Befogadtatott (Lutosławski Gordonkaversenye romantikusok között)

2010. február 15.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Concerto Budapest
Perényi Miklós - gordonka
Vez.: Keller András

BRAHMS: Akadémiai ünnepi nyitány
LUTOSŁAWSKI: Gordonkaverseny
SCHUBERT: "Nagy" C-dúr szimfónia

A - most már tudom: nagyon sajnálatos - véletlen úgy hozta, hogy évek óta nem hallottam az időközben nevet is váltó zenekart. A változás elképesztő: nagyszerű, minden tekintetben elsőrangú együttessé fejlődtek, s ebben nyilvánvaló oroszlánrésze van zseniális vezető-karmesterüknek, a sokoldalú Keller Andrásnak.

Most a "Romantikus bérlet" sorozat 3. hangversenyén találkoztam az együttessel, egy olyan koncerten, amelynek műsorába két jól ismert romantikus alkotás közé becsempésztek egy XX. századi remekművet. Hogy a modern zenét elsősorban önálló kortárszenei koncerteken, fesztiválokon, vagy ilyen szendvics-programokkal kell megszerettetni, azon sokan és sokszor vitatkoztak már. A Concerto Budapest mostani hangversenye mindenképpen fényesen igazolta az utóbbi út járhatóságát.

Witold Lutosławski a XX. század második felének egyik legjelentősebb (s ha szabad egy szubjektív megjegyzést tennem: a jelen sorok írójának kifejezetten kedvenc) zeneszerzője. 1968-70-ben írott, Rosztropovicsnak ajánlott csellóversenye egyik legtöbbet játszott műve, számos hangfelvétel készült róla - a világ úgyszólván valamennyi nagy gordonkásával. Az est kiváló szólistája, Perényi Miklós jól ismeri a művet, már 1974-ben (!) hanglemezre is játszotta, a Rádiózenekar kíséretével, Lehel György vezényletével. Keller András évek óta kiemelkedő szerepet vállal új művek előadásában. Ha mindehhez még hozzávesszük, amit a zenekarról fentebb írtam, látható, hogy minden feltétel adott volt egy kiváló, sikeres koncerthez. Mégis, az emberben ott bujkált a kisördög: hányan fogják eleve elutasítani a versenymű megszokottól eltérő felépítését, hangzásvilágát, hányan kezdenek kuncogni az indítás makacsul ismétlődő d hangjain, hányan nem fogják befogadni az aleatorikus részek jól megtervezett üzenetét?

Minden aggály felesleges volt, a nagyszerű mű és a remek tolmácsolás ezúttal magával ragadta a közönséget. S ez az örömteli tény elsősorban nem a darab végén felhangzó tapsokból, hanem az előadás alatti köhigcsélés-, füzetlapozgatás-, székenfészkelődés-mentes csendből állapítható meg. Szinte érezni lehetett, ahogy ez a zene lekötötte, magával ragadta, odafigyelésre késztette a jelenlévőket. Azokat, akik nem egy modernzenei fesztiválra jöttek, hanem romantikus estekre váltottak bérletet!

Immár évszázadok tapasztalata mutatja, hogy a remekműveknek olykor évtizedekre van szükségük, hogy a koncertlátogatók többsége befogadja őket. Lutosławski Gordonkaversenye negyven évvel születése után utat talált a budapesti közönség szívéhez. Gond nélkül illeszkedett korábbi korok remekeihez. Befogadtatott.

Perényi - zseniálisan megérezve a nagyszerű pillanat által felkínált lehetőséget - ráadásként is egy Lutosławski-darabot (Sacher-variációk szólógordonkára, 1975) játszott el a lengyel szerző befogadására immár teljesen nyitott hallgatóságnak.

Szünet után Schubert "Nagy" C-dúr szimfóniáját hallhattuk. Az ilyen klasszikus remekművek előadása meglehetősen nehéz feladatot jelenthet az előadóknak. Mert igaz ugyan, hogy a gyönyörűséges szimfónia garantáltan magával ragadja a hallgatókat, de a legtöbb zenebarát lemezfelvételek sokaságát őrzi otthon, s egy élő előadás végén könnyen reagál olyképpen, hogy "igen, szívesen hallgattam, de tudjátok, ahogy X. Y. csinálta...!".

A ragyogó formában játszó Concerto Budapest élén álló Keller András értelmezésében talán a megszokottnál kevesebben kaptunk a schuberti melankóliából, de cserébe valami egészen pompás lendületű (a csupán elképzeléseinkben élő fergeteges schubertiádák hangulatát idéző) előadásnak lehettünk tanúi. Ebben az egységes koncepciójú, rendkívül összefogott, lenyűgöző sodrású előadásban a "Nagy" C-dúr szimfónia a közelgő tavasz napsütésének ígéretét hozta rosszkedvünk hosszan elnyúló telébe.