\"A semmi ágán...\" (Ránki Dezső a Zeneakadémián)

2005. november 4.
Zeneakadémia
Ránki Dezső (zongora)

HAYDN: C-dúr szonáta, Hob. XIV:48
SCHUMANN: Davidsbündlertänze
RAVEL: Valses nobles et sentimentales
BARTÓK: Mikrokozmosz
Szonáta

Gondoltak már arra, hogy az illatok mennyire hasonlítanak a hangokra? Leginkább persze abban, hogy nem láthatóak, és nem megfoghatóak. Talán pont ezért van az is, hogy az illatok és hangok is nagyon mély benyomást tudnak kelteni az emberben.
Nagy eltérés viszont, hogy a hangokból rendszert alkottak, az illatok viszont ősidők óta természetesen hatnak. Jelzik a dolgok lényegét.

Emlékeznek például az Egy asszony illata című filmre? Aki látta, biztos nem felejti el azt a fantasztikus tangót, amit Al Pacino táncolt az ismeretlen hölggyel. Vagy Kertész Ákos Makrájának húsbavágó mondatára: hogy élhetünk együtt, ha \"szeretjük egymás szagát\"?

Ott, a Zeneakadémia nagytermében aznap este nem az volt kérdés, hogy milyen gondolkodásmódja van Ránkinak a klasszikus zenéről, melyik szólamot emeli ki a Schumann-darabokban, hogy érvényesül Bartók-ritmikája. Nem. Ezek a dolgok csak eszközzé váltak ahhoz, hogy minden műnek érvényre juthasson saját illata.

Ezt sajnos nem tudom máshogy elmondani, remélem, sikerült megértetnem magam.
Szóval arról lemondtam, hogy a művek értelmezésének magasrendűségét méltassam, mert ezzel olyan irányba terelném az Önök gondolatait, amely hamis képet adna a koncertről.
Keresgéltem magamban, hogy milyen gyakorlati dolgokkal teremti meg ezeket az illatokat Ránki. Megpróbálom inkább ezeket leírni.

Azt hiszem, a pedálhasználat módja nagyban hozzájárult a koncert egyéni hangulatához. A Haydn-szonáta záróakkordjainak secco leütése, a pedálban maradt hangok egy kastély akusztikáját idézték. A belső részekben pedig a tipikus, \"hölgyszonátához\" illő, gömbölyű hangszín megteremtése mellett a világos, érthető nyelvezet is megszületett.
A Schumannokban pedig igazi leckét kaphattunk abból, miért is hívják ezt a pedált hangszínpedálnak.

A hangszínek megteremtésének másik eszköze a szólamkiemelés. Ráadásul, ha ezt az ember ötvözi a hangerő változtatásával, egészen elképesztő a hatás. Képzeljenek el egy akkordot, amelyik forte, és a \"teteje\" szól jobban, majd ugyanezt leüti a művész piano úgy, hogy valamelyik középső hangot emeli ki.
Minden megváltozik.
Pedig ugyanazok a hangok szólnak.

De Ránki megcsinálja azt is, hogy egyszerre három téma szól ugyanolyan hangerővel, de háromféle hangszínen. Ezt elvileg, fizikai adottságainál fogva nem tudja a hangszer.
Aztán ott van a billentés. Csak pár helyet emelnék ki. Szintén a Schumann-ciklus 5-ös számú, Einfach-tételének ereszkedő skáláját, melyben Ránki magasról, lassan ejtett ujjai nyomán tényleg a naivságig egyszerűen szóltak a hangok. A Bartók-szonátában oly sokszor alkalmazott, egészen a billentyű közeléből indított forték fojtott energiákat közvetítő belső ereje szinte felfoghatatlanul súlyossá tette a darabot.

Ránkit hallgatva az az eddigi mély meggyőződésem is romba dőlt, hogy a zongorán csak illúzióját lehet kelteni a legatónak. Ő tényleg legatót játszott. A Ravel-keringők hajlékonysága nem születhetett meg pusztán illúziókeltésből. Vagy mégis?
A Mikrokozmoszokról csak annyit, hogy én szinte mindet játszottam, tehát eddig úgy gondoltam, egészen jól ismerem a darabokat.
Tévedtem.

Mintha nem is egy kottából játszottunk volna.
Ránki játéka nyomán a címek, a tempójelzések valódi értelmet nyertek. Nála a nicht schnell pontosan a \"nem gyors\" érzését kelti az emberben. Az innig homályos, álomszerű képei pedig önkéntelenül is befelé fordítják az ember figyelmét. A nagy másodhangközök nem zeneszerzői ötletként, a hangközre vonatkozó tananyagként szólnak kezei alatt, hanem egy új beszédmód természetes megnyilatkozásaként.

De ezek is csak kiemelések abból az összetett rendszerből, amit Ránki alkotott. A ritmika, a hangszínek, a tagolások, a billentésmódok teremtettek egy saját, egyéni olvasásmódot, mely meghagyja a szerzők világát, de egyénivé teszi a művek elhangzását.
Mozdulni sem mertünk a koncert közben.
Az egész terem szép lassan kikerült a hétköznapok kicsinyes forgatagából.
Ott kuporogtunk mindannyian azon a bizonyos ágon.