Faust az Erkel Színházban

2004. június 9.
Erkel Színház
GOUNOD: Faust

Faust: Kovácsházi István
Mefisto: Tóth János
Valentin: Fokanov Anatolij
Margit: Frankó Tünde
Siebel: Várhelyi Éva
Brander: Vághelyi Gábor
Márta: Szolnoki Apollónia
Vez.: Török Géza
Rendező: Kerényi Miklós Gábor

Addig rendben is volna, hogy lassan vége az évadnak, és haladéktalanul nekilátnak az Erkel Színház felújításának, de hogy éppen a Margit-Márta-Faust-Mefisztó-négyes alatt kellett elkezdeni... A valódi ok nyilván prózaibb, de a kísérteties zörejek hallatán tényleg lehetett aggódni, hogy lebontják körülöttünk a színházat.

Nemrégiben azt találtam mondani, hogy nem szeretnék a sikerrel vitatkozni. Nos, most kénytelen leszek. Visszatérő tapasztalat, hogy - valamilyen rejtélyes okból - Tóth János gyakorlatilag minden alakítását hangos ováció és tapsvihar kíséri. Ma este például megpróbálta elénekelni Mefisztó szerepét, csekély eredménnyel, mégis lelkesedett érte a közönség. Persze nem az énekhangért. A színészi alakítás az ő esetében mindig kidolgozott, és valóban tapsot érdemel, de ez egy opera. És az operákban (sajnos?) énekelni is kell. Ezen a téren pedig kevés élményt nyújtott ez a produkció. A végére feljavult odáig, hogy már-már hallható volt. Érdekes, hogy - bár a szerep basszbariton hangra íródott, és Tóth Jánost is ebbe a fachba szokták sorolni - a magas hangjai gyakorlatilag hiányoztak. Nem leszek annyira igazságtalan, hogy előadását összehasonlítsam az általam igen kedvelt Nyesztyerenkó-féle felvétellel. De minden összevetés nélkül elmondható, hogy ez a rondó nem az volt, amit Gounod megálmodott.

Fokozatosan melegedett bele szerepébe Kovácsházi István; a kavatinát már igen szépen oldotta meg. Vele kapcsolatban néha az az érzésem, hogy két hangszínt tartogat a torkában, egyet a lírai szerepekhez, egyet pedig a súlyosabbakhoz. Hangerővel és technikával egyértelműen bírja a fajsúlyosabb szerepeket is, de nem biztos, hogy ez a \"kétlakiság\" hosszú távon jót tesz a hangjának. Ma este a pianói voltak a leginkább meggyőzőek.

Érdekes véletlen, hogy nem is oly rég ugyanezzel a párossal hallottam a Pillangóasszonyt. Frankó Tündétől most is remek alakítást láttunk, a naiv, törékeny, tiszta Margit aprólékosan kidolgozott figuráját formálta meg. A hangi teljesítményre sem lehetett panasz, de ezúttal a közönség értékén alul díjazta a produkciót.

Fokanov Anatolij esetében megnyugtató, hogy képtelen egy bizonyos (elég magas) színvonal alatt teljesíteni. Ezzel együtt is: hallottam már tőle Valentin imáját a mait felülmúló előadásban. Alakításával két probléma volt. Egyrészt a haldoklási jelenetet túljátszotta, mintegy bemutatva azt a közmondásos esetet, amikor valakit leszúrnak és még fél óráig énekel. Ez lehet a rendezés következetlensége is, kellemetlenebb volt, hogy olykor kiesett túljátszott szerepéből is, felvette a jól bevált terpeszállást, mellkast domborított, és néhány taktus erejéig feledte Valentint; úgy énekelt, mintha koncerten lenne.

Várhelyi Éva sokadik nadrágszerepében - ezúttal Siebelként - mutatkozott be. Színpadi mozgás és játék tekintetében abszolút meggyőző volt, nemkülönben hangilag. Az elején ugyan élesnek éreztem egyes magas hangjait, de ez a probléma később megszűnt.

A hölgyek között öröm volt felfedezni Szolnoki Apollóniát Márta szerepében. Friss, fiatal hang, a megfelelő színészi képességek birtokában - fontos pillére (lehet) egy jó előadásnak.

Apropó, rendezés. Annak idején nem voltam nagy barátja az Alföldi-féle Faustnak, de nem a modernsége zavart, sőt, volt benne néhány kimondottan jól megoldott jelenet. Megengedhetetlen azonban, hogy a történetet ily módon átírjuk: Faust egész egyszerűen nem lehet öngyilkos a végén. Kerényi Miklós Gábor rendezése többnyire funkcionál, és ő a balettbetéteket sem hagyta ki, ahogyan ez a szegedi produkció esetében történt. Egy kiáltó következetlenséget elkövetett Kerényi is: amikor a Sátánnak menekülnie kell Valentin elől, mert az keresztet tart a kezében (törött kardjának markolatát), az ebben a rendezésben úgy nézett ki, hogy Mefisztó a színpad közepén megvárja, amíg elmennek a többiek, tehát éppen fordítva történik, mint ahogy a cselekmény megkövetelné. Így Faust kérdésének és Mefisztó válaszának (\"Rien.\") nincs értelme. Ez Szegeden úgy valósult meg, hogy Mefisztó valóban menekült: Faust a karmesteri árokban talált rá.

Török Géza vezényletével a zenekar megtalálta és kiemelte a drámai csúcspontokat, és a hangerőt sem sajnálták a tuttikból.
Ha kórista lennék, bizonyára szívesen énekelnék ebben a darabban. Gounod gondolt a kórusra, és válogatottan remek kórusbetéteket írt az operájába. A pianóknál szokott kiderülni, hogy mit tud a kórus, és ma este elégedettek lehettünk a teljesítményükkel. A tenor szólamban ugyan ismét feltűnt egy szólista hajlamú szereplő, de ettől eltekintve szépen szóltak.

Bátran kijelenthetjük, hogy Gounod operája igazi közönségkedvenc. Sajnos, ez az egyetlen darabja található jelenleg a MÁO repertoárján, ez sem sokáig. A következő évadban már nem láthatjuk az Erkel Színházban. Hiányozni fog.