A Természet hangjai - 2003

A Természet hangjai
A Szabad Hangok énekegyüttes koncertje
Műcsarnok
2003. május 30.

Míg a (Trafóban évenkénti rendszerességgel – és nagy sikerrel – megrendezett) Making New Waves kortárszenei fesztivál egy februári hétvégén az emberi hangot, a hang természetét állította a középpontba, a frissen alakult Szabad Hangok énekegyüttes pénteki koncertjén (szintén kortárs repertoárral) a természet hangjai kapták a főszerepet.

Az estét meghatározó kettősség – a természet, a természetes és a művi, a mesterséges – közti párbeszéd már belépéskor meghatározó: a helyszín a Műcsarnok, a hátsó traktusba a nagytermen keresztül, egy fal mögé lépve jutunk be. Ami itt fogad, már egy külön világ: a Műcsarnok fantasztikus aurájú és akusztikájú (mesterséges) terét madarak és más állatok felvételről bejátszott hangjai lakják be, a falakon hatalmas kivetítők segítségével álló- és mozgóképek mesélnek a természetről.

Az estéről egy időrendet szem előtt tartó beszámoló vagy egy korrekt, hűvösen kritikus állásfoglalás aligha adhatna képet – az élmény ennél sokkal belsőségesebb, személyesebb volt: részévé, résztvevőivé válhattunk valaminek. Az este folyamán (nem is használnám a „koncert” szót) Antal Laura vezetésével, értő és határozott irányításával megszólaló énekegyüttes egy órára egy külön világba vezettett el, ahol természetesen él egymás mellett emberi hang és madárdal, élő és korábban rögzített zene, természet és technika, látvány és muzsika (ad abszurdum: közönség és kortárs zene…).
Kiderül az is, hogy a Műcsarnok mint helyszínválasztás is kitűnő: a remek akusztika, a hely ereje, emelkedettsége méltó keretet biztosít az örökkön létező, az örökkön változó természet előtt tisztelgő, a teret gazdagon és változatosan belakó hang-szobrok számára.

Hogy az énekesek profik, hogy az együttlét, az együtténeklés fegyelme egyben a közös öröm, a játék lehetősége is, az itt és most – úgy látszik – természetes. Utólag, a termet elhagyva és visszanézve képes a tudat felmérni, micsoda szervezés, együttműködés, munka lehet egy ilyen fokon összeszedett, megszervezett alkalom mögött. A közönségnek ott és akkor ezt nem kell tudnia, neki „csupán” az élmény jut, a zene élménye, a közösség élménye és az a (szervezéshez, a közös munkálkodáshoz is nélkülözhetetlen) szeretet és gondosság, ami a produkció egészéből sugárzott.

Ez az együttes szavak nélkül bár, de nagyon sok mindenről beszélt: egymásra figyelésről, méltóságról, térbeli és hangzásbeli gazdagságról. És (mintegy mellékesen) különösebb agitáció és rábeszélés nélkül, a minőség és természetesség nyelvén győzi meg a mindenkori hallgatót, hogy létezik érdekes és szép mai zene, léteznek mai kórusművek, és hogy a zenének nem csak múltja, de jelene is van.

Hiszek nekik.

(A koncerten Steven Montague, R. Murray Schafer, Olivier Messiaen, Ligeti György, Arne Mellnas, Varga Judit, Bolcsó Bálint, Orlando Gibbons, Opánszki Dávid, Veljo Tormis és Eric Whitacre művei hangzottak el.)