Diadalmenet (Verdi: Alzira - Magyarországi bemutató)

2005. márc. 20. - Zeneakadémia
VERDI: Alzira - Magyarországi bemutató, koncertszerű előadás

a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara
Nemzeti Énekkar (karigazgató Antal Mátyás)
Vez.: Pál Tamás

Alzira: Fodor Beatrix
Alvaro: Bretz Gábor
Gusmano: Rezsnyák Róbert
Zamoro: Kóbor Tamás
Zuma: Mester Viktória
Ovando: Bundovics István
Ataliba: Asztalos Bence
Ottumbo: Haramza László

Több mint negyedszázada történt, akkor is magyarországi bemutató volt, de szcenírozva (noha \"takarékosan\", merthogy a szegedi operatársulat akkor a színház felújítása miatt egy átalakított moziban játszott), akkor a Giovanna d\' Arco, Johanna néven, magyar szöveggel (elég idétlen volt a fordítás, a \"Trónomnak súlya koronám\" mondat a próbák alatt módosult \"Tisztemnek súlya trónom\"-ra, vagy fordítva, egyiknek sincs sok értelme). A Pál Tamás vezette szegedi társulat országra szóló sikerre vitte.

Most az Alzira jött sorra, Verdi nyolcadik operája, melynek 1845-ös nápolyi bemutatója nem aratott nagy sikert. Maga Verdi nyilatkozta róla később, hogy \"Quella é proprio brutta\".
Ami persze nem igaz. A muzsika (amúgy úgy hiszem, Verdi legrövidebb operája, a \"tiszta\" játékidő bő másfél óra lehet) nem mérhető ugyan a Nabucco, az Ernani vagy épp a Johanna magasságaihoz, de élvezhető zene, sok-sok hatásos kórusrészlettel, hálás áriákkal, duettekkel, jelenetekkel.

Számomra az est nagy-nagy felfedezése a címszerepet éneklő Fodor Beatrix volt. Az elején még hallani lehetett némi \"karcot\" a vocéban, ám bemelegedve ez ma Magyarország egyik legnemesebb szoprán matériája, érthetetlen, miért nem foglalkoztatja az Állami Opera. Jut eszembe, Szegeden jövőre műsorra tűzik az Álarcosbált…

Színpadi szerelmét Kóbor Tamás énekelte, nem a legjobb diszpozícióban, de a hang nemes színe így is figyelemre méltó volt.
Szimpatikusnak találtam Rezsnyák Róbert baritonját, először hallottam a fiatal Bretz Gábort, erre a basszusra oda kell figyelni. Adekvátak voltak a comprimariók.

Ám ez az este nem Verdiről és nem operaénekesekről szólt, hanem a dirigensről. Tudjuk, hogy a világon sok karmester partitúra nélkül vezényli a Nabuccót vagy az Aidát vagy az Otellót - de borítékolom, az Alzirát csak Pál Tamás. Egy monomániás megszállottságával irányította a fiatalokból álló orkesztert (először játszottak operát!), szinte \"kihúzta\" belőlük a zenét, együtt mondta-énekelte a szöveget az énekesekkel és a kórussal (mely tömören, szépen szólt). Remek ötlet volt a muzsikusok egy részét feltenni az emeletre.
Most majdnem azzal fejeztem be, hogy világsztár karmester nem arat ekkora diadalt, mint ő. De ez butaság, hiszen ő már régen az.