Barátból csábító (A Budapesti Vonósok a Körképen)

2009. május 7.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Vonósok Kamarazenekar
Iván Ildikó – ének
Baráti Kristóf – hegedű
Vez.: Kovács Zoltán

HAYDN: C-dúr szimfónia, Hob I:69
TÓTH PÉTER: Lorca-sanzonok
SCHUBERT: c-moll vonósnégyes-tétel, D703 – vonószenekari átirat
VIVALDI: A négy évszak

Ugyan nem olvastam előre a Budapesti Vonósok koncertjének szórólapját, mégis éppen a kellő hangulatban érkeztem koncertjükre.
A kis együttes a tavaszt, a megújulást, a fiatalságot, – egy kis szójátékkal – a barátságot tűzte zászlajára a május esti koncerten. Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy közel lakom a Művészetek Palotájához, a jó idő közeledtével egyre többször engedem meg magamnak azt a háromnegyed órás sétát, ami a hídon átkelve, majd a Duna-parti korzón a Nemzeti Színház mellett elbandukolva jó ráhangolódást biztosít a koncertlátogatónak.

Haydn mindig nagyszerű kezdés, ha az élet zajló részéről akarunk valamit elmondani hallgatóságunknak. Bár nem egy műve tanúsítja, hogy közérthető nyelven tudja megfogalmazni a fájdalom, a szomorúság érzését, mégis talán a humor, a vidám pillanatok állnak legjobban Haydn nyelvezetének. Alapvetően ebbe a kategóriába tartozik ez a C-dúr szimfónia is. A zenekar azonban kicsit késve, csak az utolsó tételben döbbent rá, mennyire világos, eleven, folytonosan mozgó zenével van dolga. A kezdéssel ellentétben a pergő zárótételben már senkit sem zavartak a becsúszó hamisságok, apró szétesések. Élveztük a lendületet, a jókedvet, a bátor, humoros megoldásokat, melyek valamelyest enyhítettek a korábbi tételek fagyos mozdulatsorain.

Reméltük, hogy Lorca forró szavai még inkább feloldják a színpadon maradt vonósokat. S ha a szöveg nem is, Iván Ildikó biztosan felrázza majd a társaságot.
Keresve sem lehetett volna jobb hangszínt találni az övénél Tóth Péter megzenésítéséhez. Andalúzia életszemléletből ezek a dalok leginkább a mélyben forrongó érzelmi örvényekre koncentráltak. Fellelhetők Tóth Péter tipikus akkordfordulatai, jellegzetes skálamenetei, ám a ritmus és a zenei instrukciók révén mégis a szerző új arculata mutatkozik meg a műből.
Nem könnyű bő negyedórán keresztül megtartani hangjainak feszültségét. Az erőteljes szövegmondással párosuló áradó énekhang, s Kovács Zoltán rendkívül informatív mozdulatai azonban átsegítették a produkciót a nehezebb pillanatokon.

Az eddig elhangzottak alapján azt gondoltam, hogy a szünet előtti Schubert-vonósnégyes zenekari átirata lesz majd az együttes igazi megnyilatkozása, s a romantikus hangszerkezelés itt válik majd igazán hasznossá. A technikai akadályok azonban sokszor legyőzték az együttest. Bár érzelmes játékuk rengeteg szép pillanatot teremtett, a megvalósítás nehézkessége jelentősen leszűkítette azok hatókörét.

A koncert első részéről meglehetősen vegyes érzésekkel távoztunk, de reméltük, hogy Vivaldi után majd zavartalanul jó hangulatban távozhatunk a Művészetek Palotájából.

Baráti Kristóf hangszertechnikailag – és ezen most egy az egyben a lejátszott hangok gyorsaságát értem – magasan a zenekar tagjai fölött áll. Fantasztikusan gyors ujjak a bal kézen, és elképesztően virtuóz húrváltások a jobb kéz munkáját tekintve.

A Négy évszak alapján úgy tűnik, zenei felfogása alapvetően megegyezik a Budapesti Vonósokéval.
A barokk zene számukra elsősorban a XIX. század mozdulatainak leegyszerűsített, némileg szögletesített változata révén megszülető hangokat jelenti. Ennek ellenére ez a Négy évszak sem volt teljesen mentes az utóbbi évtizedben jelentős teret nyert régizenei felfogásától. Baráti Kristóf játékában néhol felbukkant egy-egy jóleső inegál menet, néhány helyen a jobb kéz is levegőssé, egészen szabaddá vált a ritmikai kötöttségek önként vállalt börtönétől. Legtöbbször azonban győzött a fiatalos versenyző szellem. Baráti gyorsan, keményen sorjázta a hangokat, s ami talán még érthetetlenebb: lélegzetvételnyi szünet nélkül, egymás nyakára játszotta a részeket is. A jobb kéz svungját, érzelmes kitöréseit egyértelműen a bal kéz viharos tempói igyekeztek helyettesíteni. Minden tűz, minden vehemencia a felfokozott tempó formájában jelent meg a színen.

A zenekar nem tudta őt követni. Kellettek volna a levegővételek, az a minimális kis idő, amit egy súlyra, indulásra rá kell szánnia a zenésznek, hogy az érdemben megszülessék. És nagyon kellett volna egy árnyalt vonókezelés, összetett, kifejező vonógondolkodás jótékony irányító hatása.

A ráadásként eljátszott Bach-tételek ugyan nyugalmasabban szóltak a fiatal hegedűművész kezei között, de a jobb kéz érzékenysége itt is hagyott kívánnivalót maga után.
Mégsem gondolom, hogy ez a rossz csillagzat alatt született Vivaldi lenne a Budapesti Vonósok igazi névjegye. Hagyták magukat elcsábítani egy nagy név éretlen elképzeléseinek. Emlékezzünk inkább a Haydn utolsó tételére, a Lorca-sanzonok fojtott tüzére, s a Schubert érzékeny hangvételére. Akkor joggal köszönthetjük ezt a kis kamaraegyüttest is a Szimfonikus Körkép tagjai között.