Barátságos meccs – A Pannon Filharmonikusok évadzáró hangversenye

2007.06.19 : 19:30 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Pannon Filharmonikusok
Váradi Marianna (ének)
Vez.: Hamar Zsolt
RAVEL: Nemes és érzelmes keringők
KURTÁG GYÖRGY: A megboldogult R. V. Truszova üzenetei, Op.17
SCHUMANN: III. Esz-dúr, (Rajnai) szimfónia, Op.97

Úgy emlékszem, már volt alkalmam kifejteni, hogy szívesen hallgatom a Pannon Filharmonikusok hangversenyeit. Természetesen nem számítom, nem is számíthatom őket a legelső sorba, de a lehetőségeiket nagyon jól használják ki. Például programjaikat feltűnően okosan választják, és gyakran tűznek műsorra népszerű, ugyanakkor mégis ritkán játszott műveket, egyszerre csábítva ezzel a komolyzenét csak kóstolgató bérleteseket, és az elkényeztetett értőt.

A Ravel-mű nagyon ritkán hallható – legalábbis hangversenyteremben, és a Schumann szimfóniák is viszonylag ritkán szerepelnek, de magától értetődik, hogy én mégis Kurtág „monodrámájára” mozdultam rá. A gyilkos nehézségű mű előadására vállalkozni bárkitől hatalmas merészség, és biztos voltam benne, hogy a pécsi operatársulat Németországot is megjárt szopránjában egyszerre működik olyan becsvágy és öntudat, amire illik komolyan odafigyelnünk.

A Nemes és érzelmes keringők a maguk bágyadt érzékenységével és finomságával tökéletes bevezetésnek tűntek. A zenekar szépen szólt, Hamar Zsolt sehol nem csinált „nagy ügyet” a darabból, de ez itt szándékosnak és helyénvalónak tűnt.

Nagy kár, hogy a folytatás is kissé altatósra sikerült, nem utolsósorban azért, mert a Kurtág dalciklus (A megboldogult R. V. Truszova üzenetei, Op.17) dramatizálására tett kísérlet visszafelé sült el. Az orosz nyelvű versek ismerete rendkívül fontos lehet egy nehéz mű befogadásában, és önmagában nagyon értelmes gondolatnak tűnt, hogy ezeket nem mellékelik a műsorfüzethez, és nem is vetítik. Az első változatnál ugyanis nem nagyon lehet szinkronizálni a szöveget a hangzó anyaggal, a második pedig egy ilyen sűrű és fókuszált műnél zavarna a figyelemben.

Igen jó ötletnek látszott viszont, hogy Herczeg Adrienn, a Pécsi Nemzeti Színház művésze a karmester balján, a földre kuporodva előre elszavalja a verseket, de még sokkal jobb lehetett volna, ha valaki előzőleg a nézőtérről is meghallgatja az eredményt. Sajnos a rosszul kihangosított mikroport torz, zsebrádiós és érthetetlen hangzást produkált, és a versek így támogatás helyett csupán széttördelték a dalok drámai sorozatát.

Nem tudom, hogy mindez mennyire befolyásolta Váradi Mariannát, aki egyébként technikailag meglepő biztonsággal és tisztasággal énekelte a gyilkosan nehéz szólamot, de nem bontakozott ki, és nem tudott középpont lenni. Énekmódja, fogalmazása sokkal inkább volt lírai, mint karcos és kemény, pedig – legalábbis szerintem – ez utóbbi rendkívül fontos vonásuk volna ezeknek a zseniális, egysoros daloknak, ráadásul így némi diszkrepancia támadt a szólista, és a kis létszámú együttest elszánt határozottsággal dirigáló Hamar Zsolt között.

A vége felé már azon gondolkodtam, hogy vajon a barátságosan kisterű pécsi színházban ugyanez az előadás nem szólna-e szinte teljesen automatikusan sokkal jobban, mint ebben a hatalmas hangversenyteremben. (Remélem időben megtudom majd, ha sor kerül egy ilyen előadásra. Őszintén érdekelne...)

A második félidőben sorra kerülő Rajnai szimfónia már nem sokat változtatott az összképen. A szokásosnál kissé gyengébben teljesítő rézfúvós szekción kívül semmire nem volt konkrét panaszom, sőt, igazán nagyon szép volt minden. Sajnos valahogy úgy, mintha egy portugál és egy svéd csapat meccsét látnám a TV-ben. Jó a játék, értenek hozzá, de valahogy nem érint. A hibák és esetleges szabálytalanságok nem háborítanak fel, de a gólok sem lelkesítenek.

Nem baj, mindkettőnkre vár egy kis nyári pihenés. Ránk fér.