Futottak még... de hogy! (Reneszánsz kórustalálkozó Angyalföldön)

2008. október 10.
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Reneszánsz kórustalálkozó

Amatőr kórusok találkozója mindig olyan zsákbamacska jellegű. (Persze, csak akkor, ha nem fellépőként, vagy rokonként ülünk be a nézőtérre.)
Az első produkción nem is akadtam fent különösképpen, egyfajta rezignált állapotban hallgattam végig a 31 éve működő Stella Kamarakórust.

Na, azután kezdődött a hullámvasutazás.
Színpadra lépett a Zengő Kamarakórus. Nyugdíjas hölgyek társasága, akik egy éve döntöttek úgy, hogy rendszeresen összejárnak énekelni a művelődési házban. Ebben a korban a tökéletes hangképzést már nem várja el az ember, és az intonáció kifejezést úgy, ahogy van, el is felejti, füleit bezárja, és csak néz. Nézi az ősz néniket, amint lelkesen dalolnak, némelyikük még táncikál is, mosolyognak, és látni rajtuk: élvezik, és komolyan veszik, amit csinálnak.
Eszembe jut, milyen morbid lenne most előhozakodni azokkal a szólamokkal, amelyeket fiatalabbak esetében szoktak hangoztatni, tudniillik "még mindig jobb, mint ha az utcán randalíroznának, vagy drogoznának". De cseréljünk csak ki pár szót, és gondoljunk bele, hogy jobb, mint otthon ülni, egyedül lenni, és passzívan tűrni az idő múlását.

Ugyanaz a korosztály, másik nem: az Acélhang Férfikar következett. A kórust 135 évvel ezelőtt alapították, fenntartójuk a Ganz-MÁVAG volt. Kiállásuk a daliás időket idézte, harsant a kórus, zengtek a dalok, melyek közé egy-egy operarészlet is vegyült. Ismét csak ne kérjünk számon semmit, amit kellene. Lásd fent.

Zongor Attila

A három produkció után következett a súlycsoportváltás. Fiatalokból álló társaság állt színpadra, ők voltak a Capo di Tutti i Capi Kórus. Nevük alapján azt várnánk, hogy rázendítenek a - teszem azt - "Luca Brasi ma már a halakkal alszik" kezdetű tarantellára, de nem, szolid csapatról van szó, akik ráadásul frappánsan összeválogatott műsorral léptek fel, a reneszánsz, valamint a reneszánsz reneszánsza volt terítéken. Konkrétabban: három "korabeli" kórusmű után egy Farkas Ferenc-madrigált, valamint egy Apollinaire-versre íródott, vásári kötéltáncosról szóló darabot adtak elő, egyáltalán nem amatőr színvonalon.

A rendezvény után Zongor Attilától, a kórus karnagyától megtudtam, évente 4-5 alkalommal lépnek csak fel, de hetente próbálnak. Mobil társaságról van szó, a részvétel senkinek sem kötelező, a tagok jönnek-mennek, lényegében rugalmasan kezelhető, szabadidős tevékenységnek tekintik a közös éneklést.
   - Hogyan lehet ilyen körülmények között fejlődni?
   - Egy-, másféléves ciklusokban dolgozunk, úgyhogy ez nem probléma. Igazodunk az évfordulókhoz is, tavaly rengeteg Kodály-darabot tanultunk, idén pedig a reneszánsz művek voltak terítéken. Jövőre korszakot váltuk, jazz-standardokat fogunk énekelni, hangszeres kísérettel.

És amikor azt mondhattam volna, hogy na, igen, szép volt, így kell korrektül odatenni valamit, akkor jött a csoda: a találkozó külföldi vendégcsapata, az Ostravai Akadémiai Kórus produkciója.
Széles repertoár, magabiztos színpadi jelenlét, lazaság, kidolgozott koreográfia, mindemellett tökéletes intonáció, összhang és stílusérzékenység. Madrigálok, cseh népdalok, egyházi és világi énekek váltották egymást, félelmetes pianók teremtettek áhítatot, hogy aztán vidám rigmusok és lüktető ritmusok lendítsenek át a másik végletbe.

Monika Kuchnová és Adam Soustružník

Utánuk jön még egy csapat, a Hortus M. Singers, de - bocsánat, majd máskor - én akkor már az előcsarnokban vagyok, és sikerül két ostravai kóristával beszélnem.
Mint mondják, valamennyien egyetemisták, és az éneklés csak hobbi a számukra, egyikük sem gondolja úgy, hogy ilyesmivel foglalkozzon.
Monika például az egyetem után spanyol-német tanár lesz, még nem tudja, hol, de számára nem probléma, ha külföldön kell dolgoznia, Adamot pedig a politika foglalkoztatja.

A (megérdemelt) gratulációkkal egyszerűen nem tudnak mit kezdeni - valahogy úgy fogadják, mint azok a nagyok, akiknek már van mire szerénynek lenniük. Egyébként a (szintén cserélődő tagságú) csapat két lemezfelvételt és több európai turnét is maga mögött tudhat, jártak már Monacóban, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban is.

A minap Balázs Miklós kollégám a New College Choir Oxford koncertje kapcsán említette meg az angol gyep és az angol kóruskultúra közötti, jól ismert párhuzamot.
Nos, úgy tűnik, a fű Csehországban is tud nagyon zöld lenni.

Az Ostravai Akadémiai Kórus