Egy másik hercegnő - A Turandot az Operaházban
2004. június 17. - Magyar Állami Operaház
PUCCINI: Turandot
Turandot: Silvia Munteanu
Altoum: Róka István
Timur: Airizer Csaba
Kalaf: Molnár András
Liù: Lory Andrea
Ping: Vághelyi Gábor
Pang: Beöthy-Kiss László
Pong: Derecskei Zsolt
Mandarin: Dobos Sándor
Rendező: Kovalik Balázs
Vez.: Héja Domonkos
Salome után Turandot az Operaház évad végi programjában: újabb neveletlen hercegnő, aki, akárcsak kolléganője, szintén súlyos pszichopatológiai eset. Mindkettő jó házból való, unatkozó úrilány, és környezetük férfitagjai bizony igen gyakran fej nélkül végzik. Akadnak tehát párhuzamok a két mű között szép számmal, és még azt is hozzátehetjük - most már komolyra fordítva a szót -, hogy mindkét címszerep elénekléséhez szinte emberfeletti képességekkel rendelkező énekesnő szükségeltetik. Öröm volt hallani a fiatal Rálik Szilviát IGAZI Salomeként, ám a kínai hercegnő szerepére - cseppet sem meglepő módon - már nem talált megfelelő hazai művészt a vezetés. A korábbi években Fekete Veronika és Pelle Erzsébet próbálkozott a szólam eléneklésével, az előbbi több, míg az utóbbi inkább kevesebb sikerrel…
Idén mind a hat alkalommal a román Silvia Munteanu énekelte Turandot szerepét, az általam hallott előadáson kicsit fáradtan, de mindenképp meggyőzően, a magas hangokat sajnos kissé forszírozva. A szerepformálás tekintetében nem jutott messzebb az érinthetetlen jégkirálynőnél, ám volt egyfajta méltósága a figurának, ami elengedhetetlen a szerepben. Érdekes módon a 2. felvonásbeli nagyáriát igen lassan indította, amivel már-már a Karajan-féle lemezfelvételt, és benne Katia Ricciarelli ellentmondásos Turandot-alakítását idézte. A későbbiekben azonban mert \"csúnyán\" is énekelni, míg Ricciarelli (nyilvánvalóan Karajan jóváhagyásával) mindvégig egyfajta tudatos finomkodásra törekedett.
Kalafként Molnár András aratott számomra kissé váratlan, ám teljesen megérdemelt sikert. Örökös Wagner-tenorunk már énekelte a szerepet, ám a közelmúltban sem ebben, sem más olasz szerepben nem volt hallható. Az idén, egy igen fárasztó évad végén (amely során Siegmundot, Siegfriedet, Hermannt, Bánkot, Tannhäusert, Lohengrint és Parsifalt is énekelt) \"a szereposztók kegyéből\" még három Kalaf vár(t) rá, amiből az elsőt imponáló ökonómiával és magabiztossággal, nagy és szárnyaló hangon abszolválta. Molnár több mint húsz éve támasza és biztosítéka minden pesti operaigazgató működésének, nélküle gyakorlatilag operák hosszú sora (többek közt a teljes Wagner-életmű) kerülhetne le az Operaház repertoárjáról. Tessék őt megbecsülni, mert nagy kincs, akiből tényleg csak egy van!
Lory Andrea kifogástalan Liùt énekelt, nagyszerű pianókkal, szenvedélyesen. Airizer Csaba Timurja elfogadható volt, miként a három miniszter (Vághelyi Gábor, Beöthy-Kiss László és Derecskei Zsolt) is. A zenekar élén Héja Domonkos állt, és a tavalyi Turandot-dirigálásához képest bizony minőségi javulás volt tapasztalható nála. Az elmúlt évben az Erkel Színházban kompromisszumok nélkül, szinte kizárólag a zenekarra koncentrálva vezényelte a művet, a mostani előadáson pedig - a meggyőző zenekari hangzás elérése és a részletgazdag kidolgozás mellett - már gondja volt az énekesekre is, akik így szinte mindig hallhatóak maradtak. Kimondhatjuk: Héja igazi klasszisteljesítményt nyújtott.
Végül szólnunk kell a rendezésről is. Kovalik Balázs munkáján alig-alig fog az idő, még mindig olyan friss, ötletes és látványos, mint évekkel ezelőtt. A legnagyobb érdeme mégis az, hogy arcot ad a tömegnek, az ezen az estén egy-két bizonytalanságtól eltekintve példamutatóan éneklő kórus tagjainak, mozgatja, helyzetbe hozza őket. Remélhetőleg ez a produkció még sokáig látható lesz kis hazánk két dalszínházában, bár az is igaz, hogy minden szempontból kilóg a jelenleg repertoáron lévő előadások közül. Ha valakinek kétségei volnának: természetesen felfelé!
