Bontják az operát?!

Verdi: Requiem
Magyar Állami Operaház
2003. november 1.

Ne ijedjen meg senki, valójában csak efféle hangok szűrődtek be pénteken Verdi Requiemjének előadása közben a harmadik emeleten. Eleinte ijesztő volt… kiáltások, csapkodás, folyamatos hangos beszéd, már-már úgy éreztem, tennem kéne valamit. Mindezt pár ruhatáros és néhány az ültetésnél segédkező hölgy produkálta. Többszöri ki-be járkálásukkal tetézve az előbbieket, egészen lehetetlenné tették, hogy a közönség egy része élvezhesse az előadást. Láthatólag nemcsak engem zavart a dolog

Az operaház évente egyszer tűzi műsorára Verdi Requiemjét. A mű igen népszerű, mutatja az a tény is, hogy már hetekkel előbb szinte lehetetlen volt jegyet kapni. Talán fokozta a lelkesedést, hogy a koncertet Tokody Ilona, Ulbrich Andrea, Kelen Péter, Kováts Kolos és Lukács Ervin neve fémjelezte. Az én lelkesedésem azonban hamar elillant.

Egészen remek kezdet jellemezte a Kyriét. Meglepett a kórus egységes hangon való tökéletes indítása, igazán szép pianissimója; csupán a Te decet szakaszban volt hallható néhány szólisztikus tenorhang. E kezdet után hidegzuhanyként ért a szólisták belépése. Hamar kiderült ugyanis, hogy egyiküknek sem ez a legerősebb szerepe. Sőt! A leggyengébb.

Tokody Ilona hangja rendkívül fáradt, vivőereje különösen a felső regiszterben teljesen megszűnt (kétvonalas g felett már szinte semmi sem hallható), viszont helyette iszonyúan lebeg. Számára csak a leghalkabb részek adtak lehetőséget arra, hogy megmutasson valamit hatalmas muzikalitásából, de a hangszalagok már itt sem szolgáltak megfelelően. Nem beszélve a rendkívül drámai részekről, melyeknél hiányosságait nem pótolta láthatóan mély átélése, mozgása sem.

Ulbrich Andreát lírai koloratúr mezzoszopránként ismerhetjük, remek Rossini tolmácsolása lenyűgöző, utóbb már Adalgisaként is bemutatkozott a Normában, itt is szép helytállással, de a Requiem nem egészen neki való. Hangszíne nem volt oly szép mint máskor, talán attól is félt, nem lesz elég hozzá hangereje, ezért tűnt kicsit préseltnek , pedig ezen a téren is messze felülmúlta társait. Ő mindent megtett, ez szereposztási hiba volt.

Az este igazi nagy vesztese azonban Kelen Péter lett. A matéria erősen megkopott, ezt a hiányosságot erővel próbálta pótolni, sajnos sikertelenül. Előadásában nem voltak frázisok, nem volt lendület, sokszor pedig még a tempót sem sikerült átvennie.

A zenekar változó minőségben szerepelt. Ki kell emelnem a fanfárt a második tételből, mely minden tekintetben valóban szép teljesítmény volt. A vonósok kiegyenlítetten, tisztán szóltak, csupán a magas fekvésű részeknél volt hallható némi pontatlanság a hegedűknél. A fúvósok közül a fagottosokat illeti a legnagyobb elismerés. Tehát a minőségi hullámzás inkább az együttműködésben mutatkozott.

A kórus az utóbbi időben fejlődést mutat. A hangzás egységesebb, a dinamikai különbségek jól hallhatók, egyéni hangok csak ritkán fedezhetők fel.
Kijelenthető, hogy ezen az estén a kórus volt a legerősebb szereplő.

Van egy egyre jobb eredményeket felmutató kórus és egy jó képességű zenekar. Biztos vagyok abban is, hogy az operaháznak vannak megfelelő szólistái is Verdi ezen művének bemutatásához.

De vigyázni kéne az előadás zavartalanságára is, hogy ne érezzem úgy, szórakozásom közben lebontják mögöttem a ruhatárat.