A teremtő erő - Schiff András a Zeneakadémián

Véget értek Schiff András bérleti hangversenyei. A zeneakadémia közönsége 24-én, 3-án és 8-án Haydn, Beethoven és Schubert szonátáit hallhatta a művész előadásában.

Sajnos csak a két utóbbi koncerten lehettem jelen, de beszámolóm szempontjából ennek a ténynek kivételesen nincs jelentősége. Egyrészt ez a két koncert is sokkal többet jelentett számomra, mint amit általában koncerttől elvárhatok, másrészt Schiff játékát tételesen elmezni, különösen megitélni, bírálni úgysincs késztetésem, ahhoz én kevés vagyok...
De maga a jelenség megér néhány szót, ugyanis Schiff Andrást már többedszer hallottam úgy játszani, hogy az állásfoglalásként, sőt kinyilatkoztatásként hat, és legalábbis számomra eldönteni látszik a zenei élet egyik fontos alapkérdését.

Akár Haydn, akár Beethoven \"jól ismert\" műveivel nem mindig tudunk mit kezdeni. Modernségük évszázadok távlatából gyakran hat akadémikusnak. Nem lehet véletlen, hogy már őket is utolérte a korhű zenélés apostolainak az igyekezete, amellyel magukat és hangszerüket, de a közönséget is megpróbálják visszakényszeríteni a XIX. század elejére, hogy szerző, befogadó és a használt zenei köznyelv egységét felidézzék, illetve újrateremtsék. A folyamat kikerülhetetlen, de egyébként is tiszteletre méltó. Az igyekezet csak akkor tűnik szánalmasan ügyefogyott kísérletezésnek, amikor valaki - nevezetesen Schiff - egyedülálló módon képes a modern játék (és általában a kortárs zene), a modern hangszerek és a mai közönség ismeretében magát a szerzőt korunkba emelni. A Haydn és Beethoven szonátákat Steinway, a Schuberteket Bösendorfer zongorán hallotuk, tehát a hangszerválasztást sem papírízű, külső szempontok inspirálták.

Mintha sohasem hallottam volna korábban Haydnt, Schubert mintha kortárs szerző lenne, és az előadó Beethoven közben sem csinál titkot abból, hogy játékmódjában, zenei gondolkodásában Bachtól Bartókig, Ligetitől akár Oscar Petersonig minden jelen van. Nincs értelme arról vitatkozni, hogy ez a szabadság nem hamisítja-e meg a szerző szándékát. Annak itt nincs jelentősége. Schiff András koncertjein nem interpretációkat hallottunk, hanem magát a megkérdőjelezhetetlen teremtő erőt.

Harnoncourt állítja, hogy ismert műveket játszani annyit jelent, hogy a meglepetést, a konfliktust és a drámaiságot száműzzük, és a zenét kényelmes esztétikummá degradáljuk.

Schiff András koncertjein sok ismerős arcot láttam - Harnoncourt nem volt ott...