Együtt – A Rádiózenekar hangversenye a Müpában

2025. november 25.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Wagner - Wesendonck dalok WWV 91
Liszt – Faust szimfónia S. 108

Schöck Atala (alt), Szerekován János (tenor)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Férfikara (mb. vezető karnagy: Tóth Csaba)
vez. Antal Mátyás

Nem titok, hogy nem arra a koncertre vetettem szemet, mint amin végül jelen voltam a Müpában. A mai magyar zenei élet kimagasló alakja, Kovács János betegsége okán változott a dirigens személye, és ezzel együtt a második részben előadott mű is. Anton Bruckner nálunk különösen ritkán hallható 8. szimfóniája helyett Liszt Ferenc Faust szimfóniáját tűzte műsorra a Rádiózenekar, a karmesteri pálcát Antal Mátyás vette át. Az járt a fejemben, hogy felmerült-e esetleg alternatívaként, hogy valamelyik Mahler szimfónia helyettesítse-e a monumentális Bruckner opust, amihez könnyebb lett volna dirigenst toborozni, mint a 8. szimfóniához, de azt hiszem jó döntés volt, hogy a program szervezői megmaradtak a Wagnerhez köthető zenei holdudvar kiemelkedő alakjánál, Lisztnél.

Már csak azért is logikus az utólagos programválasztás, hisz a hangverseny első felének műsora nem változott: Wagner Wesendonck dalainak nagyon érzékeny, szép előadását hallhattuk. Ha az a hallgató érzése, hogy a Trisztán és Izolda közelségében született dalciklushoz elképzelhetetlen alkalmasabb, és jobban illeszkedő hang, mint Schöck Ataláé, akkor jókor vagyunk jó helyen. Csodálatosan fenséges, mégis selymes hang az övé. Hajlékony pontosság és magabiztosság jellemezte azt, ahogy a dinamikai és hangulati váltásokat megteremtette az énekesnő. Már itt feltűnt, hogy milyen nagyszerű az összhang az előadói hármasságban: zenekar, dirigens és szólista harmonikus együttműködése a wagneri zene melankóliájában forrt eggyé.

A kérdés az maradt a második részre, hogy az alig pár hét mire volt elég egy szintén nem túl gyakran játszott, nagyszabású mű előadásának megteremtésében, amely ráadásul énekes szólistát, férfikart és orgonát is szerepeltet. Bizony régen voltam már valamelyik nagy múltú zenekarunk élő koncertjén, és korábban voltak voltak felemás élményeim. A Rádiózenekar azonban olyan színvonalon játszott, amely a világ bármely vezető koncerttermében megállta volna a helyét. A Liszt mű különösen alkalmas arra amúgy is, hogy a zenekar, ha van neki, akkor meg tudja mutatni hangszínpalettájának teljes spektrumát. Nagyon szép pillanatokat hoztak a hangulati váltások, magabiztosan és fényesen, de nem túl forszírozottan szóltak a tuttik, és kivételes éteriséggel sóhajtottak a második tétel áramlásai és a férfikarral dúsított finálé felvezető hangjai. Szerekován János erőteljességében is fényes tenorja határozott kiállással párosulva teljesítette rövid, de hangsúlyos szerepét a műben, a férfikar pedig gyönyörű, mély tónusával lelket simogatóan adott alapot mindehhez.

Az egész koncert alapérzése a harmonikus együttműködés volt. Ennek kulcsa, alfája és ómegája a beugró karmester Antal Mátyás volt. Precíz, ugyanakkor gyakran légiesen könnyed, már-már laza mozdulataival tűpontosan irányította a zenekart, amely mindvégig együtt lélegzett vele. Az ő személyében láttam megvalósulni a puszta zenélésen túlmutató, kívülről példásnak tűnő összhangot, amely mindenféle értelemben uralta és jellemezte a hangversenyt. Azt hiszem, aligha lehetett volna Kovács János mielőbbi felgyógyulásához szebben és méltóbban hozzájárulni.

MRME © Posztós János