Az örök Goldberg - Berecz Mihály a Zeneakadémián
2026. október 28
Zeneakadémia
J.S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988
Berecz Mihály - zongora
A 29 esztendős Berecz Mihály derűsen besétált minap a telt házas Zeneakadémia színpadára, hogy eljátssza a zeneirodalom egyik megfejthetetlen rejtélyét, a nagy Johann Sebastian Goldberg-variációkját. Valahol olvastam azt a kérdést, hogy lehet-e Glenn Gould után egyáltalán eljátszani ezt a művet? Hát, hogyne. Ha nem akarjuk Gouldot másolni, akkor miért ne. Hogy a kérdés egyáltalán felmerült, jelzi, hogy azért sokakat foglalkoztat.
Berecz Mihály a Zeneakadémián először próbálkozott Goldberggel, pár éve a Müpában, a nyár végén Pannonhalmán, pár napja pedig Őriszentpéteren már bemutatta. Most meghökkentően sikeresen vette az akadályt, érett, kiforrott produkciót nyújtott.
Pedig a hazai publikum nincs elkényeztetve magyar előadókkal. Az első komplett előadás meglehetősen későn, talán Böszörményi Nagy Béla nevéhez fűződik (1941), később Kósa György adta elő viszonylag gyakran (1950-től visszatérően), majd a régizene korai kedvelői Gát György előadásában ismerhették meg (klavichordon, illetve később cembalon). A ’60-as években a külföld is megjelent, előbb Jörg Demus (1961), majd Amadeus Webersinke (1964), később Frederic Gevers (1966) jelentette a nemzetközi felhozatalt, amit Zuzana Ruzicková cembalo hangversenye koronázott meg 1968-ban és ’72-ben.
A ’70-es években újra a hazaiak kerültek túlsúlyba, Horváth Anikó, valamint Pertis Zsuzsa cembalojátékában gyönyörködhettünk, a pianisták közül Gabos Gábor és Schiff András vette műsorra a darabot. Hosszabb szünet után 1985-ben Fábián Márta és Szakály Ágnes cimbalmon mutatta meg a mű egy különös olvasatát, majd egy évvel később a mára méltatlanul elfeledett Tatjana Nyikolajeva adta elő Budapesten. A ’90-es években Kemenes András, majd Fellegi Ádám előadásában találkozhattunk a darabban, a 2000-es évek újra Schiff András, majd Vásáry Tamás interpretálásával indultak, s Elek Szilvia, majd Dobozy Borbála cembalokoncertjeivel folytatódtak. Skuta Miklós következett, majd a többször (utoljára tavaly) visszatérő legendás orosz pianista, Jevgenyij Koroljov. Pár éve a fiatal Horváth Benedek tűzte műsorra, majd Borbély László keltett feltűnést előadásával, legutóbb a francia fenegyerek, Jean Rondeau.
Ha az Olvasó végig fut ezen a (valószínűleg nem teljes) névsoron, egyből szemet szúrhat, hogy az igazi hazai nagyágyúk közül alig-alig szerepel valaki, de a külhoni zongorasztárok sem igen forszírozták, a két kivétel talán Schiff és Koroljov volt. Lehet, hogy mégis van valami a pianisták Gould-fóbiájában Goldberget illetően?
Szerencsére Berecz Mihályt ez a kérdés nem érintette meg, hozta a saját olvasatát. A variációk szép egyenletesen követték egymást, de mégsem csapott meg a gépiesség szele, mert minden változat egyéni volt. Billentése tiszta volt, formálása kecses, amin nem rontott, hogy mértékkel használt pedált. Komoly gondot fektetett a variációk egyéni karakterének kidolgozásába, ettől lett mindegyiknek sajátos arculata. A táncos karakterek olykor népies hangon szólaltak meg, ami pontosan megfelel a darab igényeinek.
Fontos kiemelni, hogy mind a ritmizálás, mind a dinamika terén sikeresen távol tartotta magát a romantikus előadói túlzásoktól, de előadása mégis rendkívül színes volt. Kevés az olyan pianista, aki ezen a roppant keskeny mezsgyén ilyen magabiztosan tud végighaladni.
A publikumot gyorsan beszippantotta Berecz felfogása. A kezdő Aria alatt még volt néhány köhécselés, de utána legközelebb csak a 25. variációnál tűnt fel a közönség lankadása, talán nem véletlen, hogy ez után a hosszabb variáció után tartott egyedül picit hosszabb szünetet az előadó. Az Aria darabvégi visszatérésével Berecz különös, áhitatos, sőt, ünnepélyes hangulatot tudott teremteni.
Az utolsó hangok lecsengése után visszafojtott néma csend következett, majd publikum forró ovációval köszönte meg az igényes és magasrendű produkciót. Szerencsére nem volt ráadás, mindenki a gondolataiba merülve tudta elhagyni a Zeneakadémia Nagytermét, magában tovább folytatva a megélt Bach-i élményeket. Nem emlékszem, mikor volt egy telt házas előadás után ilyen csendes a ruhatár. Ennél többet pedig előadó alig érhet el.
