Déjá Vu

1999. október 16. - Erkel Színház
VERDI: Rigoletto
Vez.: Rico Saccani, Karig.: Katona Anikó, díszlet: Székely László, jelmez: Vágó Nelly, koreográfus: Kutszegi Csaba, játékmester: H. Merczel Mária
Rendezte: Nagy Viktor

A mantuai herceg......Daróczi Tamás
Rigoletto................Fokanov Anatolij
Gilda............................Kertesi Ingrid
Sparafucile..................Polgár László
Maddalena...........Kovács Annamária
Giovanna......................Benei Katalin
Monterone...............Berczelly István
Marullo........................Ambrus Ákos
Borsa...........................Csányi László
Ceprano gróf......Bárány-Paál László
Ceprano grófné......Fodor Beatrix fh.
Porkoláb.......................Klucsik Géza
Apród.......................Óhegyi Filoretti

(A fentebb látható színlapot kis fehér, sokszorosított cédulán, az előadás előtt osztogatták. A Szép kivitelű nagyobb füzettel szemben, ez kifejezetten a 16-i bemutatóra vonatkozik. Annál nagyobb a meglepetés, hogy sem külön plakáton, sem más módon nem tartotta senki fontosnak közölni a kevésbé bennfentes, mondhatni kiszolgáltatott zenerajongóval, hogy a mantuai herceget ezen az estén (is) a második szereposztásból előlépett Kiss B. Atilla énekelte.)

A Magyar Állami Opera felújította Verdi Rigolettóját.

Annyira alapvető műről van szó, hogy e hírnek önmagában is nagyon nagy jelentősége van.
A bemutató kapcsán kézenfekvőnek tűnik összehasonlítani az új rendezést és új szereposztást a korábbival. Nem könnyű feladat, pedig jól emlékszem. Én 1987-ben láttam utoljára Rigolettót élő előadáson, szintén az Erkel Színházban. Szintén Rico Saccani vezényletével, sőt még ezzel a szinténnel sincs vége az egyezéseknek. Ha cinikusan le akarom egyszerűsíteni, akkor ugyanolyan ragyogó darabot láthattunk - hallhattunk, ugyanolyan ingadozó színvonalú előadásban, ugyancsak tradicionális rendezésben, néhány nagyszerű egyéni teljesítménnyel.
Akkor Gulyás Dénes volt a mantuai herceg, mégis Pánczél Éva tökéletesen adekvát Maddalénája tűnt a legkiemelkedőbb alakításnak. Azt a könnyű nőt jelenítette meg, akit az udvarlás nem nagyon hat meg (sokszor becsapták már), de amúgy vállvonogatva, "nekem mindegy" alapon úgy tesz, mintha minden bókot elhinne.

Ma este egyértelműen Kertesi Ingrid volt az előadás sztárja. Vokális teljesítménye toronymagasan emelkedett a sajnálatosan megszokott átlag fölé. Könnyedén megszólaló magas hangjai, feleslegesen nagy vibrátókkal el nem takart tiszta intonációja - és nem utolsósorban egész megjelenése és habitusa "nemzetközi" mércével is kiemelkedő Gildává tette. Fokanov Rigoletto alakítását is tudtam méltányolni, bár a figurához méltó súlyt némiképp hiányoltam. A tenoristák egyik leghíresebb sztárszerepében Kiss B. Atilla felettébb ellentmondásos teljesítményt nyújtott. Szép, habár nem túl nagy volumenű hang. A legkényesebb - főleg magas - hangoknál beszorul, présel. Igaz, hogy a herceg nem kifejezetten cselekvő hős, a dráma vele inkább csak "megtörténik", de ezzel együtt is túlságosan hűvös, kívülálló, talán jelentéktelen figura volt személyében a színpadon. Polgár Lászlóról nincs mit mondanom. Csak attól tartok, hogy a darab további előadásain egyre kevésbé számíthatunk az ő közreműködésére.

Lehetünk bármilyen sanyarú helyzetben, tehetséges muzsikusok - énekesek mindig lesznek. Ez már nem feltétlenül igaz az együttesekre. Egy magas színvonalú zenekar, vagy kórus fenntartásához, rendelkezni kell a válogatás képességével, biztosítani kell a "státusz" rangját. Sajnos a zenekar most is szűk keresztmetszetnek bizonyult. Az enervált játék, a fénytelen fúvósok csak az egyik tünete a bajnak. Talán nagyobbik gond, az időnként a teljes borulás határán járó bizonytalanság, pontatlanság. Tudom, hogy a gyors-ritmikus nagyegyüttesek megszólaltatása a legnehezebb, különösen akkor, ha a színpadi kórusnak akusztikailag hátrányos helyzetből kell követnie az eseményeket. Érdekes és feltűnő, hogy a harmadik felvonás férfikari részletei - hátul, a színpadon kívülről - már sokkal jobban együtt voltak. Ezzel együtt úgy érzem, hogy Rico Saccani produkciója ilyen körülmények között megítélhetetlen. Úgy tűnt, nincs túl sok esélye befolyásolni az eseményeket.

Egy új előadás legizgalmasabb eleme, vitán felül a rendezés.
Nem csalódtunk. Se így, se úgy.
Konzervatív és áttekinthető drámát láttunk, melynek néhány eleme (például a bevezető alatt megelőlegezett halott Gilda) zavarbaejtően emlékeztetett Ponelle híres filmjére. Az első felvonás udvari forgatagából távozó átoksújtott Rigolettó körül mozgó, ide oda tologatott oszlopok ötlete első pillantásra viszont nagyszerűnek tűnt. Egyszerre tette érzékletessé a "bolyongást", és azt, hogy a színpadon szinte egyhelyben gyalogló púpos néhány taktus alatt a város másik részére érkezett. Kár, hogy az oszlopok később is folytatták sétájukat, amivel sikerült eléggé megkavarniuk - lehet, hogy nem csak engem. Érzékletes volt a bekötött szemű Rigoletto "összezavarása" a híres férfikari részlet ritmusára, de Gilda áriája közben a háttérben lopakodó herceg, és a megvesztegetett Giovanna némajátéka is tetszett. Egyszóval ragyogó gondolatok, és néhány következetlenség.

Mindent egybevetve annyira jó ez a darab, és annyi erénye csak akad az előadásnak is, hogy a dolog "működik". Lehet, hogy valaki itt fogja megszeretni a műfajt, de (minden utólagos, pikírt megjegyzést feledve) én is tudtam élvezni az előadást. A régóta repertoáron lévő alap-műről sikerült lefújni a port, isten adjon hosszú életet a produkciónak. Ha ez a szólista társaság együtt marad, és ha a zenekar is összekapja magát, akkor akár egészen ragyogó estéknek nézhetünk elébe.