Et exultavit spiritus meus (Bach-est az MTA Dísztermében)

2007. december 14.
Az MTA Díszterme

Budapesti Vonósok
Lutheránia Kórus
Zádori Mária, Kiss Noémi, Meláth Andrea, Megyesi Zoltán, Cser Péter (ének)
Vez.: Kamp Salamon

BACH:
Wir danken dir Gott, wir danken dir – kantáta, BWV 29
Nun komm, der Heiden Heiland – kantáta, BWV 61
Magnificat, BWV 243

Úgy húsz évvel ezelőtt, összhangzattantanárom kissé átszellemült, sokat sejtető arckifejezéssel azt találta mondani egyik óráján, hogy Bach kezét valószínűleg vezette valaki, amikor műveit komponálta. Akkor azt gondoltam, értem én, miről beszél, de hát azért ez talán túlzás. Mai fejemmel, szívemmel már sokkal inkább úgy érzem, bizony igaza lehetett a tanár úrnak.

Időnként előfordul, hogy dacára a lötyögő zenekarnak, a helyenként összevissza intonáló hegedűsöknek, az idegesítően hamis cselló continuónak, az ember mégis úgy érzi, kivételes, különlegesen értékes pillanatok részese éppen. Így esett ez velem a Budapesti Vonósok péntek esti koncertjén. Talán azért, mert az említett pontatlanságok ellenére megszületett valami sokkal fontosabb. Valami, abból az érzésből, amitől Bach műveit hallgatva tényleg úgy gondoljuk, emberi halandó egyedül nem alkothat ilyen hibátlant. Ezen az estén tanúja lehettem annak, amit mindig is oly konokul keresek a koncerttermekben. Olyan interpretációt hallhattam, amelynek elsődleges és egyetlen célja az adott zenemű lehető leghitelesebb előadása. Ahol az előadás nem a szereplők sikerét, hanem a szerző, jelen esetben Bach muzsikáját szolgálja.

Szolgálja, mint írtam, s ezt a szót igen fontosnak érzem. Mert csak így lehetséges, hogy egy kórus, amelyről igazán nehéz lenne azt állítani, hogy tökéletes, rendkívüli élményt tudott nyújtani. Az a fajta lelkesedés, koncentráltság és odaadó igyekezet, ahogyan énekeltek, gyakorlatilag feledtette minden technikai hiányosságukat. A zenekar játékán is érezhető volt, hogy meg van tervezve, pontosan ki van találva, hogyan szólaljanak meg a hangok, milyen vonással, milyen hangsúlyozással játsszák el azokat. Amint említettem, közel sem volt minden hang kifogástalanul a helyén, azt sem mondhatom, hogy nem lehet szebb hangon hegedülni, de összességében mégis egységesen, értelmesen szólt az együttes. És kitűnő, rendkívül szép hangon játszó oboistával, nagyszerű trombitással büszkélkedhetnek.

Az énekes szólisták mindegyike azonosult valamilyen szinten az előadógárda elkötelezett attitűdjével. Talán a leginkább Zádori Mária és Megyesi Zoltán, akiknek éneklésétől több ízben egyszerűen könnybe lábadt a szemem, de Kiss Noémit is gyönyörűség volt hallgatni. Cser Péter talán kevésbé volt magával ragadó, de ettől függetlenül nagyszerűen énekelt. Meláth Andrea hangjáért pedig őszintén aggódom. Rendkívül értékes, kitűnő hallású, nagy zenei intelligenciával megáldott énekesnőnek érzem, kimondottan különleges a hangszíne is, mindaddig, amíg rá nem enged egyfajta operás lebegést, ami meglehetősen kellemetlenné teheti a hangzást. Így volt ez például a Magnificat Et misericordia kezdetű tételében is, ami ettől eltekintve lélegzetelállítóan szép volt, éppen ezért bosszantottak még inkább ezek az apró ügyetlenségek.

De visszatérve a koncert lényegére. Érzésem szerint az, hogy Bach – korántsem tökéletesen előadott – zenéje így tudott hatni ezen az estén, azt elsősorban a dirigensnek, Kamp Salamonnak köszönhetjük, aki irigylésre méltó tudásával, és elképesztő elkötelezettségével mindezt kézben tartotta. Egy igazi Bach-tudós, ha úgy tetszik, egy kiváló régizenész, aki valami oknál fogva mégsem ünnepelt szereplője hazai koncertéletünknek, sőt, hogy pontos legyek – ha az évenkénti Deák téri Bach heteket nem számítom – szinte egyáltalán nem is szereplője. Hogy ez miért van így, nem tudom, legfeljebb ötleteim vannak, de azokat inkább megtartanám magamnak. Mindenesetre nagy veszteség ez a régizene-kedvelő közönségnek, és nem utolsósorban a régizenével szívesen foglalkozó művészeknek is.

Amikor arról folyik a vita, miért nem akar a Zeneakadémia vezetése régizene tanszéket alapítani, felmerül az a kérdés is, még ha lenne is egy ilyen tanszék, kit lehetne odaültetni tanítani? Nekem volna egy bátortalan javaslatom: Kamp Salamon – aki tudomásom szerint egyébként jelenleg az egyházzenei tanszék tanára – valószínűleg az egyik legmegfelelőbb ember lehetne erre a feladatra.