Folytatás előtt (A Pannon Filharmonikusok és Badura-Skoda)

2009. szeptember 19.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Pannon Filharmonikusok
Paul Badura-Skoda – zongora
Vez.: Kocsis Zoltán

WAGNER: A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány
BEETHOVEN: 1. (C-dúr) zongoraverseny, op.15
BARTÓK: Concerto zenekarra

Volt már róla szó: a Pécsiek hangversenyeit igyekszem kiemelt figyelemmel követni, és az utóbbi hetek történései – enyhén szólva – sem tettek közömbössé. Most már nem csak az adott este adott műsoráról van szó. Úgy tűnik, hogy a város vezetésének, a zenekarnak, úgy általában az érintetteknek a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt utolsó bástyáját sikerült levetetniük a tábláról. Itt már csak a figurák értelmetlen tologatása zajlik, valójában már régen sikerült mattot adniuk – saját maguknak.

Már nem is az EKF-projektről van szó, a város „normális” hétköznapjai, életminősége a tét. Mi lesz az operaelőadásokkal? Mi lesz a zenei élettel? Mi lesz jövőre – és utána – Pécsett, amiért érdemes lesz odamennünk?
Nem a távozó karmesterről van szó. Nem akarom Hamar Zsolt szerepét túlbecsülni, sőt, vagyok annyira naiv, hogy azt is elhiggyem, az ő kilencéves munkája és a zenekar felemelkedése csak véletlenül esik egybe.

Jelen pillanatban nem tudjuk, ki jön utána, akár még dinamikusabb is lehetne a további fejlődés, van még hova. De akár elhiszem, akár reménykedem benne, az a pécsi forgatókönyvtől teljesen függetlenül is tény, hogy egy városvezetés, mint munkáltató, és egy zenekar, mint a munka alanya végzetesen ellenérdekelt (legalábbis rövidtávon) abban, hogy hatékony és erős karmestert vegyenek a nyakukba. Az pedig enyhén szólva is kétséges, hogy egy szervilis és joviális karmester képes lehet-e a dinamikus további építkezésre.

Akárhogy lesz, még várni kell, hogy kiderüljön – néhány év múlva meglátjuk. A Pannon Filharmonikusok mindenesetre most – ma még – jó zenekar.

A Nürnbergi-nyitányban ugyan többször is a BFZ mindössze pár napja hallott Mahler-koncertje jár az eszemben. A jó és az extraklasszis zenekar között azért megmutatkozik a különbség. Talán már volt róla szó, de a hézag zömmel a „zenekarként megszólalni” képességében észlelhető. A crescendo és „szélesítés” alatt a szövet valamelyest kiüresedik, és az igazi tutti nem telik meg. Az ünnepélyességgel végül nem volt gondom, sikerült élvezhetően megszólaltatni a művet.

Paul Badura-Skodát kissé szorongva vártam. Elég régen (kicsit több mint tíz éve) hallottam, és technikailag már akkor is komolyan hanyatló formát mutatott. Hihetetlen, de megjelenésén – és játékán – egyáltalán nem érződött az azóta eltelt idő. Hasonlóan „öreguras”, nagyvonalú és pontatlan...
A gyorsabb futamok gyakran összemosódnak, a technikája úgy általában eléggé felületes. Valami miatt mégis élvezem, a fontos dolgok nem csak, hogy megmaradtak, hanem frissen, derűsen, és barátságosan szólalnak meg. Badura-Skoda nyolcvankét évesen is sugárzó jelenség. Szemmel láthatóan örül a nagy sikernek, barátságosan integet, és több ráadást is játszik – ennek pedig mi örülünk.

A komfortérzetből szépen jutott a második félidőre is. A Concerto szerencsésen kidomborította a közreműködők fontosabb erényeit. A formálásért, az agogikáért Kocsis Zoltán vállalta a felelősséget, és nem nagyon van más, aki ennyire ismerné ezt a zenei nyelvet.

A Bartók-mű remek lehetőséget nyújt arra is, hogy egy zenekar bemutathassa hangszercsoportjainak és szólistáinak képességeit. A sok szép és jelentős szóló megerősített abban a hitemben, hogy a Pannon Filharmonikusok tagjai jól képzett, tehetséges muzsikusok.

Nagyon remélem, hogy Pécsett folytatódik a szívós és kemény munka. Ha pokolra is kell érte menni, jár nekik a siker.