Csoda aranyvasárnap - Norma az Erkelben

2004. december 19. - Erkel Színház
BELLINI: Norma
Pollione: Kiss B. Atilla
Oroveso: Kováts Kolos
Norma: Lukács Gyöngyi
Adalgisa: Ulbrich Andrea
Clotilde: Várhelyi Éva
Flavio: Kiss Péter
Vez.: Török Géza

Csak egy dolgot nem értek. Hogy lehet az, hogy nem botlottam az Erkel Színház előtt több száz csalódott nézőbe, akik nem juthattak be a világ egyik legzseniálisabb énekesnőjének előadására? És miért nem lóg fél Budapest a csillárokon, amikor Lukács Gyöngyi énekel? És így énekel!?
Hogy nem tudtak róla? Nincs mentség az Operaház felelősei számára. Miért nincs kitapétázva az egész város hetek óta, hogy: Emberek! Jöjjenek, Lukács Gyöngyi itthon énekel! Nekünk!

Egy világsztár, aki a miénk, akire büszkék lehetünk - és legyünk is! A közszolgálatinak nevezett televízió a közt szolgálja talán, amikor nem hirdeti napjában többször, hogy Lady Macbethet, Normát, Toscát, Aidát énekel? És most jön haza, amikor a csúcson van - ezt eltitkolni, hagyni, hogy reklám híján fél háznak énekeljen, nemcsak botrányos, hanem egyenesen bűntény.

Ő persze most sem tesz mást: csak énekel. Egyszerűen besétál, elénekli a Casta Divát és a közönség máris imádja. Leheletfinom pianók, tisztán csengő magasságok, borzongató, sötét, mély hangok - mindez tökéletes egységben a zenével és a színpadi drámával. Csak hallgatom, és nem hiszem el. Igen, ő ezt is tudja: a második felvonás az elsőt is felülmúlja. És elérkezik a Son io. A közönség már az övé, azt csinál velünk, amit akar. Megszólal a várva várt hang, és csak tartja, tartja, már nem is hisszük, hogy egy levegővel ezt lehet bírni, ez már nem énektechnika: ez már varázslat, de akkor már mi sem veszünk levegőt, végtelen csönd a nézőtéren, most senki sem köhög - és pár másodpercig még áll a levegő, a zenekar újabb taktusaira térünk csak magunkhoz. És már nincsen sok hátra: egy kiváló kettős, máglya, függöny. Majd ünneplés, hosszan, kitartóan, a végén már standing ovation. Aki itt volt ezen a vasárnap délutánon, egyhamar nem felejti el. Köszönjük.

A többiekről is kellene írni. Talán majd máskor. Tudják: ha felkel a nap, nem látszanak többé a csillagok.