Férfilélek férfiszemmel (Mikhail Pletnev a Zeneakadémián)

Mikhail Pletnev - zongora

CHOPIN:
f-moll fantázia, Op.49
Mazurkák (Desz-dúr, Op.30/3; cisz-moll, Op.50/3; C-dúr, Op.68/1; c-moll, Op.56/3; f-moll, Op.68/4)
g-moll ballada, Op.23
Asz-dúr polonéz-fantázia, Op.61
Noktürnök (fisz-moll, Op.48/2; Esz-dúr, Op.9/2; f-moll, Op.55/1; cisz-moll, Op.27/1)
Asz-dúr keringő, Op.34
e-moll keringő, Op. Post.

Izgalmas este volt.
Először is, pokoli szerencsénk volt, hogy csaknem egy órával kezdés előtt érkeztünk a Zeneakadémiához, mert így a sétálásra szánt idő alatt tudtunk parkolóhelyet találni.
A végtelenül kedves jegyszedő nénik sietve tereltek a pódium rendezői jobb oldalán még szabadon maradt helyekre. Innen látni ugyan nem lehet, hallgatáshoz sem a legjobb helyek egyike, de legalább a keresztben elénk helyezett sorok eltakarták a \"normál\" helyeken ülőket, s így végül is megúsztuk a premier plánban való műélvezetet. Arról a boldogító érzésről nem is beszélve, hogy a Művész Úr szinte súrolta lábainkat, amikor a zongora felé lépdelt. S ahogy nem is oly rég Ránki Dezső Schubert-koncertjénél, itt is minden adott volt a kamarazene meghitt hangulatához.

Az izgalmak azonban folytatódtak, s egy kicsit másképp alakultak a dolgok, mint amit a környezet sugallt.

A közbülső árnyalatoktól eltekintve kétfajta attitűddel nyúlhat az előadó egy darabhoz.
Vagy szigorúan a kottára és a stílusismeretére hagyatkozva fejti meg a darabot, vagy a zeneszerző karakterét, jellemvonásait helyezi előtérbe. Minél inkább ragaszkodunk a kottában foglaltak pontos, stílusos megjelenítéséhez, rendszerint annál átgondoltabb produkció születik. Ez esetben ugyanis a saját intuíció szerepe korlátok közé szorul, s csak a kottában rejlő dolgok és a zenetörténeti ismeretek által megengedett keretek között mozoghat. Ha azonban nem elsősorban a leírtakat, hanem az életmű, az életrajzi írások, a levelezés alapján bennünk feléledt zeneszerzőt próbáljuk előcsalogatni az általa leírt hangokkal, sokkal nagyobb szabadságot engedélyezünk magunknak.

Pletnev fejében olyan éles kép rajzolódik ki Chopinről, hogy talán már nem is emlékszik a kottaképre. Bizony, csinált \"furcsa\" dolgokat. Ahhoz képest is, ami a kottában van, és ahhoz képest is, amit itt Magyarországon Chopin neve jelent.
Nálunk - valószínűleg a különféle életrajzi filmek hatására is - Liszt és Chopin a romantika két végletét jelentik. Liszt a virtuóz, hatalmas érzelmi tömböket mozgató, viharos természet, Chopin pedig az álmodozó, beteges, sérülékeny, lélekben élő típus.

Pletnev kezei között mindez megváltozott. Eleinte talán még nevetségesnek is hatott, amint a kedves, apró lelki bajokat tükröző megformálás helyett nagy volumenű érzelmeket kaptunk a jól ismert hangokkal együtt. De aztán az ember belehelyezkedett ebbe a látásmódba, és a régi törvény: \"ahány ember, annyi féle\", most is érvényre jutott. A magába zárt lélek rebbenő problémái egyre világosabban hirdették, hogy adott esetben emberélet is múlhat rajtuk. Hogy épp akkora tragédiák okául szolgálhatnak, mint egy viharos lélek megrendülései.

Pletnev Chopinje nekem teljesen új volt. A Chopin által képviselt érzékeny, intuitív férfitípust mutatta meg, de nem az Érzéketlenek közti imbolygás jelmezében, hanem saját birodalmának szárnyaló királyaként.

Míg élek, köszönöm ezt az új megvilágítást.

A kottahűség hiányosságai azonban engem zavartak. Már-már horowitzi szabadsággal kezeli a ritmust, a súlyokat, a tempót. Míg azonban Horowitznál az idő szabad kezelése egészen elképesztő mennyiségű és minőségű hangszínt eredményezett, addig Pletnevnél kicsit öncélúnak érződött az egész. A kis formáknál - mazurkák, keringők - még kevésbé érezte megbillenve magát a hallgató, de a nagyobb lélegzetű darabok, különösen a g-moll ballada hányatottsága kimondottan zavarólag hatott.

Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy én jobban kedvelem a kottában elmélyedő előadókat, mint a Pletnev-féle intuitív típust. Elsősorban azért mondom el ezt, mert Pletnevnek nagy sikere volt a Zeneakadémián. Ezek szerint a nézők többsége jobban szereti, ha az érzékeit, a fantáziáját ingerlik, mintha intellektuális oldalról próbálják megmozdítani. S végül is a romantikánál keresve sem találhatunk alkalmasabb korszakot arra, hogy az érzelmeinkre hassanak.

Annyi bizonyos, hogy Pletnev briliáns zongorista. Előadásmód terén a technikai adottságok korlátlan lehetőségeket biztosítanak számára. Minden, amit csinált, szándékos és szabad, s nem egy kényszerű alkalmazkodás terméke.
Azt zongorázta, amit érzett, amit magában hordott, amit Chopinből nekünk meg akart mutatni.
S ki-ki hazavihette, ami neki ebből tetszett.