János-passió az Alma Materben

2009. április 08.
Zeneakadémia

Alma Mater Zenekar
Alma Mater Énekkar (karigazgató: Erdei Péter)
Szigetvári Dávid, Orendt Gyula, Várady Zita, Gavodi Zoltán, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián (ének)
Vez.: Vashegyi György

BACH: János-passió, BWV 245

Nem volt ugyan minden szempontból tökéletes az interpretáció, de igen sok szépséget, megható pillanatokat, fiatalos lelkesedést és igyekezetet fedezhetett fel a közönség a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak előadásán.

A kórus hangzása meggyőző volt már az első pillanatban is, és kisebb megingásokkal ugyan, de tulajdonképpen a koncert végéig kitartott ez az érzékeny, kifejező előadásmód. Néhány korálban kifejezetten megható pillanatokat szereztek.

A kis létszámú zenekar teljesítménye kevésbé volt egyenletes. A fúvósok időnként nagyon szépen, máskor bántóan hamisan szóltak. A hegedűszólamra ez szintén érvényes, bár láthatóan és hallhatóan törekedtek a barokkos, vibrálástól mentes hangképzésre. A mélyvonósokat éreztem az együttes legbiztosabb pontjának, ami természetesen igen sokat lendített az összhatáson, főként, hogy az erőteljes kórushangzás sokszor el is nyomta a zenekar „magasabbik” részét.

Feltétlenül szólnom kell a continuót játszókról. A csembalista játéka nagyon tetszett, a csellista pedig sokáig kimondottan lenyűgözött érzékeny, muzikális közreműködésével. Az idő múlásával azonban kezdett fáradni – ami egyáltalán nem csoda –, és becsúszott néhány hamis hang. Ennek elkerülése végett talán szerencsésebb lett volna két, egymást váltó csellistára bízni a passió áriáinak kíséretét.

A szólisták közül a szoprán szólamot éneklő Várady Zita győzött meg legkevésbé. Nagyszerű hangja van, de a passió tételeit inkább operaáriaként értelmezte, amivel igencsak kilógott a sorból.
Orendt Gyula Jézus-alakítását tiszta intonáció, érthető szövegmondás jellemezte.
Cser Krisztián hatalmas, bársonyos színű basszushangjával könnyedén elnyeri a közönség rokonszenvét. Az ifjú művész nagyon igyekezett megfelelni a feladatnak, viszont sok volt a hamis hang, főként a 32-es számú, „Mein teuer Heiland” kezdetű áriában.

Megyesi Zoltán ezen az estén kevésbé győzött meg, mint általában szokott. Korrekt, de kissé egysíkú éneklést hallottunk tőle.
Az alt áriákat Gavodi Zoltán adta elő. Igen szép hangon, de kicsit idegesen énekelt, talán ezért is csúszott be néhány hamis hang.

Az est legjobb énekes szólistája egyértelműen Szigetvári Dávid volt. Az evangélista szerepében rendkívül nagy feladat hárult az ifjú művészre, s ennek a feladatnak ő maradéktalanul meg is felelt. Kiválóan bánik a hangjával, amely ennek köszönhetően az előadás végén épen olyan tökéletes minőségben csengett, mint az első percekben. Igyekezett minden lehetőséget kihasználni a szöveget kifejező éneklésre, s időnként nagyon megható pillanatokat szerzett a hallgatóságnak.

Vashegyi György hatalmas energiával fogta össze az előadói apparátust, mozdulataival igyekezett minél több segítséget nyújtani a fiataloknak. A hangszeres szólók frazeálásai is valószínűleg az ő elképzelései szerint szóltak. Ebből a szempontból nagyon szép volt a két fuvola szólója a 9. áriában, és a két szólóhegedű is érezhetően nagy gondot fordított a tagolásra és a hangképzésre a 19. áriában.

Előfordultak tehát hibák, pontatlan indulások, a kórus is elaludt néha, a hangszeres szólók sem voltak mindig makulátlanok, összességében azonban kellemes élményekkel távozhatott a közönség a Zeneakadémia Nagyterméből szerdán este.