Egy mondat Mahler Harmadikjáról
2004. december 6. - Budapesti Kongresszusi Központ
MAHLER: 3. szimfónia
A Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara
km: A Magyar Rádió Gyermekkórusa
Nemzeti Énekkar
Birgitta Svenden (ének)
Vez: Szemjon Bicskov
Monumentális, bombasztikus, lenyűgöző, hatásvadász, szín- és részletgazdag, strukturálatlan, sodró lendületű, ezek mind-mind jogos jelzők Gustav Mahler 1896-ban komponált és bemutatott 3., d-moll szimfóniájával kapcsolatban, amely hat tételes, női és gyermekkórust, altszólistát, valamint hatalmas zenekari apparátust foglalkoztat, tipikusan olyan mű, amelyet nagyon jól kell előadni, különben az emberfia majd megveszik az unalomtól; nos, unalomról ezen az estén szó sem lehetett, köszönhetően a hazánkban először fellépő, jelentős nemzetközi presztízzsel bíró Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarának, és persze az orkesztra igazolta is jó hírét, szerencsére nem a messze földön híres német hűvösség, hanem a messze földön híres német precizitás jellemezte a zenészeket, nomeg szenvedélyesség, elkötelezettség és odaadás a szerző, a közönség és a karmesterük-zeneigazgatójuk, az elsősorban nagyhírű művész és másodsorban orosz emigráns világpolgár Szemjon Bicskov iránt, aki idén több, zenei körökben igen jól csengő helyen is debütált, például a Metben a Borisz Godunovval, vagy Salzburgban A rózsalovaggal, ez utóbbit talán épp Carlos Kleiber helyett dirigálta (ki tudja?), mindenesetre budapesti teljesítménye alapján ott is van a helye a legjobbak közt, hiszen ez a Mahler Harmadik cseppet sem utolsósorban neki köszönhetően (majdnem) szerves egészként funkcionált, ami önmagában is hatalmas bravúr, hiszen a mű terjedelemben (több, mint másfél óra!) a standard zenekari repertoár valamennyi darabját jócskán felülmúlja, az egyes tételek karakterüket tekintve igencsak eltérőek, és ezek visszaadása szinte tökéletesen sikerült; jó szolgálatot tett Bicskov analitikusnak mondható megközelítése, az egyes szólamok részletező kidolgozása, ám mindezek ellenére sem vesztünk el a részletekben, a zenekar szinte együtt lélegzett, a kórustétel álomszerűen szólt, a szólista Birgitta Svenden - aki szintén nem akárki, a Metben és Bayreuthban is Erdaként adott bölcs és megfontolandó tanácsokat Wotannak - sötét tónusú, telt hangon fájdalmasan-szépen kiáltotta világgá Nietzsche Zarathustrájának sorait, az egészet tekintve pedig azt hiszem, hogy sikerült megszeretnem és kicsit talán meg is értenem ezt a szó minden létező értelmében \"nagy\" művet, azonban a kölniekkel egy jó darabig biztosan nem futunk össze, hiszen európai turnén vannak éppen, eljöttek Budapestre is, amiért a magyar zenei élet nem lehet nekik eléggé hálás, hiszen ami onnan nézve koncertkörút, az innen nézve maga a csoda, talán soha el nem múló...
