Belcore, a lányok álma (?) - Bájital az Erkel Színházban

2003. november 22. - Erkel Színház
Szerelmi bájital
Karmester: Szennai Kálmán
Adina: Kertesi Ingrid
Nemorino: Kovácsházi István

Nyugdíjas bérlet és kedvezményes jegyárak. Az eredmény: jó hangulatú, teltházas előadás az Erkelben. A szombat délután egyébként is ideális időpont egy vígopera számára, különösen, ha Donizetti e műremekéről van szó. A nézők között sok gyerek volt, és a reakciókból ítélve valóban élvezték az előadást.

A színvonal meglehetősen vegyesre sikeredett. A vígopera játszani tudó énekesek nélkül nem sokat ér. A magyar nyelven énekelt darab pedig érthető szövegmondás nélkül semmit. A hallhatóság kérdése sem mellékes, és hiába a figyelmes karmester, csodát ő sem tud tenni. Ezen követelményekkel eltérő módon birkóztak meg az énekesek.

A címben említett Belcore - Gárday Gábor megformálásában - a szerénytelenség csodája. A figura meglehetősen öntelt, amit Gárday jól alakít - a függöny előtt is. Mással ugyanis nem tudom magyarázni, hogy ilyen hangi teljesítmény után hosszan hajlong és ünnepelteti magát. Nincs miért. Nagyon sajátos hangszínen és igen hamisan előadott produkciót hallhattunk tőle, és ahogy ez már lenni szokott: jó hangosan is énekelt. Sajnos, a tiszta hangokat nem pótolja a hangerő. De, hogy jót is mondjak: legalább a szöveget lehetett érteni.

Szüle Tamással az a baj, hogy ő nem Gregor József. Persze igazságtalan lennék, ha ezt várnám tőle. Készséggel elismerem, hogy próbálkozott, de Dulcamarája legfeljebb közepes Gregor-másolat lett. A hangok terén is vannak gondok. Hol túl halk volt, hol pedig lehetett ugyan hallani, de hamisan énekelt. Dulcamara a darab lelke, ezért sajnálatos, hogy ezúttal ennyire súlytalanra sikeredett.

Kertesi Ingriddel kísérletet tettem. Ezúttal - szándékosan - távolabbról hallgattam az előadást, hogy kiderüljön, meddig visz a hangereje. A terem közepén még biztosan hallható, és többnyire érthető a szöveg is, és ez szopránhangnál nem rossz arány. A legjobban az Adina-Nemorino kettős sikerült a második felvonásban. Ami a játékot illeti, a művésznő már számos esetben bizonyította, hogy komikaként éppúgy megállja a helyét a színpadon, mint tragikaként. Nem volt ez másképp ma sem.

Kovácsházi István alakítása szerep és énekes tökéletes egymásra találása. Nemorino szerepe nagyon fekszik a hangjának, a játékot pedig szemmel láthatóan élvezi. Az érthető szövegmondásért járó képzeletbeli díjat egyértelműen neki kell adnunk.

A játékban segítségére volt a rendezés, amely engedi kibontakozni az énekeseket, és nem nélkülözi a humort sem. Sőt! (A zöldségaprítási jelenet valószínűleg a közönség kedvence marad.)

A mai estén bebizonyosodott, hogy Kovácsházi Istvántól remek produkciókat láthatunk, ha a neki megfelelő szerepekben lép színpadra. Várjuk a folytatást.