az este végén mégis sokan elégedettséggel távoztak, az elsősorban nekik köszönhető.

Elsőként is Marton Évának. Szerintem Janáček eleve Martonra írta a Sekrestyésné szólamát (az időeltérés csak valami eddig fel nem fedezett fizikai törvényszerűséggel magyarázható). A hang ebben a szerepben teljesen kortalan, egyes-egyedül a személyiség marad a maga kemény robusztusságával. Jenůfa nevelőanyjának második felvonásbeli monológja Marton előadásában a zeneirodalom (szinte) páratlan csúcsát jelenti. Kincs.

Pályájának zenitjére épp a címszerepben érkezett Bátori Éva. Bár a szólam egyes pontjain a kifáradás észlelhető, ennek ellenére személyisége hibátlanul közvetíti az erős egyéniségek közt vergődő lány kínlódását, s majd a dráma előrehaladtával fokozatos felnövekedését.

Steva igazán hálátlan szerepében remek alakítást nyújtott Kiss B. Atilla. Úgy vélem, a meglehetősen egyenetlen pályát befutó, rokonszenves tenorista pont a nagy szláv tenorszerepekben találhatja meg igazán testre szabott szólamait. Testvére és vetélytársa, Laca szerepében Wendler Attila meglepően átgondolt alakítást nyújtott, mostanában (Otellója óta) őt is kezdhetjük a beérkezett énekesek között számon tartani. Takács Tamara az Öreg Buryjáné szerepében túl hangos, intonációs szempontból viszont halovány visszfénye egykori önmagának.

Kisebb szerepek közül kiemelném Váradi Zita kedvesen bemutatott Janóját és Bokor Jutta rendkívül találó eszközökkel, kifejezően felrajzolt Bírónéját, mint az énekes ábrázolásban mostanság kiveszőben lévő nagyszerű karakterprodukciókat.

Egy fontos megjegyzés. A mű (az Operaház történetében első alkalommal) cseh nyelven szólalt meg, amit korábban sokat dicsérgettünk. Ezt ma sem gondolom másképp, ám, ha az énekesek és a kórus nem kap napi rendszerességgel korrepetíciót a pontos szövegkiejtésből, akkor az idő haladtával a nemrégiben még dicséretes erény hamarosan nevetség tárgyává is válhat.

Mivel az Operaház kevés ennyire jól kiosztható előadással rendelkezik, a Jenůfát adni kell, és minél többször. Biztos kezű dirigenssel, sok próbával. Megérné.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.