A MÁV Zenekar orosz estjéről

2004. október 26.
Zeneakadémia

MÁV Szimfonikus Zenekar
Km.: Benabdallah Marouan - zongora
Vez: Gál Tamás

RAHMANYINOV: III. (d-moll) zongoraverseny
MUSZORGSZKIJ-RAVEL: Egy kiállítás képei

A MÁV Szimfonikus Zenekar október 26-án rendezett koncertjének egyik legnagyobb tanulsága, hogy a muzsikusi és zeneértői körökben oly divatos rangsorolás, amely a magyarországi nagyzenekarokat értékeli, végképp idejétmúlttá vált. Lehet, hogy a hatalmas állami illetve fővárosi dotációval működő Nemzeti Filharmonikusok és Budapesti Fesztiválzenekar kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtanak a lényegesen kisebb költségvetési támogatással működő társaiknál, ám azok is egyre gyakrabban képesek a magas színvonalú produkcióra. A Danubia Szimfonikus Zenekar például tíz évnél alig hosszabb idő alatt küzdötte fel magát a magyar zenei élet élvonalába, és bizony a MÁV Zenekar legutóbbi hangversenye is élvonalbelinek bizonyult.

Amennyiben egy cseppet sem objektív zenei vetélkedőn az lenne a kérdés, hogy melyik a zeneirodalom legnehezebb zongoraversenye, határozottan állítom, hogy a Rahmanyinov III. zongorakoncert válasszal komoly pénzeket lehetne nyerni. Hiszen nem elég, hogy már-már maratoni hosszúságú a mű, de szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a szólistát: szédítő gyorsaságú és lírai textusok váltják egymást gyakran minden átmenet nélkül. Zongorista legyen a talpán, aki mindezt követni tudja. Az est közreműködő vendégének, a mindössze 22 esztendős, marokkói származású Benabdallah Marouannak azonban sikerült: játéka egyszerre volt virtuóz, remek technikájú és a kellően érzékeny. Irigylésre méltó felkészültséggel játszott végig egy olyan 45 perces darabot, amely a jóval tapasztaltabb pályatársainak is sok nehéz pillanatot okozott volna.

Az este második felét Muszorgszkij Egy kiállítás képeinek Maurice Ravel hangszerelte változata töltötte ki. Az első pillanattól nyilvánvalóvá vált, hogy a MÁV Zenekar művészeti vezetője és az előadás karmestere, Gál Tamás kiválóan felkészítette a zenészeket. Nem túlzás, hogy a zenekart korábban sohasem hallottam ilyen jó diszpozícióban együtt muzsikálni, és ez nagymértékben a - művészi körökben talán kissé érdemein és képességein alul kezelt - dirigens érdeme.

A Muszorgszkij-darab színes és dinamikus előadásban hangzott el, a rézfúvós-szekció kiemelkedőt nyújtott, szinte valamennyi hangszercsoport átlagon felül teljesített, és a zenészek mindamellett érzékenyen reagáltak egymásra. A hangzásarányok mindvégig a helyükön voltak, és ezt egy ilyen, igen sok helyütt vastagon hangszerelt darab esetében nem lehet eléggé becsülni.

A kukacoskodók és az úgynevezett hozzáértők bizonyára hibákat is találhattak a zenekar játékában, ám a magamfajta mezei zenebarát nem kívánhat semmi mást, mint hasonlóan élvezetes estéket a zenekar és a magunk számára egyaránt. A műsort megelőzően Fenyő Gábor, a zenekar idén leköszönő igazgatója rövid, ám nem minden tanulság nélküli köszöntőjében megemlítette, hogy a fővárosi zenekarok hamarosan birtokba vehetik az épülő Nemzeti Hangversenytermet. Ha a MÁV Zenekar ilyen magas színvonalon teljesít az évad folyamán, akkor lehet, hogy a telt házas zeneakadémiai koncertek után az 1700 férőhelyes új koncertterem is kicsinek bizonyul majd...