„Csak” pontosan, szépen (Hogwood és a Schleswig-Holsteiniek)

2007. szeptember 2.
Zeneakadémia

Schleswig-Holstein Fesztiválzenekar és kórus
Simona Saturová, Yun Jung Choi, Werner Güra, Holger Falk, Yorck Felix Speer (ének)
Vez.: Christopher Hogwood

HAYDN: A teremtés

Ha ifjú muzsikus volnék, valószínűleg mindent elkövetnék azért, hogy én is tagja lehessek a Schleswig-Holstein Fesztiválzenekarnak. Azok a szerencsések fiatalok ugyanis, akiket a világ legkülönbözőbb pontjairól, hosszas meghallgatások után végül is beválogatnak ebbe az együttesbe, a nagyszerű professzoroknak köszönhetően olyan élményekkel, tapasztalatokkal, annyi tudással gazdagodhatnak, amelynek valószínűleg egész életükben nagy hasznát veszik majd. A fesztivál egyébként Leonard Bernstein ötletéből született meg, s 1987 óta működik a németországi Salzaui Kastélyban.

Nos, a tehetséges fiatalokból álló zenekar (melynek két magyar tagja is van) és kórus Christopher Hogwood vezényletével Haydn remekművét, A teremtést játszotta el nekünk a Zeneakadémia nagytermében. A hangverseny előtt Batta Andrást volt szerencsénk meghallgatni, aki – bár saját bevallása szerint kissé szégyellte magát, hogy fél nyolc után tíz perccel még csak ő ment ki a színpadra a karmester helyett – meglehetősen bőbeszédűen mesélte el, milyen nagyszerű, hogy ilyen sokan vagyunk, hogy tulajdonképpen mi is ez a Schleswig-Holstein Fesztivál, valamint, hogy kinek és miért is lehetünk nagyon-nagyon hálásak ezen koncert megszületése kapcsán.

Amikor legutóbb, tavaly tavasszal DNI kollégámmal Christopher Hogwood vezénylését volt alkalmunk megszemlélni, bizony kissé csalódottan távoztunk a koncertteremből. Akkor, bár a zenekar természetesen magas technikai színvonalon játszott, Bartók Zenéje valahogy egyikünket sem hatotta meg túlzottan. Nos, e mostani koncert bőven kárpótolt a tavalyi kellemetlenségért.

Hogwood nagyszerű zenekarrá kovácsolta a fiatalok csapatát, s úgy látszik Haydn művészete sokkal inkább az ő világa, mint Bartóké, annak ellenére, hogy a régizene mellett másik kedvelt korszaka a XX. század. A kürtökön és a fortepianón kívül ugyan nem voltak korhűk a hangszerek, de a zenekar hangzása ellen nem sok kifogást tudnék emelni. Szép példáját hallhattuk annak, hogyan lehet stílusismerettel, tudatossággal, a hangképzésre fordított kellő figyelemmel megzabolázni a modern hangszereket. A muzikális, rendkívül kulturált játék, a tételek karaktereinek nagyszerű megformálása, a zenészek, a kivétel nélkül kitűnő énekes szólisták, a kórus és karmester közötti példaértékű összhang, de talán legelsősorban a fiatal muzsikusok elképesztő, már-már lenyűgöző lelkesedése számomra egészen különleges élményt nyújtott.

A kórustól pedig elállt a lélegzetem is. A fiatalokból gyakorlatilag akadálytalanul, megdöbbentő energiával és technikai tudással áradt a zene, le nem vették tekintetüket a karmesterről, végig mosolyogták az előadást, és úgy csillogott a szemük, hogy azt már önmagában is élmény volt látni. Bízom benne, hogy ha majd „nagyra nőnek” és „profi” muzsikusok lesznek, akkor sem hagyják elveszni ezt a csodálatos képességüket, nem fásulnak bele a sok hangba...

Ha jól meggondolom, ezen az estén igazából nem történt semmi különös. Mindössze mindenki azt csinálta, amihez ért, lelkiismeretesen, a tőle telhető legjobb tudását nyújtva tette a dolgát a közös cél, Haydn muzsikájának lehető leghitelesebb megszólaltatása érdekében. S mi tagadás, ez az egyszerű tény óriási hatással bírt.