Anyanyelvi szinten (Cseh Filharmonikusok, Hilary Hahn, Zdenek Macal)

2006. augusztus 25.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Hilary Hahn (hegedű)
Cseh Filharmonikus Zenekar
Vez.: Zdenek Macal

DVORÁK: Karnevál-nyitány, Op.92
a-moll hegedűverseny, Op.53
IX. (e-moll) szimfónia (\"Az új világból\"), Op.95

Szép és izgalmas szezonnak nézünk elébe!

Jószerével még el sem kezdődött, és máris egy Zdenek Mácal-féle nagyágyúval nézünk farkasszemet a pódium-oldalerkélyről. Ülőhelyünkkel ezúttal többszörösen szerencsénk van. Innen különösen szeretjük a terem akusztikáját. Egy zenekar ilyen közelről még nagyobbat szól - és a nem hivatalos teremavatón is itt ültünk.
A rálátásunk is tökéletes az est valószínűleg legnagyobb attrakciójára, a karmesterre. Hadd tegyem hozzá, az ülőhelyben még az is remek, hogy egyáltalán kaptunk! Úgy tűnik, nem csak nekünk jutott eszünkbe egy pár napot lecsípni a nyaralás végéről, hogy meghallgathassuk a nagy hírű Cseh Filharmonikus Zenekart, gyakorlatilag tele a ház.

A kicsit cirkuszos, kicsit esztrád-szerű Karnevál-nyitánytól nem várunk sokat, de a muzsikusok a lehető legjobban jönnek ki a helyzetből. Nem veszik magukat - és persze a darabot - túl komolyan. Ahol Dvořák belebonyolódna, ott veszik a lehető legegyszerűbbre, és minden felesleges fontoskodás nélkül lepörgetik a darabot. Ragyogóan szól a zenekar, de egy pillanatig sincs kétségünk, hogy Mácal az uralkodó akarat. Valami miatt Bernstein stílusára emlékeztet, habár kevesebbet táncol - és szinte egyáltalán nem ugrál. Többnyire eszében sincs ütemezni, a zenei szempontból lényeges momentumokat mutatja, és kényszeríti ki zenekarából. Nagy bűvész, de egy pillanatig sem tűnik hatásvadásznak. Végtére, bármilyen erős egyéniség is, el tudta kerülni, hogy róla szóljon a koncert. Dvorákról szól.

Kivéve a második műsorszámot!

Merthogy a hegedűverseny - valljuk be - kevéssé sikerült darab, és csak a szólista tette izgalmassá, sőt felemelővé. Sajnos, máskülönben kiváló ülőhelyünk kevéssé tűnt alkalmasnak egy hegedűverseny élvezetéhez. Hilary Hahn nekünk félig háttal játszott, hangszerének hangja először körbefolyik a hatalmas termen, és hozzánk érve alig-alig emelkedik ki a zenekarból, de amit hallunk, az nagyon tetszik. Tiszta és szép, de dinamikából így keveset kapunk.

A szólista a ráadásban tud meggyőzni nagyságáról, pedig ezt az egy allegro-tételt nem játssza túl, szinte egyszerűen maga elé engedi. Döbbenetes, hogy Bach egyetlen szál hegedűhanggal hogyan veszi át az uralmat, feledteti el az akusztikát, bontja le a koncertterem minden falát, hogy saját magából emeljen katedrálist. Bach óriási, és ezért hiszek el ezek után Hilary Hahn kisasszonyról is minden dicséretet, amit itt-ott olvashatok róla.

Szünet, és aztán az \"Újvilág\", a legismertebb Dvořák. És most derül ki igazán, hogy méltán a legismertebb. Nem bombasztikus, hanem emelkedett, nem vontatott, hanem sűrű. Lehet, hogy tényleg csak ennyin múlik? Ahogy Bartókot mi játszunk legjobban, ezt a csehekkel érdemes meghallgatni?

Feleségemnek - tanárként - gyakran vannak saját, egyéni szempontjai: \"Hogyan mutassam meg ezt a szimfóniát a diákoknak, amikor a legtöbbször én is unom? Ez most egészen kiváló volt, jó a zenekar, jó fazon a karmester. De azért jó lenne tudni, vajon hogyan játszanak mást!\"