A Pannon Filharmonikusok koncertjéről

2004. április 23.
Olasz Kultúrintézet
Pannon Filharmonikusok - Pécs
Koppándy Jenő - hegedű
Vez: Mischa Santora

Bach-Webern: Ricercata
Berg: Hegedűverseny
Beethoven: 6. szimfónia

A pécsi zenekar (újabban Pannon Filharmonikusok - Pécs) Olasz Kultúrintézetben rendezett hangversenyét hallgatva újra rá kellett döbbennem egy talán nem is annyira szomorú igazságra, mégpedig a (zene)kritika természetét illetően. Ugyanis, mint ahogy már azt sokan és sok helyütt megénekelték, objektív zenekritika nem létezik, és így minden leírt mondat a kritikus pillanatnyi, hogy azt ne mondjam elmeállapotától, de legalábbis zenei preferenciájától, és nem utolsósorban ízlésétől függ. A kritika, ez a roskadozó építmény pedig ilyen minőségében csupán egy koncert, előadás vagy éppen lemezfelvétel kapcsán felvetődő gondolatokat, sőt, sokkal inkább érzéseket, benyomásokat rögzítheti, az objektivitás köntösébe bújtatva. Az alábbiakat kéretik tehát mindezek szellemében olvasni.

Kezdjük azzal, hogy a Pannon Filharmonikusok bátor műsorválasztása mindenképp figyelemreméltó, hiszen az új bécsi iskola két alkotójának egy-egy műve minden bizonnyal nem elsősorban a közönségsiker reményében került a programba. Igaz ez akkor is, ha Webern Ricercatája csupán a hatszólamú Bach-fúga újrahangszerelése. A rövid mű a pécsiek előadásában igen tetszetősre sikeredett, és feltétlenül jó volt arra, hogy valamennyi hangszercsoportot bemelegítse, felkészítve az elkövetkező megpróbáltatásokra.

Mert megpróbáltatások akadtak bőven - a zenekari művészek és a hallgatók számára egyaránt - Alban Berg 1935-ben keletkezett Hegedűversenye kapcsán. A mű és az előadás részletes zenei elemzését talán meghagynám a tizenkétfokúságot és az atonalitást igazán értők számára, azonban azt el kell mondanom, hogy a darab maga - az újdonságértékén túl - sajnos, nem tett rám különösebben mély benyomást, harmónia- és hangzásvilága tőlem teljességgel idegen. Így most csupán arra szorítkoznék, hogy megállapítsam: a zenekar mindvégig imponálóan szólt, sajnos néha túlságosan is, mivel a fúvósok nem egy helyütt egyszerűen elnyomták az egyébként érzékenyen és virtuózan játszó szólistát, Koppándy Jenőt, aki \"civilben\" a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művésze.

A koncert második része már sokkal több örömteli pillanattal szolgált: Beethoven VI., F-dúr (\"Pastorale\") szimfóniája mindent egybevetve igen korrekt előadásban hangzott el. Az interpretációnak ugyan nem voltak kiemelkedően emlékezetes részei, azonban a zenekar magas színvonalon tud(ott) együtt muzsikálni, ami már önmagában is dicséretes dolog, hát még, ha hozzátesszük azt is, hogy mindezt ritkán tapasztalható élvezettel tették.

Az este karmestere a fiatal svájci dirigens, az egyébként magyar származású Mischa Santora volt, aki a tájékoztató tanúsága szerint mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban nagy sikereket könyvelhetett el, és nem mellékesen 2003-tól a miskolci \"Bartók+...\" operafesztivál zeneigazgatója. A hangverseny során felkészült karmesternek tűnt, a Pastoralét igen lendületesen tolmácsolta, ám ez a lendület a harmadik tételben, a Scherzóban kissé a másik oldalra csapott át, a megszokottnál mindenképp agresszívebb hangzást eredményezve.

A Pannon Filharmonikusok idei koncertjei üde színfoltot jelentettek (és jelentenek) a főváros zenei életében. Hamar Zsolt irányításával remek együttes formálódott a baranyai megyeszékhelyen. A hírek szerint a jövő évadban folytatják a budapesti hangversenysorozatot. Úgy vélem, rászolgáltak a pesti közönség figyelmére!