Egy angol úr és a Galántai táncok (Pinnock, Pires, Brémaiak)
2007. március 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Deutsche Kammerphilharmonie Bremen
Maria João Pires - zongora
Vez.: Trevor Pinnock
LISZT-ADAMS: Gyászgondola
MOZART: B-dúr zongoraverseny, K.595
HAYDN: D-dúr szimfónia, No.104
KODÁLY: Galántai táncok
Szinte hihetetlen, micsoda élményekkel lep meg bennünket a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Még alig ocsúdhattam fel a Concerto Köln okozta élményből, máris itt a következő nagyszerű együttes, zseniális karmester. Trevor Pinnock és a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen koncertje nem csupán azért volt kiváló, mert ismét rendkívül jó muzsikosokkal találkozhattunk, de azért is, mert Pinnock élő cáfolata volt mindannak, amit a régizenészekről oly sokszor mondani szokás. Hogy egysíkúak, unalmasak, csak a \"régi\" zenékhez értenek, fura csodabogarak és így tovább. Bebizonyosodott: azért, mert valaki régizene-specialista, egyáltalán nem kizárt, hogy kitűnően értse, érezze Liszt, vagy akár Kodály zenéjét.
Trevor Pinnock két magyar zeneművel keretezte a kedd esti hangversenyt, ami, azt hiszem nagyon kedves gesztus volt a részéről. John Coolidge Adams (1947), amerikai zeneszerző - a minimal art képviselője - 1990-ben készítette az igazán kitűnő átiratot Liszt Gyászgondola című művéből. A hangszerelés nagyszerű, a mű zenekari előadásban is végtelenül megrendítő hatással bírt.
Szintén megrendítő - bár természetesen egészen másként - Mozart utolsó zongoraversenye.
Maria João Pires már pusztán megjelenésében is rendkívül szimpatikus művész. Szerényen, kedvesen mozgott a színpadon, s zongorázására a kevés mozgás, a felesleges manírok elkerülése volt jellemző. Rendkívül finom hangon, jó értelemben vett nőiességgel játszott, s ez a fajta bensőséges, elgondolkodó, kissé befelé forduló attitűd kitűnően illet Mozart nagyon hasonló jellegű, utolsó zongoraversenyéhez. A szólista és a zenekar egyébként gyönyörűen működött együtt, Pinnock és Pires összjátéka remek volt, s hogy jól megérti egymást a két muzsikus, kiderült a ráadásként előadott, igazán élményszámba menő négykezesből is.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy Joseph Haydn egyike a legfantáziadúsabb szerzőknek. Utolsó szimfóniája pedig valódi kincsesbánya egy karmester számára, hiszen rengeteg karakter, hangulat, ha úgy tetszik, poénlehetőség kínálkozik benne. Már az első tétel lassú bevezetése hallatán elámultam a zenekar kifejezőerejétől, technikai tudásától. A modern hangszereken játszó Deutsche Kammerphilharmonie Bremen a szimfónia esetében szinte régizene-együttessé alakult, már ami a játékmódot, a kifejezőeszközök használatát illeti. Pinnock rendkívül ötletes, és jó humorú zenész. Szívesen viccelődött velünk, de ha arra került a sor, egészen elkomorodtunk a drámai erejű pillanatoktól, a következő percben aztán már a meghökkenéstől maradt tátva a szánk. Egy biztos, unatkozni nem lehetett.
S ha valakinek mindez még kevés lett volna ahhoz, hogy ne legyenek kétségei Trevor Pinnock nagyságát illetően, hát a Galántai táncok bizonyára elegendő meggyőzőerővel bírt bárki számára. Meg kell vallanom, soha életemben nem hallottam ezt a zenét ilyen fergetegesen, ennyire ötletgazdagon, szenvedéllyel, de ugyanakkor kitűnő ízléssel eljátszani. A kissé veszélyes - számomra oly kedves - klarinétszóló például egész egyszerűen zseniális, ráadásul még \"magyaros\" is volt. Gyakorlatilag hibátlan produkciót hallottunk. Hangulatában, stílusában egyaránt mesteri előadásban volt részünk. Tényleg felejthetetlen élményt szerzett közönségének Trevor Pinnock és a kiváló Deutsche Kammerphilharmonie Bremen.
