Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Expressz retúr

2000-01-23 20:40:00 DNI

2000. január 22. - Zeneakadémia
Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok (Budapest Chamber Symphony)
Közreműködik: Dienes Gábor (oboa)
Vezényel: Mathis Dulack (HOLLANDIA)
MOZART: g-moll szimfónia, K. 550
VAUGHAN WILLIAMS: Oboaverseny
BRITTEN: Prelúdium és fúga, op. 29
SCHUBERT: 5., B-dúr szimfónia, D 485

Szomorú dolog lehet kötelességből hangversenyre menni, és a rossz előérzetekben nem csalatkozni. Kellemetlen az is, ha egy korábban ismeretlen előadó teljesítménye méltatlan.
Annál viszont nincs rosszabb, ha egy közismerten ragyogó képességű kamarazenekar ragyogó műsort igérő hangversenyére nagy, túlságosan nagy várakozásokkal látogatunk el, és azt a zenekart történetesen egy olyan amuzikális karmester bitorolja, akinek feladatához se keze, se füle, se feje nincsen.

Kemény szavak? Netán felháborítóak?  Meglehet, bár még soha nem voltam ennyire biztos saját itéletemben, mint most. Nem fordultak elő olyan eseti hibák, melyeket indiszponáltságra lehetne fogni. Nem láttam-hallottam nyomát olyan zenei koncepciónak, ami esetleg mások számára védhető, vitatható lehetne. Mathis Dulack egyetlen dologban tűnt következetesnek, mégpedig abban, hogy sem dinamikai, sem formai arányokkal foglalkozni nem tudván, egyformán abszurd rohamtempóban igyekezett túl lenni mindenen. Darabon, szerzőn - és közönségen.
Ennek a darálásnak időrendben és egyébként is a Mozart szimfónia volt legelső áldozata. A produkció eme része talán éppen azért volt különösen fájdalmas, mert túlságosan jól ismerjük azokat a szellemes, játékos zenei poénokat, melyekről a karmester valószínűleg még csak nem is hallott.

A Vaughan Williams oboaversenyhez korábban nem volt szerencsém. Kár, hogy az angol szimfonikus zenével úgy általában meglehetősen mostohán bánnak a szerkesztők. Britten előfordul, de Vaughan Williams és Elgar szinte soha. Nos, ez az oboaverseny sokkal szebb darab annál, hogy ne lenne érdemes sokkal gyakrabban műsorra tűzni. Dienes Gábor igen szép hangon játszott. Kedvet kaptam, hogy egyszer egy valódi karmester előadásában is meghallgassam. Hátha akkor érvényre jutnak ennek az egészen különleges, pasztell harmóniavilágú, elégikus műnek a szépségei.

Meghökkentő, inkább zavaró, mint kellemes élmény volt a Schubert szimfónia első tételében váratlanul megszólaló sziporkázó szépség. A koncertnek talán ez volt az egyetlen részlete, ahol a zenekar - a darabot jól ismerve és tudva - nagyobb tempót diktált mint a karmester! Annál mulatságosabb volt látni az igyekezetét, hogy kövesse, esetleg utolérje őket.

Az est még egy sajátosságát tartottam említésre méltónak.
A rohanást ki is kell pihenni - az egyes tételek között irreálisan hosszú pauzákat tartott a mester. A közönség lelkes orrfújással, krákogással, trécseléssel és köhögéssel hálálta meg a figyelmességet.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.