Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Előhang egy ígéretes évadhoz - A Nemzeti Filharmonikusok Bartók hangversenye

2016-10-09 22:15:34 - dni -

Bartók Béla 2016. szeptember 25.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ránki Dezső (zongora)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
vez.: Kocsis Zoltán
BARTÓK: Két kép, op. 10, Sz. 46, BB 59
BARTÓK: III. zongoraverseny Sz. 119, BB 127
BARTÓK: Négy zenekari darab, op. 12. Sz. 51, BB 64
BARTÓK: Táncszvit Sz. 77, BB 86

Egyszer érdekes lenne valamelyik fórumon is megvitatni, vajon a koncertnaptárakat böngészve ki hogyan választ. A különlegességek, a még nem hallott művek a vonzók? A hozzánk ritkán látogató világsztárok nevére mozdulunk? Vagy vannak saját kedvenc műveink?

Nagyon összetett kérdés, amikor néha magam sem tudom megmagyarázni, miért érzem úgy, hogy erre, vagy arra a koncertre márpedig mindenképpen el szeretnék menni.

Ebben az esetben például a műveket nagyjából ismerem – igaz, a Négy zenekari darabot nem játsszák olyan sűrűn, mint kellene, de meglepő újdonságról nincs szó – a közreműködőket pedig külön-külön és együtt is nagyon sokszor hallottuk. Egyszóval nem számítok nagy meglepetésre, és meglehet, éppen ebben rejlik a „titok”.

Például öregségemre valahogy úgy érzem, többször szeretnék Bartók műveket hallani. Igazi, hiteles – és bármilyen különösen hangzik - „jóindulatú” rendet érzek bennük, és ez a megbízható tisztaság elmondhatatlanul felértékelődött számomra az utóbbi időkben.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarban és Kocsisban is okom van megbízni. Kocsis persze annál sokkal érzékenyebb művész, hogy megbízhatósággal, pláne kiszámíthatósággal gyanúsítsuk. Ha nem is túl gyakran, de néha előfordult olyan eset, hogy egy két-három évvel korábban összeállított bérletes műsor valamely darabja a koncerten már nem érdekelte annyira, hogy lelkesítő előadást vezényeljen, viszont – talán cserébe - annál varázslatosabb és emlékezetesebb, amikor meg akar nekünk mutatni valamit. És Bartók valahogy mindig ilyen.

Persze, vannak jó karmesterek rajta kívül is, nem ő tud egyedül megbírkózni a mester partitúráival, de a teljes életművet ilyen mélységekig nem nagyon ismeri más.

Szerintem ez a fő oka annak, hogy a Két kép, vagy a Táncszvit jelen előadásáról nem is nagyon tudok mit mondani. Ha egy koncertről valaki azt mondja, hogy az „interpretáció nem állt a mű és hallgató közé” legtöbbször pejoratív gondolatai vannak, én viszont most valami olyat értek alatta, hogy egyszerűen nem zavar semmi. Nem kell egyéni megoldások magyarázatát keresnem, minden magától értetődő és természetes – de mondhatnám azt is, hogy „otthonos”. Ez olyasmi, mint amikor az anyanyelveden szólnak hozzád. Érted, de nem kell külön intellektuális munkával dekódolni a szöveget, hiszen a megértés valahol, egy más szinten már megtörtént.

Meglepő és emlékezetes újdonságot csak a zongoraverseny hozott, de valójában az is inkább külsőségekben. Történt ugyanis, hogy kivételesen a földszint legelső sorában ültünk. A zongora fedelét felnyitva, az mint egy hangreflektor pontosan és közvetlenül ránk irányított mindent, ami abból a hangszerből kijött. Egy-két pillanatig kerestem a helyem ebben a nagyon attraktív, túlságosan is közvetlen, mondhatni agresszív hang-özönben, de végül is nem zavart sokáig az, hogy felborultak az arányok és bizonyos hangszerek, illetve hangszercsoportok háttérbe szorultak.

Cserébe ugyanis Ránki Dezső játékát kaptam, akinek a tevékenységét soha korábban nem tudtam ilyen közvetlenül, szinte belülről követni. Szinte le tudtam volna kottázni, mindenesetre most egy olyan szemszögből hallhattam az egészet, ami a nagyon jól ismert műnek is számtalan szép és eddig ismeretlen részletét világította meg.

Jó volt ott lenni ezen a hangversenyen, tulajdonképpen Bartók még halálában is nagy szolgálatot tett nekünk. Ez az évforduló szeptember végén egyértelműen a legjobb alkalom arra, hogy elkezdődjön egy új koncert-szezon. Egy nyári szünet után újra üzembe helyezzük magunkat, bemelegítünk, mondhatni újrakalibráljuk az egész zene-befogadó és élvező rendszerünket. És mostantól ez a Bartók koncert - NFZ-vel, Kocsissal és Ránkival - lesz a viszonyítási alapunk. Igazán jó dolgunk van...






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.