A pálmáról, és ama bizonyos teherről (Schiff és a Zak-zenekar)

2006. december 10.
Zeneakadémia

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara
Banda Ádám - hegedű
Perényi Benjámin - zongora
Vez.: Schiff András

SCHUBERT: Rosamunda - kísérőzene (részletek)
HAYDN: D-dúr zongoraverseny
MENDELSSOHN: e-moll hegedűverseny

Úgy látszik, igaz a mondás, teher alatt nő a pálma. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának vasárnapi esti koncertjéről legalább is ez jutott eszembe. Ahhoz képest, ugyanis, ahogyan néhány héttel ezelőtt Händel oratóriuma megszólalt, az Alma Mater sorozat második hangversenye már egészen élvezhető produkció volt, a fiatal muzsikusoknak sokkal inkább sikerült felnőniük a feladathoz.

Az intézmény honlapján a következő szöveget találtam a hangversenysorozatról:

\"Tisztelt Zenebarát!
Ugye felkelti érdeklődését a Hérosz-bérlet? Megérzése nem csal: különleges zenei eseményeket élvezhet a Liszt Ferenc Zeneakadémia immár száz esztendős, titkokkal teli, hasonlíthatatlan hangulatú és akusztikájú nagytermében.
Ezek a koncertek csak nálunk, csak egyszer hallhatók, egy olyan alkotói folyamat ünnepélyes fináléjaként, amelyben világhírű mesterek vezetésével fiatalok muzsikálnak, énekelnek.
Remekművek kelnek életre. A felfedezés izgalma a tapasztalt mesterekre is átragad: a karmesterek és a felkészítő professzorok megfiatalodnak, s a fiatalok a hangverseny két csodálatos órájára a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt megérnek és megérintenek.
Ez a találkozás mindig izgatta a nemzetközi zenei élet legjelentősebb muzsikusait. Ezért látogat a Zeneakadémiára Helmuth Rillling, a stuttgarti Bach-Akadémia művészeti vezetője, Schiff András a sokoldalú és hatalmas kultúrájú pianista, kamaramuzsikus, karmester és tanár és Peter Schreier, az elmúlt évtizedek opera- és dal-repertoárjának egyik legnagyobb német énekese. Mindhárman mesterkurzus keretében tanítják be a bérletben szereplő kompozíciókat a Zeneakadémia hallgatóinak.
Hangversenyjegyével a Liszt Akadémián folyó zenei oktatás színvonalát emeli.
Köszönet érte! Az Ön élménye a mi eredményünk.
Batta András, a Liszt Zeneakadémia rektora\"

Nos, azt persze nem tudhatom, hogy Schiff András valóban azért látogatott-e a Zeneakadémiára, amit Batta András hatásos, megnyerő \"marketingmondataiból\" megtudhattunk, az viszont biztos, hogy a maestro rendkívül szimpatikus atyai gondoskodással látszott körülvenni a fiatalokat. Kedvesen, nyugodtan, végtelen türelemmel vezényelt, bíztatóan mosolygott mindvégig, biztonságérzetet teremtve a megilletődött zenekar számára. Mozdulataiból, viselkedéséből érezhettük, őszinte szeretettel foglalkozik az ifjú nemzedékkel.

Schubert zenéjébe ugyan nem sikerült túl sok fantáziát belecsempészni, nem mondhatom, hogy bármi igazán izgalmas történt volna, de azért sok szép pillanat született, például az is kiderült, milyen nagyszerű klarinétos ül a zenekarban, de az egész fafúvós kart megilleti az elismerés. Ami még most is bánthatta a hallgatóság fülét, az a vonósok időnkénti ijesztő szétesése, a hegedűk csúnya hangzása és hamissága, az egész zenekarra jellemző menetrendszerűen vissza-visszatérő tempóbéli ingadozás volt. Különösen rezgett a léc a zongoraverseny harmadik tételében, a hegedűversenyben pedig gyakorlatilag mindvégig határozatlanság uralkodott.

Kétségtelenül kitűnő reklámfogásnak minősíthető a szólisták kiválasztása, hiszen akár Perényi Benjámin, akár Banda Ádám neve már önmagában is bevinné a közönséget a hangversenyterembe, ketten együtt persze még izgalmasabbnak ígérkeztek. Banda Ádám szerepeltetése teljesen helyénvalónak is látszik. A tehetséges fiatalember hegedűjátéka valóban meggyőző volt, különösebb hiba nélkül, ifjúi tűzzel adta elő Mendelssohn zenéjét, majd a ráadás is jóformán tökéletes volt, mindaz, amit itt kritikaként esetleg leírhatnék, pusztán ízlésbeli kérdés, nem gondolom, hogy egy még pályája legelején tartó művész esetében nagyon lényeges volna.

Azt azonban nem teljesen értem, miért éppen Perényi Benjámin volt az est zongoristája, a maga igen csak zsenge korával. Talán akadt volna a Zeneakadémia korban rátermettebb növendékei között is még egy-két tehetség, aki annak ellenére, hogy esetleg nem született jól csengő névvel, mégis kaphatna lehetőséget a bemutatkozásra. Félreértés ne essék, az ifjú zongoristával semmi bajom nem volt, nagyszerűen játszott, sugárzik belőle a muzikalitás, imádja őt a közönség, könnyed billentése nyomán csilingel a zongora, játéka kifejező és meggyőző, de hát van még ideje bőven, sőt, talán helyesebben fogalmazva szüksége is volna még időre. Felmerült a gondolat bennem, hogy Benjámin szerepeltetése esetleg sokkal inkább üzleti fogás, mint jól átgondolt pedagógiai lépés volt.

De igazán nem szeretnék ünneprontó lenni, hiszen a vasárnap esti hangverseny valóban sok szempontból remek volt. A közönség ígéretes fiatal tehetségeket ismerhetett meg, s az a fejlődés, ami néhány hét alatt tapasztalható a zenekar hangzásában - vagy még inkább talán a feladathoz való hozzáállásában - jól mutatja, mekkora hatással bír, és mennyire fontos, hogy a diákok testközelből ismerkedhetnek meg nagy művészegyéniségekkel, olyan példát és olyan feladatokat kapnak, melyek valódi kihívást, igazi megmérettetést jelentenek számukra.