Basszusok Óbudán

2005. április 4. - Óbudai Társaskör
Operamesék hangokra - A basszus
Km.: Gregor József, Szvétek László, Káldi Kiss András, Sáfár Orsolya - ének
Harazdy Miklós - zongora
Baranyi Ferenc - szerkesztő, műsorvezető

Valamire ráérezhettek a Rádiónál, hogy éppen ezt a koncertet rögzítették. De a közönség sem kockáztatott sokat, amikor már negyedszer látogatott el Óbudára - a szokásosnál még nagyobb számban. Nem kérdéses, hogy a közönséget - csakúgy, mint a rádiósokat - elsősorban az egyik címszereplő, Gregor József neve vonzotta. Az élő legenda - természetesen - nem okozott csalódást, és örömmel láthattuk, hogy egészsége is javulófélben van.

Azonban, amitől mégis párja lehetett ez a koncert az idei nyitó Operameséknek, amikor a szopránok voltak kiemelt szerepben, az az, hogy mind a négy jelenlévő művész tudott valami újat mutatni, valami olyat, ami legalábbis reveláció értékű.

Bemelegítésnek a két címszereplő osztozott Sarastro két áriáján. Gregor Józsefnek ma az E-dúr ária volt az egyetlen kirándulása az opera seria műfaja felé, a többi részletet évtizedes sláger- és sikerszerepeiből válogatta. Tehát el kellett hangoznia a Rágalomáriának, nem maradhatott ki a két Donizetti-figura sem, és örülhettünk Pomádé király egyik áriájának is. A hadarókettősből megint kiderült, hogy ezt a technikát még mindig nagyon tudja, amúgy meg őt hallgatva csak az jutott megint eszembe, hogy ez a senkiével össze nem téveszthető hangszín és a hihetetlen játékkedv jelentős szerepet tölthet be abban, hogy a művész mindenkinek csak \"A GREGOR\". Így, csupa nagybetűvel. További misztifikálás helyett csak annyit: egyedi és megismételhetetlen a művészete. Reméljük, azért ő maga még ismétli egy darabig.

A fentiekből következően a \"komoly\" hősök a másik főszereplőnek, Szvétek Lászlónak jutottak. Nála pont fordított volt a helyzet: Sparafucile kivételével csupa olyan szereplő bőrébe bújt, akiket még színpadon, teljes előadásban nem nagyon láthattunk tőle. Hangsúlyozom: még. A Sarastro- és a Fiesco-ária is korrekt, azonban a Fülöp-nagyária - talán túlzás nélkül állítható - az este legjobbja. Nemcsak vokálisan van meg a szerep, a figura is az övé. Operaszínpadra vele!

Káldi Kiss András másképp működik, mint a legtöbb énekes. Színpadon - jelmezben és díszletek között - gyakran tűnik sótlannak, kidolgozatlannak az alakítása. Viszont, ha mindezeket megvonjuk tőle, és mély vízbe dobjuk, mindjárt kiderül, hogy nagyon is tud játszani. Gyakorlatilag bármit. Legyen az Figaro, vagy éppen Malatesta, esetleg Posa, sőt: Rigoletto. Mert még az utóbbit is elhittem neki, a monológban remekül megjelenítette a bohócot. Mégis, Posa búcsúja mutatta a legjobban, hogy elsősorban a hang árnyalásával lehet/érdemes életre kelteni a hősöket.

És akkor a meglepetés. A számomra eddig ismeretlen Sáfár Orsolya először Adinaként tűnt fel Gregor József oldalán, majd Norina és Lauretta áriáját hallhattuk tőle. Meggyőző biztonsággal énekel, és érdekes, egyedi hangszínnel rendelkezik, nem tucathang. Érdemes lesz odafigyelni rá.

A mai este után már csak egy hangosztály van hátra: a tenoroké. Májusban velük találkozhatunk Óbudán.