Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Bolond leszek...

1999-10-24 12:36:00 Széphegyi Arnold

1999. október 23 - Erkel Színház
Verdi: Rigoletto

Olvasom a főszerkesztőm opera beszámolóját és töprengek. Illik-e belekontárkodni olyan témába, amit már egyszer valaki kifejtett? Főleg, ha az illető az ember főnöke…Aztán más problémám is van. Olvasom az újságot is, akárcsak Lújza a kabaré jelenetben, és döbbenten veszem észre, hogy életemben először megegyezik a véleményem az egyébként általam nem sokra tartott, véresszájú zene(?)/kritikuséval. Mivé lesz így a világ? - gondolkodom hangosan. Mi jöhet még?

A baj ott kezdődött, hogy elmentem megnézni az inkriminált Rigoletto-t. Amit hallottam, az úgy-ahogy rendben volt. De ami szem, s szájnak ingere…?

A nyitány alatt játszódó események – értsd: néhány ballonkabátos hullarabló kitépi Gildát apja karmaiból – sejtetni engedték, hogy itt valami nagyon eredeti dolog készül. S lőn. Az első jelenet – mint azt sajnos csupán csak az ismertetőből, de végül is megtudtam – színház a színházban. A herceg bált ad és közben egy színtársulat a Rigoletto-t játssza. Az ötlet, ha nem is eredeti, de sokszor bevált. Ez most itt a kivétel helye volt. Ad egy, nem derült ki csak a műsorfüzetből. Ad kettő, ha ki is derült volna, mi végre? Magyarul minek? Milyen konzekvenciákat vonhattunk volna le belőle? Hogy Egérfogó az egész világ? Szerencsére a rendező Nagy Viktor sem vezetett le belőle semmi további ál/gondolatot. Az ötletet egy elegáns mozdulattal ottfelejtette. Ez esetben nem olyan nagy baj.

Nagyobb baj, hogy a zenedramaturgiai események nagyon ritkán találkoznak az általa kreált színpadi eseményekkel. A történések nem ott és nem akkor esnek meg nála, mint a partitúrában. Más intenzitással és más tempóban mozognak. Ez pedig a legnagyobb vétek, amit operarendező elkövethet. Írhatnék arról is, hogy a megcsalt szeretőnek hitt Rigoletto-n röhögő udvaroncok a zene szerint hogyan válnak néma, szégyenükben majd elsüllyedő hitvány kis törpékké, amikor megértik, hogy fatális ostobaságukkal túllőttek a célon. Egy ilyen szituációban, Rigoletto \"takarodjatok!\" szavára nem a tönkretett embert parodizálva, hanem megszégyenülten néma csendben kell kioldalogniuk. A kabátjával csapkodó Rigoletto nem erősíti a jelenet lélektani hitelét. Sőt. Lefokozza. És így tovább. Sajnos a rendezés egész dilettantizmusához szorosan kapcsolódnak Vágó Nelly egészen elképesztően ostoba jelmezei és a minősíthetetlen díszletek is. Egyik sem funkcionál, csak zavar.

Szóval írhatnék sok mindent, de minek. Dauner Nagy István túlságosan is lágyszívű. A Rigoletto c. opera iránt érzett múlhatatlan szeretete okán már annak is örül, hogy egyáltalán látható/hallható ez a remekmű. Az énekes produkciókat figyelembe véve talán igaza is van. (Én ugyan a második szereposztást láttam, de nem találtam számottevő szereposztásbeli tévedést.) Az opera azonban színházi műfaj. Nagyon is az. Egy-egy elpuskázott bemutató pedig azt jelenti, hogy minimum tíz évig nem láthatunk Pesten rendesen \"megcsinált\" Rigoletto-t.

Mondom, írhatnék még erről-arról, de majd bolond leszek összekülönbözni a főszerkesztőmmel!

(Szerkesztő vagyok, nem főszerkesztő, és annak se mantuai, legfeljebb budai....
Úgyhogy legyél csak nyugodtan bolond, és legközelebb írd meg az erről-arrólt is! A szerk.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.