Az Ensemble 415 hangversenye

2004. május 18.
Zeneakadémia

Ensemble 415
Patrick Beukels - fuvola
Chiara Banchini - művészeti vezető, hegedű
Olivia Centurioni - hegedű
Andrea Marchiol - csembaló

BACH: h-moll szvit
d-moll kettősverseny
A-dúr csembalóverseny
5. brandenburgi verseny

Chiara Banchini azzal a lemezével keltette fel figyelmemet, amelyen Jesper Christensen csembalistával mint vezető társsal együtt Corelli Concero grossóit 8+8+5+6+5 felállású zenekarral adták elő. És ez csak az alap volt. Ehhez jött még a hattagú concertino-csoport, valamint öt lantos. És ezt nem spekulációk alapján tették, hanem pl. Georg Muffat német zeneszerző 1701-ben megjelent concertóinak előszavában leírtak alapján, amelyben 1681-82-es utazásának tapasztalatairól számol be, valamint Ottoboni bíboros (Corelli alkalmazója) hivatali fizetési jegyzékei alapján. Vagyis újabb tények utalnak arra, hogy a barokk zenei gondolkodástól nem állt messze a nagy létszámú zenei együttesek alkalmazása.

Ennyi zenészt nem vártam persze a Zeneakadémia színpadán, de megelégedéssel töltött el, amikor az első számhoz, a h-moll szvithez, felsorakozott a Bach által megkívánt 3+3+2+2+1 felállású zenekar. És középen a Filharmónia német mintára készült új csembalója állt, amelynek Spányi Miklós általi bemutatásáról annak idején közöltünk kritikát. Mint Gustav Leonhardt is elmondta egy interjúban: aligha valószínű, hogy Bach látott mást, vagy játszott volna francia, olasz vagy flamand hangszeren, amelyeken ma olyan gyakran játsszák műveit, még lemezen is.

Viszont kevéssé tetszik az együttes neve. A 415 a barokk \"a\" hangra utal, amely - bizonyos jelekből ez következtethető ki - fél hanggal volt alacsonyabb (415 Hz) a mainál. De nem mindig és nem mindenhol. Kár azt sulykolni a közönségbe, hogy ez valami abszolút alap.
Mai elterjedt használatát, mint sok más régizenei megoldásét (ld. csembaló), inkább praktikus okok; szervezési, anyagi korlátok indokolják.

A h-moll szvit frissen, ritmikusan indult, ahogy ma szokásos. Elvégre a barokk gondolkodás szerint a pontozás - francia nyitány esetében a túlpontozás - jelentette a méltóságteljességet, nem a lassúság. Elég gyors volt a Rondeau is, valódi lassú tételnek hatott viszont a Sarabande. A Polonaise középrészében a csellista végig magasan intonált, de általában a zenekarra ebben a műben nem lehetett panaszunk. Egy viszonylag gyors Menüett után valódi virtuóz Badinerie következett zárásként. A fuvolista végig biztosan, szép hangon, gondosan frazeálva és hangsúlyozva játszotta szólamát, igazán elégedettek lehettünk vele.

A d-moll kéthegedűs verseny szintén állandó száma a Bach-műsoroknak. Itt már több problémával küzdött a zenekar. Legelőször is az tűnt fel, hogy nincsen igazi vezetője. Chiara Bianchi végig a kottába mélyedt tekintettel, irányításnak vehető mozdulatok nélkül játszott, és az ő, valamint a zenekar többi tagjának intonációjára is lehetett negatív észrevételünk. Ezeknek köszönhetően a harmadik tétel tuttijai szinte kakofonikus állapotokat mutattak.

A szünet után - pedig nem szokásom régizenei együttesek esetében sem - előbbre ültem, mert ezen felül még túl halknak is tűnt az egész. (Mások, az első részben elöl ülők is panaszkodtak.)
A h-moll szvitben ezt még lehetett annak tulajdonítani, hogy nem akarják elnyomni a fuvolát, de közelebbről kiderült: itt valami következetes, visszafogottsággal elérni kívánt szép hangzásról van szó. Pedig a Bach által kívánt nagyobb zenekarnak épp az az előnye, hogy alaphangon jól szól, de még képes nagyon halkan, de már elég hangosan is játszani. És valahogy a csembaló is túl halknak tűnt az A-dúr versenyben, és a hamiskodás is tovább folytatódott.

Az 5. Brandenburgi versenyhez redukálódott a zenekar létszáma, hiszen itt valóban kamaraműről van szó, amelyben a fuvola, a hegedű és a csembaló - amelyek a második tételben szabályos triószonáta-tételt adnak elő - hangzásereje a meghatározó. Szerencsére az átlagosnál jóval magasabb (így a csembaló mögött ülő csellista számára is látható) fuvolás eleget mozgott ahhoz, hogy megfelelően irányítsa a játékot, és mivel ismételten figyelemre méltóan játszott, így az egész összeszedett volt. A műsor erősségének számított ez a mű is. A csembalistától pedig igazán virtuózan és gyorsan végigpergetett kadenciát hallottunk. A harmadik tétel konyult le itt-ott intonációs problémák miatt.
Ráadásként - előre borítékolhatóan - a h-moll szvit Menüettjét és Badinerie-jét kaptuk.