Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok hangversenye a Vigadóban

1998-10-01 19:30:00 Dauner Nagy István

A Weiner-Szász Kamarazenekar egész jó kis együttes. Ezzel együtt koncertjeik vonzereje nem kis részben műsorpolitikájukban rejlik.  Programjaikban gyakran szerepelnek izgalmas darabok, olykor izgalmas összeállításban.

A ma esti repertoár is meglehetősen különleges, hiszen az egész hangverseny apropója Svájc egyesítésének 150. évfordulója volt. Ennek megfelelően a követség, valamin Göncz Árpádnak és az Országgyűlés elnökének, mint "fővédnöknek" részvételével. Kénytelen vagyok szóvá tenni, hogy a bejáratnál osztogatott ízléses kis tájékoztatókban ez utóbbi notabilitást Áder helyett "Ádler"-ként aposztrofálták, ami azért - valljuk be - több mint kínos.
Szóval a közreműködők és a műsor úgy, ahogy a műsorajánlatban is szerepelt:
(Jut eszembe, csak a mi műsorajánlatunkban szerepelt, mert a filharmóniai szokásos füzetéből ez a koncert valahogy kimaradt!)

Weiner-Szász Kamarazenekar
 Isabelle Lambelet - hegedű
 vez. Varga Tibor (Svájc)
 MENDELSSOHN: "Svájci" vonósszimfóina no.9 C-dúr
 METTRAUX: 2. Hegedűverseny - ősbemutató
 BARTÓK: Divertimento

A hangverseny apropója jól követhető; van egy Mendelssohn vonósszimfónia, és azért pont a 9. C-dúr, mert azt "Svájci" néven is szokás emlegetni. Egy Mettraux hegedűverseny azért, mert a szerző svájci, egy hegedűs aki szintén svájci, és egy karmester aki svájci magyar. A Bartók Divertimento pedig gondolom azért, mert a közönség, ha nem is feltétlenül többségében, szintén magyar volt.
A szigorúan kötött összeállítás kicsit erőltetettnek tűnik, de végülis a Mendelssohn vonósszimfóniákat mintha direkt a Weiner-Szász Kamarazenekarnak írták volna, a Divertimentót nagyon szeretjük, a szendvicsben középen felszolgált Mettraux darabot meg majd kibírjuk valahogy.
Egyszóval úgy döntöttem, hogy csak el kéne menni erre a hangversenyre...
No itt is vagyok!
Az első meglepetés, hogy a kiadott műsortól eltérően a svájci szerző 2. hegedűversenyével kezdődik a koncert. Lehet, hogy ők is úgy gondolták, hogy jobb túl lenni rajta? Nem akarok gonoszkodni, általában nem vagyok rezisztens a kortárs zenével kapcsolatban, sőt a legújabbak között is vannak kedvenceim. Csak az gondolkodtatott el, hogy a szerzőről nem sikerült semmit előzetesen kiderítenem, sőt, nem sikerült utólag sem.
Kerestem az Atlantis kiadó "Schweizer Komponisten unserer Zeit" című kiadványában, de azt 1975-ben adták ki, talán azért nincs benne. Aztán megnéztem a legnagyobb biográfiai gyűjteményben, a "Komponisten der Gegenwart" című kötetben, amihez ráadásul rendszeresen küldik az utólag befűzhető legfrissebb kiegészítéseket. Nos, ebben sem találtam semmit, de végül azért nagyot nem kellett csalódnom. Néhány szellemes ötlettel kezdődött a darab, ami azután egy kellemesen jelentéktelen neoromantikává fejlődött. Hallgatható mű, érzelmes dallamokkal, amit a szerző kiegészített néhány olyan harmóniával, amit a régiek rendszerint kerültek, alighanem azért, mert - nem szólnak jól. A kortárs koloritot néhány modern sablon, például glisszandók biztosították. A hegedűs tisztán és szép hangon játszott, amennyire egy ilyen darabon meg lehet itélni, nem tehetségtelen. A hegedűverseny akusztikai eseményként koncerten élvezhetőnek bizonyult, a hangfelvételét viszont, ha lenne, nem valószínű, hogy rendszeresen elővenném.
A No.9-es Mendelssohn vonósszimfónia derűs "házi" muzsikálás volt. Nota bene, a 24 évesen komponált darab sem rossz. Nélkülözi ugyan azt a frissességet és eredetiséget, amit a még fiatalabb korban produkált Szentivánéji álomban megcsodált a világ. Mintha saját bátorságától megijedve nyúlt volna vissza az elődök stílusához. Ez a kettősség ezen az egy szimfónián belül is eszrevehető, Haydn kamarazenéjére jellemző tiszta klasszicizmus keveredik időnként romantikus részletekkel. Az előadás, ahogy azt a Weiner-Szász együttestől megszoktuk, élénk és pontos, azonban a szélsőségektől mentes, kissé lekerekítetten szolíd volt.
- Hasonlóan a Bartók Divertimentó előadásához, amiben azért szívesen elviseltem volna nagyobb dinamikát és csillogást.  Az enyhe hiányérzetben talán a karmesternek, Varga Tibornak is része lehetett, aki klasszikus egyszerűséggel, letisztult mozdulatokkal dirigált. Stílusa és attitűdje, amit kedélyesnek és derűsnek is aposztrofálhatnék, nagyon jól illett a Mendelssohn műhöz, de a Bartókhoz kevésbé.   Ezzel együtt - megbocsátó lélek lévén - a Divertimentóban mutatkozó enyhe sápadságot hajlandó vagyok elsősorban a Vigadó akusztikájának tulajdonítani.
Én mindent egybevéve kifejezetten élveztem az estét, és alighanem a közönség többi része is. A hosszú tapsot természetesen ráadás követte, azaz a Divertimento utolsó tételének megismétlése. Az ilyesmi nem veszélytelen dolog, ezúttal is "bejött" az ilyenkor szokásos effektus. A karmester és a zenekar felszabadultsága, talán megkönnyebbülése egy, a főműsornál jobb előadást eredményezett. Sebaj!
Remélem, hogy a koncertet élvezték az elnököt kisérő sötét öltönyös urak is, habár - legalábbis a csupa egyforma fejhallgatóból ítélve - mindannyian hallássérültek voltak.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.