Boldog hétköznapok (A Pierrot Lunaire az Őszi Fesztiválon)

2005. október 19. (Őszi Fesztivál)
MU Színház
SCHÖNBERG / ALBERT GIRAUD: Pierrot Lunaire

Színész-előadó: Ambrus Asma
Intermoduláció Kamaraegyüttes
Karmester, zenei vezető: Tihanyi László
Versfordítások: Térey János
Látványterv: El Kazovszkij
Világításterv: Frenkó Zsolt

Kis híján már az első percben meghiúsult ez a koncertlátogatás. A MU Színház ajtaján belépve ugyanis fullasztó cigarettafüstbe burkolózott tömeg fogadja a gyanútlan antidohányost.
Mivel ez az egyetlen helyiség, ahol az előadás megkezdéséig tartózkodhatunk, vagy vállaljuk a \"nehéz\" levegőt, vagy kint maradunk a hidegben.
Győzött a darab iránti kíváncsiság és a meleg utáni vágy: bementünk.

LÁTHATÓAN művészemberek közé csöppentünk.
Felborzolt hajú, szögletes szemüvegkereten át rendkívül elvontan révedező, avantgárd ruházatú emberkék méregető pillantásainak kereszttüzébe kerültünk.
Évekkel ezelőtt egyszer meglátogattam egy barátomat a pszichiátriai osztályon. Utoljára akkor éreztem magam rosszul amiatt, hogy normális vagyok.
Szerencsére hamar véget vetett a kínos perceknek, hogy hívogatóan széttárult a színházterem felé vezető lépcsősor függönye, s folytatódhatott a kissé bizarr, elvont élmények sorozata. A lepukkant benyomást keltő nézőtér, a látszólagos rendetlenséggel felaggatott függönyök, a falból kilógó lécdarabok éppúgy lehetnek a mellőzöttség okozta pénztelenség jelei, mint egy gondosan megtervezett imázsé.

Lassacskán elcsendesedtünk, bevonult az öttagú együttes, s a világosító egy totálfény bekapcsolásával elindította a darabot.
A fényben háttal állt egy fura figura, hatalmas fekete köpenyben, deréktájon tetemes méretű \"úszógumival\". Komótosan megfordult, s valószínűtlenül kék arcából elővillantak játékos pillantásai. Ambrus Asma bohóc volt minden ízében, minden szavában, minden mozdulatában.

Aztán ennek a játékosra, zsarnok gyermekire formált bohócnak a szájából elképesztően \"nehéz képek\" sorozata töltötte be a teret. Albert Giraud verseit most először hallhatta a magyar közönség saját anyanyelvén. A szöveg és a zene egészen szoros egysége miatt csak így jöhet létre a mű igazán árnyalt megértése.

Ez a vékony, finom hölgy egy óra alatt végigcipelt bennünket az élet minden zegzugán. Ahogy kerültek le róla a ruhadarabok - a köpeny, a kiskabát, a hosszú szoknya -, úgy sűrűsödtek a szavai által életre kelt gondolatok a teremben. Nem énekelt, a sprechgesangnak inkább csak a sprechen-je volt jelen. De érzésem szerint ez találkozott a szerző akaratával, mivel eredetileg is prózai színésznő előadására tervezte a művet. Jó volt a jelmez, remek volt a koreográfia. Jelzésszerű, nyugodt mozdulatokkal segítette a versek érvényre jutását, teljes összhangban a fényekkel.

Háromnegyed órán keresztül valószínűtlen, húsbavágó képek versbe szedett változatával lekötni egy sereg ember figyelmét nem könnyű feladat. Igaz, hogy sokban segítette a színésznőt a zenekar és a karmester profi játéka, mégis minden elismerést megérdemel.
Mindannyian pontosak voltak, tiszták, precízek, koncentráltak. Pedig Schönberg nem kímélte őket, az idegekre, az agyra és a lélekre egyaránt hihetetlen megterhelést ró a darab.
Mindenki teljes erőbedobással dolgozott, s profi módon valósítottak meg egy korszakos jelentőségű darabot.

Valahol belül én is tudom, hogy az élet néha iszonyúan bánik az emberrel, s olyankor a legegyszerűbb hétköznapi mozdulat is súlyossá, tragikussá válik.
De ez csak néha van így, hála Istennek. Csak néha \"sűrűsödik be\" ennyire az ember élete.
S bizony ezek a ritka periódusok - bár rendszerint erőteljes nyomot hagynak - a mélyre süllyesztendő kategóriába tartoznak.

Nem túl hálás feladat egy ilyen nemkívánatos réteget bolygató művet életre kelteni.
Rengeteg munka, rengeteg energia, s a végén a legtöbb hallgató mégis úgy áll fel a székről: igen, jó volt, igaz volt, de köszönöm, ennyi elég volt.
S aztán gyorsan visszamenekül saját hétköznapi, elviselhető életébe.