Brahms hegedű-zongora szonátái az Óbudai Társaskörben
2003. január 10.
Óbudai Társaskör
BRAHMS: A-dúr szonáta op.100
d-moll szonáta op. 108
G-dúr szonáta op. 78
Stuller Gyula (hegedű), Várjon Dénes (zongora)
Műsorvezető: Schanda Beáta
Nem példa nélküli, hogy műsorvezetőt kérnek fel hangversenyen a művek felkonferálására, illetve azért, hogy a művekről, esetleg a zeneszerző(k)ről elhangozzék néhány mondat. E hangversenyt is úgy hirdették meg, hogy: Kamarazene-szóval.
Az Óbudai Társaskör szívesen szervez ilyen típusú esteket, vagy ad otthont hasonló koncerteknek. Úgy gondolom, jól teszik, de jelen esetben ezt az is indokolta, hogy ez a hangverseny egyben rádiófelvétel is volt. Majd valamikor a Bartók rádióban szélesebb közönséghez jut el, ami mindenkép örvendetes, mivel személyesen mindössze nyolcvanan hallottuk az előadást. Nem tudom, hogy a sok, ráadásul nívós novemberi és decemberi hangverseny után a január hónap eleve döglött, vagy csak a dermesztő hideg és a folyamatos hóesés miatt maradt el a közönség.
Pedig Brahms a népszerű szerzők közé tartozik, az előadók személye meg végkép azt sejttette, hogy igazán szép estében lehet részünk.
A Svájcban élő Stuller Gyula hegedűművész gyakran látogat haza, és szívesen kamarázik a legjobb hazaiakkal. Korábbi hangversenyek alapján tudjuk róla, hogy jó hangszeren, jól játszik. Szép a hangja, és talán soha sem hamis. A játszott darabot a legapróbb részletig ismeri, stílusérzékével, jó ízlésével gondolom kellemes zenei partner.
Amit hiányolhatunk játékából, hogy nem egy kitárulkozó alkat, nem feszíti a közlési vágy. Kár, hogy játéka nem önfeledt, mert igazán jó muzsikus, és technikai problémái sincsenek. De ne legyünk telhetetlenek, hamisítatlan Brahms muzsikát hallhattunk, végül is a várakozásunknak megfelelően, jó előadásban.
Ebben nem kis része volt Várjon Dénesnek, aki nem csak kiváló zongoraművész, de nagyszerű zenei partner, azaz kitűnő kamarazenész is. Pozitív elfogultságom oka egy viszonylag friss, de életre szóló élmény. Nincs egy hónapja, 2002 decemberében, ugyancsak a Társaskörben Várjon Dénes egy gyönyörű német hegedűssel, Zsigmondy Dénes legtehetségesebb (és legszebb ?) tanítványával, Isabelle Fausttal együtt bűvölte el az akkor teltháznyi közönséget. Azon az estén nem kellett se Mefisztó, se Margit (ott volt Isabelle), mi el voltunk varázsolva. Akkor az Izabellákon kívül Mozarthoz, Schuberthez és Bartókhoz volt affinitása Várjon Dénesnek, ezúttal Brahmshoz és Stullerhez.
Visszatérve a mostani estére: az A-dúr szonáta első tétele akkor úgy hittem , megadta az alaphangot, ezzel szemben a második és a harmadik tétel kissé álmosra sikeredett. Ezt valószínűleg az előadók is érezték, ennek megfelelően a sokat játszott d-moll szonátában megpróbáltak pokolra szállni. A kicsi, ám lelkes közönség méltányolta ezen igyekezetüket, a nagy taps egyben a bizalmat is jelezte, amit aztán a muzsikusok a G-dúr szonátában meg is háláltak. Az előadás, miként a mű is, nagyon-nagyon szép volt.
