Chicago Youth Symphony

1999. január 03. Zeneakadémia
Chicago Youth Symphony Orchestra
Vez.: Rossen Milanov
Michael Torke: Javelin
Szergej Prokofjev: Rómeó és Júlia - részletek
Dmitrij Sosztakovics: 5. szimfónia
Vez.: Rossen Milanov

Az év első hangversenye - legalábbis számomra.
Az ilyesmit pedig igyekszünk jól megválasztani. Ha nem is vagyok babonás, nekem se mindegy, hogyan kezdődik az év.   A vendégzenekar nevében látható "youth" szóból előre kiderült, hogy ha telt ház lesz is, minden bizonnyal be lehet majd jutni. Ugyanez a "youth" nélkül sokkal nehezebb lenne. A műsor mindenesetre nagyon felcsigázott; Torke ugyan ismeretlen számomra, de egy vendégegyüttesnek illik kortárs hazait is szolgáltatni. Ez a gyakorlat már okozott néhány kellemes meglepetést, hátha ez is ilyen lesz. A Prokofjev balett népszerű és igényes zenekari mű, a Szosztakovics szimfóniát pedig nagyon szeretem, annak ellenére, hogy hangversenyen igen ritkán, gyakorlatilag soha nem játsszák - nálunk legalábbis. (Mindenhol máshol népszerű repertoárdarab!)

Rögtön az elején az első kellemes meglepetés - Máskor is mentem már koncertre előre váltott jegy nélkül, végső esetben bízva a rendezők - azaz legfőképpen a jegyszedők jóindulatában. Legtöbbször beengedik az embert, ha utolsónak is. Az viszont most esett meg először velem, hogy az ajtónálló hölgy nem csupán beeresztett, hanem a kezembe nyomott egy érvényes jegyet, sőt útba is igazított a helyemre!

Torke nincs benne a lexikonokban. A műsorfüzet annyit elárult, hogy a bemutatandó kompozíció (javelin magyarul annyit tesz, hogy gerely), díjat nyert a 96-os atlantai olimpián. Sok szót kár lenne rá vesztegetni. Gerely helyett én - valami miatt - inkább a régebben szokásos élelmiszeripari címkére asszociáltam: "Nugátos csokoládé-darabáru", vagy valami ilyesmi, ha még emlékeznek rá.

A zömmel tizenéves tagokból álló, tehát valóban ifjúsági zenekar kvalitásait a Prokofjev balett tételeiben volt lehetőségünk először megítélni. A hangszeres felkészültséggel aligha van baj. A helyenként ritmikailag is bonyolult, izgalmas momentumokban is együtt voltak - többnyire. A nagyobb hangtömegeket mozgató részletekben hiányzó plaszticitás, áttekinthetőség utalt csak arra, hogy zenekarként még éretlen a társaság.

A Chicago Youth Orchestra a koncert második felében sem cáfolta meg az első részben magáról kiállított képet. A szimfónia igényes szólói nagyon szépek voltak - mint mondtam, a fiatal zenészek egyéni hangszeres felkészültsége imponáló. A koncertmester szólója is szép-hangú egészséges hegedűhang volt, de külön kiemelni mégis a fuvolaszólókat, és a kürtöket érdemes. Sosztakovics igen komolyan igénybe veszi a fuvolát, sok jelentős és szólisztikus jelenése van a hangszernek. Ami különleges volt az előadásukban, az nem is a gikszer-mentes, megbízható játék, hanem a szép hang. Némi gond csupán egy veszélyes klarinétszólóval akadt, igaz, azon majdnem borult az egyébként is igen nehéz Scherzo tétel. Szerencsére a Bolgár születésű (szintén igen fiatal) karmester, Rossen Milanov nem engedte sokáig lötyögni a társaságot.

Mint mondtam, szeretem a Sosztakovics ötödiket.  Igazságtalannak tűnhet, ha a zenekar most nyújtott teljesítményét kedvenc lemezemmel hasonlítom össze, hiszen a mű 1959-es felvétele (Leonard Bernstein - New York, CBS) az összes szimfonikus-zenei hangfelvételek között is a legjobb. de legalábbis bent van az első tízben.  Ezzel együtt nincs okom sajnáltatni magam, nagyon jó kis koncert volt a vasárnap esti. Amiért odamentem - megkaptam. Sőt, volt ráadás is, mégpedig a szokásos Brahms. (Aki nem tudja melyik Brahms, azon mi már nem segíthetünk, kezdje előről, aztán dobjon újra!) Viszont a vendégzenekar - miután tisztelgett a vendéglátó előtt - rázendített egy saját sztenderdre is, és elharsoga Sousa híres-nevezetes-csillagos-sávos indulóját. Nagy élmény volt, jól szórakoztam.
Úgyhogy a harmadik ráadást, az új év alkalmából elővezetett Radetzky marsot szívem szerint én már elengedtem volna.